Már tudósok is vizsgálták, hogy miként lehet elkerülni az úgynevezett múzeumi fáradtságot, ami miatt a látogatók figyelme nagyjából harminc perc után zuhanni kezd, bármilyen kiállításról is legyen szó. Az edzettebbek nyilván tovább bírják, meg függ az érdeklődési körtől is, hogy ki mire hogyan reagál, de a kurátori koncepció is sokat lendíthet a dolgon: minél változatosabb egy tárlat témakínálata, annál később üt be a kóma.
Nem tudom, hogy a Határtalan design kurátorainak, Radnóti Tamás belsőépítésznek és Szigeti Szilvia Ferenczy Noémi-díjas textilművésznek tudatos döntése volt-e, hogy idén még a szokottnál is eklektikusabb kollekcióval lepjék meg a design szerelmeseit, mindenesetre nekem egy pillanatra sem lankadt a figyelmem a sajtóbejárás alatt. Mondjuk ebben benne van az is, hogy zsigerileg rajongok a designért: imádom, ha egy tárgy nemcsak esztétikailag vonzó, de egyben praktikus is, és hozzátesz a mindennapok jóllétéhez. Vagy esetleg van benne valami humoros, groteszk, esetleg meglepő. Ilyenből pedig akad jó néhány.
A kiállítás valójában már Szilvi nyakában elkezdődött: az osztrák ékszertervező művész, Susanne Hammer fémből készült nyakláncáról külön tanulmányt lehetne írni, és akkor még be sem léptünk a Kiscelli Múzeum templomterébe, amelynél ideálisabb hátteret rajzolni sem lehetne. Az első szekció egy retrospektív válogatás az elmúlt húsz év kiállítási darabjaiból, köztük olyan példányokkal, amelyek valóban napi használatban vannak, és ez látszik is rajtuk. De mindez semmit nem von le az értékükből, sőt.
A tavaly a FUGA Budapesti Építészeti Központban megrendezett nemzetközi hangzótárgy-kiállítás néhány darabja is bekerült a tárlatra. Ezek már szó szerint átlépik a design határait, a forma, a mozgás és a hangok véletlenszerűsége ad nekik teljesen új minőséget. Az összművészetiség jegyében különálló egységként jelenik meg a salzburgi Mozarteum Spot On MozART című, Mozart zenéjére épülő projektsorozata.
Továbbhaladva már a hagyományosabbnak számító témák kerülnek előtérbe: bútorok, textilek, ékszerek, használati tárgyak. Idén 22 ország több mint kétszáz alkotójának munkái kerültek be a válogatásba, kiemelt olasz, osztrák és szlovák fókusszal.
A design hazájából figyelemre méltó alkotások jöttek: a milánói Achille Castiglioni telefonálószékei, a muranói Alessandro Mandruzzato üvegtárgyai vagy a fiatal Leonardo Talarico, akinek szoborszerű fekvőfotele bármely enteriőrbe passzolna.
Kevésbé a luxust, mégis egyértelműen felismerhető minőséget képviselnek az osztrák darabok. Különös, hogy a lassan már kétszáz éves Thonet szék még ma is meg tudja ihletni a tervezőket. Valódi határtalan designt jelent például az iráni-francia építész és tervező, India Mahdavi Loop ülőbútor-sorozata, amelyet a ma már olaszok által tulajdonolt osztrák cégnek tervezett és amelyben modern köntösben jelenik meg a Thonetek egyszerű eleganciája. Az osztrák Jakob Niemann kizárólag faágakból hajlított széke viszont már a fenntarthatóságra való erőteljes utalás.
A környezetvédelmi, társadalmi reflexiók egyébként is hangsúlyosak az osztrák szekcióban, bár a kiállított darabok már túllépnek a design keretein, sokkal inkább értelmezhetőek képzőművészeti projektekként. A szemétből – tojástartóból, narancshéjból, kávékapszulából – „szőtt” szőnyeg a készítők török, iráni származására is utalás. De megjelenik az egyre többeket fenyegető vízhiány is két mexikói művész installációján keresztül, ahogy a városi fák hasznosításának kérdése is a bécsi képzőművészeti egyetem hallgatóinak munkájában.
A kiállítótérben távolabb kapott helyet, de koncepcióban közeli Alvaro Catalán de Ocón spanyol tervező, akinek PET-palackokból készített lámpái már jó ideje a piacon vannak. Legújabb projektjében, a Plastic Riversben pedig a műanyaggal legsúlyosabban szennyezett folyók – Jangce, Gangesz, Niger és a tárlaton látható Indus – felülnézeti képét szövi meg szintén műanyaghulladék-fonalból, kézi tűzéses technikával. Hasonlóan progresszív a holland Ineke Hans Rex széke, amely a körkörös gazdaság és az újrafelhasználás manifesztója.
A téma az ékszerkollekciót sem kerülte el, amelybe idén több mint száz darabot válogattak be osztrák, holland, olasz, mexikói, német, magyar művészektől, ékszertervezést tanuló hallgatóktól, amelyek között a bármikor felvenném típusú daraboktól a szinte hordhatatlan műalkotásokig minden megtalálható. Ebben a részben, de ezen túl is jelentős teret kaptak a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola, a VŠVU hallgatóinak munkái, de a szlovák Brik bútorgyár termékei is láthatóak a tárlaton.
A földszinti térben két tárgy ragadta még meg különösen a figyelmem. Az egyik a román Sebastian Sinca által tervezett Desiro Hexa grill, amely teljesen megérdemelten Red Dot-győztes lett 2021-ben, hiszen valóban a praktikum és az esztétika szerelemgyereke. A másik Szabó-Kass Márton Fókusz című interaktív posztere, amely a koncentrációs képességeinket teszteli. Az egymás mellett felvillanó betűk egészen addig olvashatatlanok, amíg egy pontra nem fókuszálunk. Akkor viszont megmutatják magukat az üzenetek:
Teljesen más minőséget képvisel, a retrospektív elemekhez viszont jól illeszkedik a Kiscelli Múzeum épületének múltját, történetét bemutató kamarakiállítás a toronyszobákban, valamint az idén tízéves Texhibition őszre tervezett jubileumi tárlatának előfutáraként bemutatott néhány látványos darab.
A huszadik évfordulóját ünneplő Határtalan design kiállításhoz idén is számos társművészeti program csatlakozik: lesz szakmai nap, kortárs táncperformansz, komolyzenei koncert is a szakmai tárlatvezetések mellett.
A Határtalan design kiállítás május 10. – június 23. között látogatható a Kiscelli Múzeumban.
