shutterstock_1858343545.jpg

Magyar múzeumok is bezárnak a szieszta idejére

A nyári hőség miatt teszt jelleggel hat csütörtöki napon délutáni sziesztát és késő éjjeli nyitvatartást vezetnek be a gyulai Almásy-kastélyban és a várban.

A gyulai kiállítóhelyek, köztük a vár és az Almásy-kastély nyaranta szünnap nélkül, hosszított nyitvatartással, 19 óráig tekinthetők meg. Ám ahogy azt a múzeumot működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója, Fekete-Dombi Ildikó kifejtette, az elmúlt három évben azt tapasztalták, hogy a délutáni órákban, amikor nagyon meleg van, jelentősen lecsökken a látogatók száma, esténként viszont pezsgő, nyüzsgő élet van Gyulán. Ezért teszt jelleggel, a magyar múzeumi-kiállítóhelyi szférában példa nélküli módon,

július 17-től augusztus 21-ig csütörtökönként 9 és 13 óra között, majd a forróság enyhülését követően 19 és 23 óra között tart nyitva a gyulai vár és az Almásy-kastély.

Ezekre az időszakokra kedvezményes jegyárakat kínálnak a látogatóknak, amelybe a Fűző és forradalom – Nők a hazai polgárosodás korában című új időszaki tárlat megtekintését is belevették. A főszezoni időszakban kedden a kastélyban, pénteken a Ladics-házban tartanak gyertyafényes tárlatvezetéseket, a várban pedig szombatonként hat szablyavívó várja az érdeklődőket bemutatóval.

A mediterrán országokban is küzdenek a hőséggel. Ahogy azt hírül adtuk, a legmelegebb órákra bezárják az Akropoliszt, Athén legtöbb turistát vonzó látványosságát. A döntés nem újdonság, az időjárás miatt már tavaly és 2023-ban is többször hoztak ilyen intézkedést.

Ez is érdekelheti

Gyalogtúrával tiszteleg Albrecht Dürer előtt egy magyar képzőművész

Albrecht Dürer születésének 555. évfordulójára emlékezik Nagy Bogi képzőművész egy többhetes gyalogtúrával – közölte a gyulai Erkel Ferenc NKft. az MTI-vel.

Idén megújul a gyulai vár

A kiállítóhelyet működtető cég szakemberei több lépcsőben terveznek átalakításokat az egykori erődítményben. Az elképzelések között szerepel a várkiállítás frissítése is.

Minél kevesebbet gyúrjuk, annál szebb lesz a kolbászunk

Mi az az összetevő, ami nem hiányozhat egy kolbászból, hogy gyulai legyen? A Petőfi Akadémia videójában a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének elnöke árulja el a titkokat!

Minden, amit az életről gondolunk, a kolbászban összegződik

Nincs hegy, nincs tenger, viszont van föld, lélek, emberség, víz és csodálatos összetartás. Ez Békés vármegye.