XI. Kaposvári Biennálé_díjátadó.jpg

Díjazták a legjobb gyerek- és ifjúsági előadásokat

A Kolibri Színházban működő ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház szervezésében május 6. és 10. között immár tizenegyedik alkalommal megrendezett seregszemlére Cziráki Judit dramaturg, művészeti tanácsadó válogatta a versenyprogramban szereplő 22 előadást és színházi nevelési programot.

A versenyelőadások mellett neves külföldi társulatok produkciói és utcaszínházi programok gazdagították a biennálé műsorát.

A május 10-én pénteken este megrendezett díjátadó ünnepséget dr. Pintér Rómeó, Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitotta meg, majd Novák János, az ASSITEJ Magyar Központ elnöke és a Biennálé művészeti vezetője üdvözölte a fesztivál résztvevőit, egyben köszönetet mondott a szervezőknek és a fellépőknek a színvonalas rendezvényért. A Szűcs Mónika vezette szakmai zsűri, amelynek tagjai Csató Kata, Perényi Balázs, Lőrinc Katalin és Keszte Bálint voltak, a három fődíj mellett hét kategóriában osztott ki elismeréseket.

Az ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy-díját három előadás kapta. A legkisebbeknek szóló előadások között a Füge Produkció A legcsinosabb óriás (rendező: Bánki Gergely, Fekete Anna), a gyermekszínházi előadások között az Aranyszamár Színház A lány, aki nem beszélt (rendező: Markó Róbert), míg az ifjúsági színházi előadások között a Budapest Bábszínház Nem félünk a sötétben (rendező: Podlovics Laura, Gajda Anna) című produkciója bizonyult a legjobbnak.

A gyermekszínházi előadásokban nyújtott alakításért Kovács Ildikó-díjat kapott Szőts Orsi (Az osztály vesztese, Vacok – Budaörsi Latinovits Színház). Az  ifjúsági színházi előadásban nyújtott alakításért Keleti István-díjat kapott Lipták Ildikó (Felejthetetlen – Kerekasztal Színházi Nevelési Központ). A legmegragadóbb mesélő Kemény Henrik-díját Reschofsky György (Vas Laci – Vojtina Bábszínház) kapta.

A zsűri négy különdíjat osztott ki. Elismerték  a Kabóca Bábszínház, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a  Veszprémi Petőfi Színház Bánk című előadását az alkotók kimagasló együttes munkájáért, a Káva Kulturális Műhely Jégföld című produkcióját pedig mint a legjobb színházi nevelési előadást. A határokon átívelő közösségépítésért és kultúramentésért a Kárpátaljai Megyei Magyar Színház, a legjobb zeneszerzőként pedig Cseri Hanna (Kócos macskaember-kölyök, Bánk) kapott különdíjat.

A hallgatói zsűri különdíját a legjobb újgenerációs előadásként a Budapest Bábszínház Nem félünk a sötétben című előadása, valamint a színészek kivételes alakításáért a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Felejthetetlen című előadása kapta.

Ez is érdekelheti

Megvannak a Színikritikusok díjának nyertesei

Átadták a Színikritikusok díját. Az Örkény Színház négy, a szombathelyi Weöres Sándor Színház és a Forte Társulat koprodukciója három elismerést kapott, csakúgy, mint Cseri Hanna bábrendező-zeneszerző.

A Kócos macskaember-kölyök a legjobb gyerekelőadás a színikritikusok szerint

A Színházi Kritikusok Céhe a 2022/2023-as évad legjobb gyerekelőadásának járó díjat a Gólem Színház Kócos macskaember-kölyök című előadásának ítélte.

Pénteki kultúrrandi Cseri Hanna bábrendezővel, énekes-dalszerzővel

Komolyan vett kérdésekre töprengve, elgondolkodva formált, egyáltalán nem kész panelválaszok – és aztán egy a legváratlanabb pillanatban, tökéletes ütem- és stílusérzékkel, finoman, elegánsan odavetett önironikus mondat. Visszafogottsága elhivatottságot, bizonytalansága megkérdőjelezhetetlen minőségigényű útkeresést takar.

Bánk, bán nélkül – beszélgetés Markó Róbert rendezővel

A Veszprémi Petőfi Színház, a Kabóca Bábszínház, valamint a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház együttműködésében mutatták be a Bánk bánt. Az előadás rendezőjével, Markó Róberttel beszélgettünk személyes és szakmai kérdésekről.