A múzeumi teret frissen, korszerűen értelmező múzeumpedagógiai tér vált a Petőfi Irodalmi Múzeum egyik kiállítóteréből, ami nemcsak a gyerekeké. Ez a tér ugyanis alkalmas arra, hogy megpihenjünk két tárlat között, vagy hogy a térben feldolgozzuk a kiállításokon szerzett benyomásainkat. Sőt: ez a tér szervesen kapcsolódik magukhoz a tárlatokhoz is. Elsőként az Édes Anna-kiállítás folyik át ebbe a helyszínbe egy kis kiállítás formájában. A Szövegből a tárgyba című megnyitón, miközben belaktuk ezt a termet, e kiállított munkákkal és alkotóikkal is megismerkedtünk.

A tér nagyszerűsége leginkább abban áll, hogy a múzeumra már nem úgy tekint, mint egy eleve elrendelt térre, hanem konstrukcióként értelmezi, ami általam is alakítható, formálható, ahol az én egyéni véleményem épp olyan releváns, mint bárki másé. Semmi sem adott, én vagyok az, aki mindent kitalálhat, elgondolhat. E személetnek megfelelően ez a tér is szabadon alakítható: teljesen kiüríthető és a különféle moduláris elemeknek köszönhetően bárhogyan berendezhető. Ebben a térben szabad és kreatív lehetek, ahogy azt a helyszín mottója is hirdeti: Hass! Alkoss! Gyarapíts!

A csoportmunkák, foglalkozások ideje alatt ez a hely alkotótérré válik, de az egyéni látogatókat is arra buzdítja, hogy vonódjanak be, mozgassák meg az érzékszerveiket és figyeljenek a cselekvésre hívó részletekre. Ez a tér arra is alkalmat ad, hogy egy kiállítás után megpihenjünk, elmerengjünk a látottakon, számba vegyük a benyomásainkat és átadjuk magunkat az újrarendezés gyarapító élményének. Azzal pedig, hogy szemléljük, értelmezzük és alakítjuk a teret, mi magunk is egy diskurzus részeivé válunk, hatni fogunk az utánunk érkezők tapasztalataira, gondolataira.

Igazán izgalmas e teremben az is, ahogy magába húzza az aktuálisan futó kiállításokat, így azoknak a határai kissé megnyúlnak, elmosódnak, ami újabb értelmezési kereteket nyit meg. Elsőként a frissen megnyílt Édes Anna-kiállítás lép át ebbe a térbe egy kis kiállítás formájában. A PIM pályázatot hirdetett: a regényhez kapcsolódó fiktív élettörténet-tárgyak megtervezésére és elkészítésére hívta az alkotókat. A legjobbnak bizonyult nyolc tárgyat láthatjuk most az egyik falon szereplő rekeszekben és a terem más pontjain, amelyek kiszedhetők és megfoghatók. Ezek a tárgyak a múzeumpedagógiai foglalkozások során is használhatók és az egyéni látogatók számára is adnak egy plusz benyomást.

E tárgyak kortárs reflexióját is adják a közismert Kosztolányi-műnek, miközben kicsit ki is lépnek a szigorúan vett múzeumi keretekből azáltal, hogy a tárlókból kiemelhetők, megfoghatók. Adnak egy extra taktilis élményt is a látogatóknak. Nem pusztán megszemlélhető tárgyakról van tehát szó, hanem cselekvésre hívják a befogadót: játékba vonják a társadalom meginghatatlannak mutatkozó szerkezetét, magunkon hordott identitásjelölőinket, valamint az érzékelhető világ nyelven túli benyomásait.

Bakó Eszter: Kötény

A megnyitón a teret megálmodó múzeumpedagógus csapat, Czékmány Anna, Kádár Anna, Kodolányi Judit és Sóki Dia mutatta be ezeket a tárgyakat. Nagyon izgalmas a térbe installált Kötény, Bakó Eszter munkája. Ezt a darabot bárki fel is veheti, hiszen a teremben találunk belőle még egy példányt. Érdekes átlényegülés történik, amikor belebújunk ebbe az öltözékbe. A személytelen köpeny olyan, mint egy álarc, és senkit sem érdekel, hogy milyen arc bújik meg mögötte. Ha a regényre vonatkoztatjuk ezt a művet, akkor Édes Annának a mindenáron megfelelni akarása válik itt láthatóvá. Annyira kényszeresen próbál tökéletes lenni, hogy még a saját személyiségét és emberi mivoltát is képes feláldozni.

Simó Kata Ítéletre várva műve Édes Anna batyuját idézi meg, miközben azt a kérdést feszegeti, hogy vajon a tárgyaink predesztinálják-e a személyiségünket. Ebbe a tárlóba mindenféle kacat került, amiben mi magunk is turkálhatunk. Közben elgondolkodhatunk arról is, hogy elárulhat-e bármit is egy batyunyi tárgy az emberről. 

Különös tapasztalatot adnak Bíró Bogi Kámfor című alkotásai. Ezek a művek az undor érzetét váltják ki a befogadóban. Vágyunk arra, hogy megfoghassuk őket, miközben erre képtelenek vagyunk. A nemezelt felületek ugyan közel engednének magukhoz, azonban a rájuk applikált tüskék eltaszítanak ettől az amőboid tárgytól. Bíró Bogi a kámfor illatát jelenítette meg, azt, amit Édes Anna sosem tudott megszokni, elviselni. A mű tárlója a természettudományi múzeumok installálási módszerét idézi meg.

Sugár Fanni: A tálca

Sugár Fanni ovális, befelé szűkülő tálcája szimbolikusan sejteti a Kosztolányi-mű tragédiáját, miközben erre a keretre megalkothatjuk a saját Édes Anna-képversünket is.

Máraföldi Dóra Vánkosa Anna meg nem fogalmazott lelki tartalmait viseli magán. A népművészetből vett motívumokból építkező hímzések egy idő után szív alakú sírkövekké alakulnak, amelyek Édes Anna szülőföldjére is jellemzőek. E mű állítása, hogy a lány sorsából fakadóan determinálva volt a tragédiára.

Máraföldi Dóra: Vánkos

Masznyik Hanna Ficsor úr „időtálló” sapkáját hozta létre, ami ki-, majd visszafordítva a házmester aktuális politikai nézeteinek szimbólumaként értelmeződik. A Tanácsköztársaság idején Ficsor úr sapkáját kifordította, a belső fekete anyagára varrt piros pántlikával jelezte, hogy eljött a munkásosztály ideje. Majd a bukást követően visszafordított sapka maga alá rejtette a piros pántlikát.

Masznyik Hanna: Ficsor úr „időtálló” sapkája

Török Szilvi fapecséteket hozott létre az Édes Anna-mű bizonyos szimbolikus elemeiből. Az egyik ilyen pecsét nagyon tömören fogalmazza meg az egész mű mondanivalóját. Anna cselédkönyvéből kiindulva alkotta meg kompozícióját, amelyen Kosztolányi maga látható egy bűnügyi táblával a kezében. Rajta a felirat Anna cselédkönyvéből származik: Különös ismertetőjele nincs. Ez a pecsét Kosztolányi bűnös-büntelenségét is kirajzolja előttünk.

Török Szilvi pecsétjei

Szabó Beáta festményének alapja a műben is szereplő piskóta. Az alkotó egy süteményformát a képre applikált és ráfestett, így relieffé vált. A kép így felidézi a piskóta textúráját, valamint behozza a klasszikus női szerepeket és kérdéssé teszi azokat. A kép négy izgalmas keretrészben áll, ahonnan ki is emelhetjük ezt a művet. Ezzel a gesztussal a műalkotások mibenlétéről, múzeumban betöltött helyükről is elgondolkodhatunk.

Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond