A tavalyi Balatoni Filmzene Fesztiválra a ’60-as és ’70-es évek legendás olasz filmzenéiből, Nino Rota és Ennio Morricone alkotásaiból állították össze koncertprogramjukat. Idén milyen műsorral készülnek?
Az emberek filmnézési szokásaihoz alkalmazkodva most a sorozatzenékre helyezzük a hangsúlyt, pontosabban klasszikus filmzenéket és jól ismert sorozatzenéket állítunk kicsit párbajszerűen szembe egymással. A műsor címe Tv vs. mozi – A nagy filmzenepárbaj lesz, és olyan közkedvelt dallamok csendülnek majd fel benne, mint a Dallas és a Star Trek sorozat főtémája, illetve az Alla Vienna Az ígéret földjéből, a Tango por una cabeza az Egy asszony illatából, a Bubamara a Macskajajból és Lusta Dick trombitaszólója a Macskafogóból. Elhangzik továbbá a Profi és a Volt egyszer egy vadnyugat zenéje is, hogy Morricone se maradjon ki, aki egyébként többször vezényelt Magyarországon, és a Danubia zenészei is dolgoztak vele. Ezzel a Stúdió 11 zenekarral közös koncertünkkel szeretnénk felidézni az idősebbek nosztalgikus emlékeit, a fiatalabbakkal pedig megismertetni ezeket az örökzöld és filmek nélkül is kiváló melódiákat.
Zenekaruktól nem áll távol a mozi világa, hiszen művészeti központjuknak, a Danubia Szalonnak az egykori Flórián Filmszínház épülete ad otthont, és egy Hollywood! című filmzenekoncert is színesíti programkínálatukat. Mesélne valamit erről?
Koncertünk az amerikai filmzene nagy korszakain átívelő válogatás a ’30-as évektől napjainkig, világhírű hollywoodi filmzeneszerzők – például Rózsa Miklós, Max Steiner, Erich Korngold, John Williams és Hans Zimmer – műveivel illusztrálva az egyes korszakok jellegzetességeit. Az amerikai filmzene gyökerei egyébként Európába nyúlnak vissza, és hallhatóan hatottak rá az olyan halhatatlan mesterek, mint Wagner vagy Strauss. Hozzáteszem,
Fritz Lang 1927-es Metropolisához például Gottfried Huppertz német zeneszerző komponált több mint kétórás zenét, kockáról kockára követve a vásznon pergő eseményeket. Ezeknél a filmeknél ráadásul sokkal nagyobb jelentősége volt a zenének, mint manapság, amikor párbeszédek, zörejek és egyéb speciális effektek kísérik a cselekményt.
A későbbi korszakokról is tartana egy kis filmzenetörténeti összefoglalót?
Természetesen, a Hollywood! koncerteken is beszélek erről a közönségnek. A második nagy korszakban, a ’30-as és ’40-es évek első hangosfilmjeinél továbbra is a patetikus nagyzenekari hangzás dominált, ugyanakkor megjelentek már azok a könnyűzenei műfajok – elsősorban a tánczene és a jazz –, amelyek korábban még ismeretlenek voltak. A harmadik nagy korszak az ’50-es és ’60-as évekre tehető, amikor a különböző filmes műfajok már élesen elváltak egymástól, a filmzeneszerzők pedig elkezdtek kimondottan effektszerű zenéket írni. Jól megfigyelhető a kortárs klasszikus szerzők hatása is: Alfred Hitchcock Psychójának zuhanyzós jelenete alatt például egyértelműen avantgárd, Stravinsky műveire emlékeztető zene hallható. Ez idő tájt léptek színre a nagy európai zeneszerzők – többek között Ennio Morricone és Nino Rota –, akik a ’70-es években előtérbe kerülő popzene ihletésére maguk is filmslágereket kezdtek komponálni. A negyedórás szvitek után eljött a háromperces filmslágerek, főcímdalok világa.
A ’80-as és ’90-es évek amerikai filmjeiben már gyakran úgynevezett vendégzenékkel, vagyis pop- és rockslágerekkel, illetve klasszikus szerzemények részleteivel színesítik vagy helyettesítik a saját filmzenét. Az ezredforduló környékén kezdődött és jelenleg is tartó utolsó korszakban viszont ismét felívelni látszik a szerzői filmzenék csillaga. A streamingszolgáltatók komolyabb sorozatainak mindegyikénél megfigyelhető az eredeti zene, a legnagyobb fejlődés pedig a főcímzenéknél tapasztalható.
Ezt pedig nem lehet random vendégzenékkel megoldani, ehhez saját komponistára, speciális hangszerelésre van szükség.
Nem tart egy újabb korszak eljövetelétől, amikor a filmzeneszerzők helyét a mesterséges intelligencia veszi át? Megfelelő rendezői „instrukciók” esetén mennyire alkalmas az AI a filmzene komponálására?
Ahogyan romantikus és történelmi regények írására, úgy tetszőleges hosszúságú és hangulatú filmzene komponálására is be lehet programozni. Csak éppen mindenki tudni fogja, hogy amit hall, az nem jó, vagy legalábbis nem az igazi. Egy zeneművészetben teljesen járatlan sorozatnéző is észreveszi a különbséget. Megpróbálták már Beethoven befejezetlen szimfóniáját is befejezni a mesterséges intelligencia alkalmazásával, de a program képtelen volt emberi segítség nélkül megoldani a feladatot. Egyelőre tehát nincs ok a félelemre.
A Danubia sokféleképpen igyekszik eljuttatni a klasszikus zenét a legszélesebb közönséghez. A filmzene is utat nyithat a klasszikusok felé?
Igen, a film és a filmzene egyfajta „kapudrog” lehet a klasszikusokhoz. Többször tapasztaltam gyerekeknél és fiataloknál, hogy egy-egy számukra kedves film vagy sorozat zenéjén keresztül jutottak el például Bachhoz vagy Mozarthoz. Mi a filmzenekoncertjeinkkel felnyitjuk a fülüket, megmutatjuk és elmagyarázzuk nekik, hogy az általuk kedvelt filmzene valójában klasszikus muzsika, ami a tévésorozat nélkül is tetszeni fog.
A Semmi komoly című sorozatuk szintén a műfajok átjárhatóságára világít rá. Hogyan is pontosan?
Szerintem a zenét egy nagy, föld alatti víztömegként kell elképzelni, amely patakok, folyók vagy tavak formájában jelenik meg a felszínen. És ahogyan ezeknek a felszínre tört vizeknek, úgy a legkülönbözőbb zenei irányzatoknak is közös a gyökere. Erre igyekszünk rávilágítani a tavaly elindított Semmi komoly című sorozattal, amelyben azt vizsgáljuk, hogy a legnagyobb klasszikus szerzőink muzsikájában és egy teljesen távolinak tűnő zenei irányzatban sokkal több a közös vonás, mint gondolnánk. A sorozat Bach x Folk című koncertjén Bach szerzeményei és a népzene közötti hasonlóságokat, összefüggéseket mutatjuk be Pál István Szalonna bandájával.
A Puccini x Soul című előadásunkban a nagy olasz szerző áriái és híres soulslágerek csendülnek fel Ádám Zsuzsanna és Tóth Vera előadásában a hasonlóságok érzékeltetésére, majd egy élő, szimfonikus zenekari karaoke következik a közönség bevonásával. A Bartók x Electricben a Danubia Zenekar Bartók Béla népdalfeldolgozásainak nagyzenekari átiratát, vendégünk, Deva saját elektronikus Bartók-átiratait adja elő, a Mozart x Jazz című műsorunkban pedig Mozart utolsó zongoraversenye hangzik el klasszikus és jazzes változatban, Tálas Áron zongoraművész, illetve a Tálas Áron Trió tolmácsolásában.
Nemcsak a zenei műfajok között, de A zenegyűlölő című előadásukban a stand-up és a klasszikus zenei koncert között is megtalálták az átjárást. Újabb „kapudrogról” lenne szó?
Sokan vannak ilyenek, különösen a fiatal felnőttek korosztályában. Őket egy hagyományos hangversenyre szinte lehetetlen volna beültetni, ezért kitaláltunk számukra egy klasszikus zenei koncerttel egybekötött stand-up-előadást. A főszereplő Janklovics Péter, aki nemcsak humorista, de színész és zenész is egy személyben. A zenegyűlölőben a maga sajátos humorával kifejti, miért sznobság és időpocsékolás hangversenyre járni, miközben mi lejátszunk egy koncertet Mozart, Strauss, Rossini és más klasszikusok műveiből. Aki tehát nevetni jön, nevethet, de egy remek zenei élményt is kap mellé. Mivel az opera legalább ennyire „rettegett” műfaj a fiatalok körében, A zenegyűlölő 2.0-ban Janklovics azt fejtegeti, miért nem tenné be a lábát egy opera-előadásra, aztán előad egy részletet a Jézus Krisztus szupersztárból: egyszerre három szerepet játszik samplerrel kísérve magát. Mindkét előadás nagyon népszerű, vidéken is többször felléptünk velük.
Tartogatnak még valamilyen meglepetést a közeljövőben?
Talán a Bécs–Budapest című újévi koncertünket emelném ki, amely a bécsi hagyományokat ötvözi a magyar innovációval, és kicsit más lesz majd, mint a nálunk eddig megszokottak. Nem hagyhatom ki a családi koncertjeinket sem, amelyekkel év közben járjuk az iskolákat, nyáron pedig négy helyszínen tartunk folyamatosan előadásokat. Szívügyünknek érezzük a gyerekek zenei nevelését, szeretnénk, ha felnőve minél kevesebben válnának zenegyűlölővé közülük.
Fotó: Bach Máté / Kultúra.hu
