Kik laktak a Döbrentei 8-ban?

Saly Noémi saját elmondása szerint „eddig már csak tulipános láda nem” volt: élete során dolgozott tanárként, fordítóként, szerkesztőként, muzeológusként… Egy ideje pedig művelődéstörténészként tartjuk számon. A Virág Benedek Házban december 11-én szervezett esten azonban íróként ült velünk szemben. Megjelent 16. könyve, a Micsoda népek..., amelyben saját otthona, a Döbrentei utca 8. különös történetét tárja az olvasó elé.

Salynak megadatott az, ami csak keveseknek: 1956-os születése óta ugyanabban a házban él. A Döbrentei utca 8. először tizenkét évesen került a tudományos érdeklődése középpontjába: a Keserü Katalin vezette helytörténeti szakkör lelkes diákjaként próbálta feltérképezni saját otthonát. Gyerekként „az ember a szavak bűvöletében él, és a világ birtokba vételének szinte mágikus módja a dolgok megnevezése, a másik nevének megtudása” – írja bevezetőjében. Így elkezdte faggatni a nagyanyját és a ház öregeit, hogy a lehető legtöbbet megtudjon azokról az emberekről, akik a történelem során itt laktak. „Kutatási eredményeit” egy ronda szürke, spirálos noteszbe vezette fel, ami sokáig elő sem került. 

2017-ben azonban, amikor a Budapest100 eseménysorozat középpontjába a rakpartok kerültek, Saly úgy döntött, hogy a világörökség részét képező, Hauszmann Alajos által tervezett épület kapuit kitárja. Hiszen ő úgyis annyi mindent tud már erről az épületről. Előszedte a szürke noteszt, aztán megnyitotta az Arcanumot is… Zúdultak rá a nevek, a történetek, az események, amelyek rádöbbentették: szinte semmit sem tud az itt lakókról. Ettől lázba jött. A Budapest100-ra jó házvezetőnőként kiteregette a lakás szennyesét: szárítókötelekre tűzdelt lepedőkön tálalta az itt lakók élettörténetét és képeit. A puritán látványtervből már látszott, hogy ebből egyszer könyv lesz.

A kötetre azonban két évet kellett várni, rengeteg kutatás előzte meg.

A neoreneszánsz bérpalotát Hauszmann Alajos tervezte Kégl György lányai, Paula és Gabriella számára. Az 1893-ban elkészült épületetet Havel Lipót cége kivitelezte. A történet azért is érdekes, mert Kégl lelkiismereti okokból bízta meg az építészt a ház megtervezésére: egy véletlen vadászbalesetben ugyanis kilőtte annak metszőfogát. 

A könyv lapjain életre kelnek a ház híres és hírhedt személyiségei. Ebben a házban élt többek között az a Zichy István, aki 1934 és 1944 között a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója volt. Ő kvázi beházasodott ebbe az épületbe: az akkor már nős férfi az utcán meglátva egy hölgyet így kiáltott fel:

Ott megy a feleségem!

A hölgy ugyan férjnél volt, de Zichy felment a házba, megkérte a nő kezét az urától. „Gyorsan lezavartak két válást és egy esküvőt”, majd Zichy beköltözött újdonsült feleségéhez a Döbrentei 8-ba.

De itt lakott Steer Ferenc is, akinek két fia egészen eltérő életutat járt be. Ifj. Steer Ferenc volt az, aki újraalapította a női bencés szerzetesrendet, míg a másik fiú, Steer Guidó a császár kabinetirodájában dolgozott és a bécsi társasági élet középpontja volt egészen addig, amíg a felhalmozott adósságai miatt elkezdtek rájárni a behajtók. Ezután kirúgták, ő pedig Amerikába szökött. Vitt magával egy férjezett asszonyt is…

Aztán a Döbrentei utca 8-ban élt még mások mellett a Liszt Ferenc-tanítvány Thomán István testvére, Miklós, dr. Rónay Károly jogász, a Magyarországi Királyi Közjegyzők Országos Egyletének elnöke, Glück Lajos szobrász, sőt még a Magyar Cserkészszövetség egyik alapítója is. 

Saly Noémi könyvében kilencven család egy szórakoztató, regényes formában megírt mű, óriási tudásanyaggal. Szórakoztató és bosszantó egyszerre, mondja Saly, mert az egyes életutak mozaikszerűen állnak össze, sok összefüggés pedig csak utalásszinten kerül elő. A beszédmód pedig a Saly Noémitől megszokott könnyed, mesélős hang, ami olvasmányossá teszi ezt a hatalmas tényanyagot. Így ez a majd’ 300 oldal úgy röppen el, hogy közben észre sem vesszük, micsoda tudással gazdagodtunk.