Mivel az égitest a Nappal való szembenállása környékén kerül földközelségbe, ilyenkor látszik a legfényesebbnek, távcsőben a legnagyobb átmérőjűnek, ilyenkor lehet a legjobban megfigyelni.
A Mars december 8-án kerül szembe a Nappal, ekkor a Bika csillagkép szarvai közt, magasan a fejünk felett figyelhető majd meg, a csillagoknál is fényesebben tündöklő vörös fénypontként.
A Mars oppozíciói csillagászati léptékkel mérve viszonylag
gyakoriak, 26 havonként következnek be. Azonban nem minden oppozíció egyforma.
A Mars a többi bolygóhoz képest is elnyúlt, elliptikus pályán kering a Nap
körül. Ebből következően a különböző oppozíciók alkalmával a Mars más és más
távolságba kerül a Földtől. A vörös bolygó megfigyelhetősége 15-17 évente a
legkedvezőbb, ezeket nevezzük nagy oppozícióknak.
Az elmúlt 60 ezer év során 2003-ban voltunk a legközelebb a Marshoz, a legutóbbi nagy oppozíció pedig 2018-ban volt. Ekkor 24,3 ívmásodpercnek (24,3") látszó átmérőjű volt a bolygó. Idén egy átmeneti oppozíció következik, így ennél kisebb lesz a Mars látszó átmérője (17,2"-es méretű lesz), azonban jóval magasabban és kedvezőbben figyelhető majd meg, mint 2018-ban.
A Mars legközelebb több mint 10 év múlva, 2033 júliusában látszik majd ilyen fényesnek és kiterjedt átmérőjűnek, mint most.
Decemberben a Svábhegyi Csillagvizsgáló a Mars bolygót bemutató programokkal várja a látogatókat, amelyekről részletesen a csillagvizsgáló honlapján olvashatnak az érdeklődők.
Nyitókép: a Svábhegyi Csillagvizsgáló. Fotó: Képszerkesztőség/Tuba Zoltán