fbpx

Darabokra törted a szívem – A Jókai tér felújításáról

Megújult a Jókai tér, amelyet a magyar irodalom terének is nevezhetnénk, hiszen ezt írták egy ide helyezett kőtömbre. Részint játszótéri funkciót kapott, bizonyos szempontból pihenőpark, másból afféle modern közpark lett. E funkciók egészen kis térbe integrálásához azonban nem elég a tájépítész fantáziája, de még Jókai szárnyaló képzelete sem.

A Jókai tér az elmúlt évtizedekben többször is megújult, de a revitalizációs kísérletek erőtlenek, ötlettelenek voltak, ezért gyorsan visszaszlömösödött. Minden olyan szürke volt itt, mint Jókai Fekete gyémántok című klasszikusában a tárna: „S mintha nem volna elég a sötétségre az, hogy a barlang a föld alatt van, még azonfelül a falai is feketék, oldala, boltozatja fekete.”

A Jókai téren a történelem lerakódásait érdemes szemügyre venni.

Az Andrássy útnak a kialakításakor valódi tere csak a végpontján, a később Hősök terének nevezett csomóponton volt. Az azonban nem lett igaz városi placc, találkozási pont, inkább reprezentációs célokat szolgált. Az előbbi szerepet az Oktogon vállalta magára, de a nyolcszögletű terület inkább nagy útkereszteződés átszállási lehetőségekkel, és ha randevút beszél meg itt az ember, pontosan meg kell határoznia, hogy melyik szegletben várakozik. Viszont száz méterre ott voltak az egykori Gyár utca kereszteződései, a ma már Jókai és Liszt Ferenc térnek nevezett ikerterek, akkor még a Mátrai Lajos által tervezett szökőkutakkal. Ezek is jelezték, hogy a tér olyan, mint egy kártyalap: ugyanaz, csak a másik fordítottja, és jó lapjárás esetén sikeres lehet itt a randevú vagy az üzleti megbeszélés.

A mai Jókai utca tehát egykor a Gyár nevet viselte, és egészen a Király utcáig futott ki. Nevét a Valero selyemgyárról kapta, és már a 19. század közepén állt itt egy feszület, amelyet szerencsére nem vitt el a felújítás lendülete. A fémkerítését és a kis kőfal-imitációját viszont igen. A legutóbbi felújításkor kihelyezett, néhány éve a Tüzép-telepen vásárolt vaskerítést visszatették, a sokkal régebbi, a feszületet óvó kerítést viszont nem.

A munkálatok során a téren második világháborús vasbeton légoltalmi medencét találtak, ahová az ostrom idején katonák maradványait temették el. Erről a megújult tér semmilyen formában nem emlékezik meg, noha meglehetősen sajátos az a helyzet, hogy az évtizedekig játszótérként működő terület alatt egykor katonákat temettek el, nyilván figyelmen kívül hagyva a kegyelet szempontjait.

Már ez önmagában is bizarr: játszótér alatt katonák csontjai.

Ezt senki nem gondolta tovább, pedig valamilyen jelzést mondjuk a tér sarkában lévő feszület közelében megérdemelt volna.

A Jókai és vele együtt a Liszt Ferenc tér hanyatlása nem a szocializmus idején kezdődött, de nem is a rendszerváltás utáni aszályos években. Jóval korábban. Akkor, amikor még 1921-ben megbontották a két szimmetrikus tér egységét. És pont a Jókai-szoborral kezdődött minden, hiszen a helyén álló szökőkút felszámolásával megszűnt a díszpark jellegű tér szimmetriája.

Amikor a másik díszkutat is elbontották, és betették egy közeli bérház udvarába, tovább romlott a két kis tér összképe. A későbbi Liszt Ferenc térre Lechner Ödön szobra került, amelyet aztán 1948-ban az Iparművészeti Múzeum elé helyeztek át. Ez ellen nem is emelnénk kifogást, ám inkább a díszkutat kellett volna visszatenni az Andrássy út mellé, nem pedig Csorba Gézának a „forradalmi” Ady Endrét ábrázoló alkotását felállítani, amely modernebb térszerkezetben, mondjuk egy megyei könyvtár előtt sokkal jobban érvényesülne.

A Jókai teret az irodalom terének nevezték el, miközben a közeli Írók Boltja ellenére egyetlen kortárs írótól sem szerepel a parkban kőbe vésett idézet. Viszont a Medos Hotel felőli részen klassz gondolatot olvashatunk Rejtő Jenőtől, ami indokolt, mert egykor látogatta a környék kávéházait. A Pilinszky-idézet is rendben van, mert lakott a közeli Hajós utcában, de akkor is fájó hiány, hogy a kortársakat kihagyták. Rájuk talán a legóelemeket idéző látszóbeton kubusok emlékeztetnek, amelyekre éppenséggel le is lehetne ülni. Ezek a modulok jól mutatnának a Pompidou Központ előtt vagy egy egyetemi aulában, de nem ebben a neoreneszánsz skanzenben.

Valljuk be: Strobl Alajos Jókai-szobra számára sem ez a legideálisabb hely, hiszen a tér kicsi, ezért itt nem tud érvényesülni.

Olyannyira nem, hogy az olvasó lányokat formázó mellékalakokat végül nem is ide állították, hanem a Városligetbe kerültek. Most újra felmerült, hogy visszahelyezzék őket, teljessé téve a kompozíciót, engedve Strobl eredeti szándékának. De a Lépték-Terv Tájépítész Iroda végül elállt ettől. Ez egyfelől érthető, hiszen zsúfolt a tér, de ha azt vesszük figyelembe, hogy mennyi felesleges motívumot zsúfoltak ide – például a betonfalat, amelyre a bombasztikus A magyar irodalom parkja felirat került –, akkor az olvasó lányok visszahelyezésével már bentebb lennénk, és egyben igazságot szolgáltatnánk Stroblnak.

Az olvasósaroknak becézett, látszóbeton kubusokon – amelyek nyáron tűzforróak – senkinek sincs kedve olvasgatni, maximum Pilinszky Négysorosát. Van itt néhány játszótéri objektum: egy „földszintes” trambulin, egyensúlyi játék, de ezek nem képezik meg a játszótér illúzióját, akkor meg minek? A gyerekeket homokozó és hinta nélkül nehéz lenne idecsábítani, szóval a tervezőknek el kellett volna dönteniük, hogy valójában mit is akarnak.

Ez nem ORI vegyes műsor 1972-ből, amelyeken a füttyművész, Hacki Tamás, az Express együttes, Hofi Géza humorista és Ungár Anikó bűvész egyaránt fellépett.

A játszótéri elemeket csupán jelzésértékkel helyezték ide, valahogy úgy, ahogy a bankok sarkába fénymásolt kifestőlapokat, egy adag filctollat és néhány színes Ikea gyerekbútort szoktak helyezni. Le kellett volna tenni a garast, mégpedig egy, az Andrássy út szellemiségével rokon neoreneszánsz park megidézésével, amely erősen visszautal az első világháború előtti állapotokra. Ezt indokolta volna az Operaház és az Operettszínház közelsége is. Bizonyára szívesen időztek volna itt azok, akik az Operába készültek, és még maradt negyed órájuk elnyalni egy fagyit. És a kerület lakói is, azok, akiket nem űztek el a közeli romkocsmák és a Nagymező utcában tomboló brit ifjúság.

Ha Párizsban sétálva bukkanunk ilyen, a Jókai térre emlékeztető, családias kis parkra, akkor leülünk, és megesszük a szomszéd pékségben vásárolt vaníliás péksüteményünket. De a Jókai térben nincs semmi intimitás, és nemcsak az Andrássy út brutális forgalma miatt, hanem mert nem az volt tervezői szándék, hogy a meghittség szigetét hozzák létre.

A felújítás után 79-ről 45-re csökkent a tér melletti parkolóhelyek száma, de a raklapesztétikában utazó kocsmákkal kötött különös megállapodások miatt százszámra számoltak fel a közelben parkolóhelyeket, megbélyegezve, kiszorítva az autósokat. Rendben, egy park körül ne legyen annyi autó, de az elvett helyeket valahogy kompenzálni kéne. Mondjuk egy mélygarázzsal. (Ott van például a Jókai utca legvégén a mindig is üresen álló mélygarázs, amivel szintén kezdeni kéne valamit.)

A Jókai téren hangulatos, intim és elegáns térkialakítása lett volna a megoldás, amely köszönő viszonyban van az épített környezettel. Ebben szerencsére a felújítandó bérházak mellett csak egyetlen komolyabb tájseb éktelenkedik: a Medos Hotel késő modernista, szocialista tömbje. Minden más meghitt, emberi léptékű lehetne az évtizedek óta felújításra váró épületek között. És az is lehet, hogy egyszer még olvasó lányok is lesznek itt, főleg ha a tervezők meggondolják magukat, és mégis ide helyezik az eredetileg a Jókai térre álmodott mellékalakokat.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

A rovat további cikkei