A Daveform Quintetet nem túlzás szupergroupnak hívni, hiszen a hazai jazzélet megkerülhetetlen alakjai közül Subicz Gábor (Subtones, Modern Art Orchestra) trombitál, Hock Ernő (The Qualitons, Zuboly, Jü) bőgőzik, Oláh Krisztián (Nagy Emma Quintet, Oláh Krisztián Quartet) zongorázik, Mester Dániel (Nasip Kısmet, Mester Dániel Trió) szaxofonozik, és Szegő Dávid (Santa Diver, Nasip Kısmet) dobol benne. Mozgalmas másfél év és több telt házas koncert után novemberben adták ki első nagylemezüket, az Arrivalt, amelyet most a zenekarvezető Szegő Dávid mutat be dalról dalra, élőben pedig január 9-én, az Opus Jazz Clubban játsszák el teljes egészében.
Arról, hogy miért ez az utolsó alkalom, amikor a lemez elejétől a végéig színpadon elhangzik, Szegő Dávid így mesélt: „Úgy érzem, lezárult egy korszak, és helyet kell adni az új inspirációknak. Az új koncertműsor és lemezanyag készen áll, most télen megírtam, már csak össze kell rakni a zenekarral közösen. Izgalmas időszak következik az életünkben: az új műsort Budapesten elsőként a Müpában mutatjuk be, ahol Kurt Rosenwinkel világsztár gitáros is csatlakozik hozzánk.”
Mint mondta, „az Arrival című lemezről szinte minden dal egy időben született, hasonló inspirációs körülmények között. A koronavírus második hullámában feladtam az albérletem, és bezárkóztam egy pici próbaterembe. A külvilágtól elszigetelve, szerelmi bánattal és a koncerthiány miatti elvonási tünetekkel küszködve elkezdtem kiírni magamból a dalaimat, amiket már sok éve tervezgettem. Ezekből a szerzeményekből született az album.” A következőkben maga a szerző mesél az albumról.
Arrival/Érkezés
A lemez első és egyben címadó dala, amit elsőként írtam meg 2020 telén. Fontos és szimbolikus jelentése van ennek a számnak az életemben. Nem volt könnyű megérkezni magamba. Meglátni és meghallani az ösztönös alkotói hangom. Talán máig sem érkeztem meg igazán, de ez az utazás kihívása és szépsége, hogy végeláthatatlan állomások sorozata: amint megérkezem valahová, már a következő cél lebeg a szemem előtt. Amikor valami újba kezdek, újat alkotok, mindig nagyon nehezen búcsúzom az előzőtől. Ám később mindig rádöbbenek, hogy minden tapasztalás megmarad, belém épül, és örök búcsút semmitől és senkitől nem kell vennem. Ezt az érzést fejezi ki az Arrival című szám is.
Elapse/Elmúlás
A második dal a lemezen, elsőként vettük fel a stúdióban, és egyfajta kontrasztként követi az Arrivalt. Épphogy csak „megérkeztem” egy állomáshoz, de máris továbblépek és hagyom távolodni az előzőt. Ez a végletek közötti ingázás jellemző rám az élet minden területén, nem véletlen, hogy a szerzeményeimben is megjelenik. Ráadásul a pandémia második hullámában bőven volt mit „búcsúztatnom”. Lassan múltak a pezsgő nyári fesztiválszezon és a kapcsolatom emlékei, és a nyüzsgő belvárosi lakásom is hiányzott. A dal az elengedés melankolikus érzését fejezi ki, de nincs benne szomorúság, csak elfogadás.
Army/Sereg
Ez volt az Elapse után a második szám, amit felvettünk a kétnapos stúdiósession alkalmával. Főleg a szólókon érezhető, hogy mennyire felpörögve vágtunk bele a stúdiózásba. Mindannyian nagyon nagy fordulatszámon zenélünk, maximálisan figyelve és reagálva egymás rezdüléseire. Éppen ezért a szólamok egyenrangúsága az egész lemezen érezhető, ez a fajta kamarazenélés a mi működésünk alapkoncepciója.
A koncerteken Hock Ernő karakteres bőgőszólóval indítja a dal címét ihlető sereg erőteljes menetelését. Ez a sereg nem a hagyományos értelemben vett pusztító erő, ami a harcmezőkön küzd, hanem szimbolikusan a bennem tomboló kétségeket és fájdalmakat zúzza szét. Egyfajta megmentő, motivációs löket, ami erőt ad kilátástalannak tűnő helyzetekben. Harciassága egy olyan energia, ami segített egyben tartani magam a kihívásokkal teli élethelyzetekben.
Revolution/Forradalom
Ez a szám folytatja az Army „harcias” hangulatát. Ez a szerzeményem kislemezként, egy különleges videóklippel lett a teljes album előfutára. A Revolution 12 percben mutatja be a forradalom stációit, ami lehet egy ember belső vívódása önmaga ellentmondásaival, vagy akár egy elnyomott társadalmi réteg felkelése a mindenkori zsarnokság ellen – a lényeg az aktív változásban rejlik.
Mindegyik interpretációban közös maga a folyamat és a fejlődés, hogy szembe kell nézni és fellépni a visszatartó erő hatalmával annak érdekében, hogy valami más minőség születhessen. Ezt fejezi ki a szólók váltakozása a dalban: kibomlanak a káoszból, hogy utána ismét káoszba fulladjanak, ami kifejezi a rombolás és újjászületés szükségszerű ciklikusságát. A második ilyen ciklust Subicz Gábor indítja, trombitájából felismerhetetlen ősi hangokat gerjesztve, ami egy nagy ívű, virtuóz szólóban teljesedik ki. Ez a lemez leghosszabb száma, amiben kivételesen én is játszom egy hosszabb dobszólót.
Waiting/Várakozás
A lemez ötödik száma, amely enyhíti az előző, harsogó dalok izgalmait. Ez a lemez legnyugodtabb, balladaszerű dala. Melankóliájában nincs szomorúság, sem lemondás, csupán türelmes várakozás. Várom a lezárások feloldását, várom a koncerteket, a nyarat, a találkozást a barátaimmal, a fájdalmaim enyhülését. Amikor előadjuk a számot, izgalmas játszani a komplementer ritmusokkal, ahogyan a kíséret és a lead kerülgetik egymást a témák során.
Gray Bird/Szürke Madár
Ebben a dalban rendhagyó módon megjelenik a swing lüktetése is. Az inspirációt egy viharos kapcsolatom emléke adta. A felemelő és nyugodt zenei részek hirtelen vágásokkal csapnak át tomboló, disszonáns epizódokba és térnek vissza ismét a megnyugváshoz. A meglepetésszerűen lecsapó bővített és moll major akkordok váltakozása nagyon jól szimbolizálja számomra ezt a feszítő hangulatot.
A szólókat Oláh Krisztián indítja, az ő ötlete volt, hogy könnyed, swinges lüktetésre szólózzon a felvétel során, ami szerintem nagyon jót tett a számnak. A zongora után Mester Dani impresszív, free jazzbe hajló szólójával vezet végig minket a madár haláltusáján, amit Gábor feszítő, bővített és moll major akkord groove-ra fújt szólója vált a vége téma előtt. Az egész dal során az őrület határán táncolunk.
Unknown/Ismeretlen
Az utolsó szám a lemezen, ami utoljára is született, 2023 őszén. A dal abból a praktikus okból jött létre, hogy nem volt elég hosszú a repertoárunk egy másfél órás koncerthez. Így három év után ismét írtam egyet. Ez lett a lemez legegyszerűbb darabja, nincsenek fura ütemmutatók és kifacsart dallamok, ezért is érdekes színfolt a lemezen. A kedvenc részem benne az, amikor az energikus szaxofonszóló csúcspontján Ernő és én kiállunk, és Krisztián Danival együtt zongora-szaxofon-duóként zárja le a szólót.
A lemez harmonikus utolsó dala akár előre is vetíthetné a következő album hangulatát, ám erről szó sincs, hű maradtam önmagamhoz, gyakran atonális érzetű és komplikált dalokat írtam a második lemezre. Kíváncsi vagyok a zenekar homlokráncolására, miután meglátják az új műsor kottáit, és alig várom, hogy megszólaljanak a dalok a színpadon.
