Az idén júniusban elhunyt Térey János író, költő, drámaíró, műfordító minden kétséget kizáróan nagy költő volt, akinek alkotói fellépése jelentős változásokat hozott a magyar irodalomban.

„Képtelenség úgy olvasnom a kötetben található szövegeket, hogy közben ne hallanám János hangját” – mondta Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó igazgatója. Szirák Péter kritikus, irodalomtörténész, az Alföld folyóirat főszerkesztője kiemelte, hogy a könyvet a gyász lengi be, amely hatással van az olvasásra, ugyanez nem egy klasszikus életműnél megfigyelhető, József Attilánál, Radnóti Miklósnál, Borbély Szilárdnál például.

„Nem tudjuk nem észrevenni, hogy a szerző elkezdett összegezni, számvetést készíteni. A most megjelent kötettel együtt belevágott egy memoárba is, aminek egy-egy részlete több folyóiratban napvilágot látott” – jegyezte meg. „Térey egyik legnagyobb projektje az volt, hogy a pátoszt és a nagyon profánt összekapcsolja” – vélte. „Egy dolgot mondanék még azzal kapcsolatban, hogy mekkora veszteség az ő elvesztése az egész magyar irodalom számára, hogy nagyon nagy vállalkozás volt a műveinek az összessége, és nagy ígéret volt még benne, hogy mi jöhet mindezek után. Arra vállalkozott, hogy kidolgozzon egy olyan versnyelvet, amely eléggé elütött a mainstream magyar költészeti versnyelvtől, az ő pályakezdése egy egészen újszerű, új hangot, attitűdöt hozott, aminek az a lényege, hogy ez nem szójátékos költészet, hanem az, hogy nagyon is ellentétes paneleket és tónusokat épít össze, és ebből egy új minőséget teremt” – foglalta össze.

Térey János
Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Sárközy Bence elmondta, hogy korábban annyira nagy hatást tett rá a mostani kötettel párhuzamba állítható, 2006-ban kiadott Ultra, hogy nem is nagyon hallott meg tőle más hangokat. „Nagyon személyes volt ez a kötet, de mégis tudott távolságot tartani a személyestől” – tette hozzá.

„Nyelvében is az Ultrához kapcsolódik leginkább az új kötet: háttérbe szorulnak az egyesszám első személyben megszólaló versek, sokkal inkább az egyes szám második és a többes szám első személy a jellemző, valamint a makacs törekvés a párbeszédre, és a kérdések elterjedése, ami gyakran kifejezetten kíméletlen kérdéseket jelent” – emelte ki Tóth-Czifra Júlia irodalomtörténész, a Kalligram Kiadó munkatársa. Szirák Péter úgy vélte, hogy a korábbi műfaji kísérletek fontos előzményei az új kötetnek. „Miután minden műfajban megszülettek az igazán magas színvonalú, Térey-minőséget képviselő szövegek, a szerző visszakanyarodott az Ultrához, és ez az új kötet a műfaji kísérletek személyes összegzése” – magyarázta.

Fotó: Valuska Gábor

A kötet ívét illetően elhangzott, hogy az első ciklus az ókorból indul, ahonnan a versek számos dolgot elhoznak, belehelyeznek a jól ismert tereinkbe, majd az Avartalanítás már a 20. századi Magyarországot idézi fel, és megfogalmazza, hogyan próbáljuk meg avartalanítani a tulajdon történelmünket, mivel úgy kényelmesebb. Ezt követően jönnek a személyes történelem versei, és a ciklus végén szereplő szöveg egybefogja az egészet, mígnem a korábbiakat egy Téreyre nagyon jellemző természeti látomásban egységesíti.

„Mint azt gyászbeszédében Spiró György is megfogalmazta, Térey János törődött Magyarországgal, azt szerette volna, hogy egy jobb hely legyen. Ezekben a versekben is benne van az ország sorsa iránt érzett gyász, ami arra is rákérdez, mit rontottunk el, mit nem tettünk jobban, mert ha nem követnénk el sokadszorra ugyanazokat a hibákat, akkor Magyarország egy élhetőbb hely lenne” – jegyezte meg Szirák Péter.