Egy lépéssel a nézők előtt

Miért érezték fontosnak, hogy saját fesztivált indítsanak kisszínházi produkciókkal?

Már amikor 2011-ben igazgató lettem, előálltam a javaslattal a frissen verbuvált csapatnak, hogy szervezzünk színházi fesztivált Tatabányán. Ám akkor kétkedéssel fogadták az ötletet, mondván: várjunk vele. A játszóhelyek adottsága miatt eleve korlátozottak a lehetőségeink, ám egy monodráma és stúdiószínházi szemle tökéletesen illik ide, és ráadásul - mivel megszűnt a korábbi stúdiószínházi fesztivál - hiánypótló szerepe van. Közel vagyunk a fővároshoz, tehát a vidéki és határon túli, valamint független színházak produkcióit a szakma is megnézheti. A 2014/15-ös évadban indult a fesztivál, ez egyébként is fontos év volt a színház életében, mivel 25 éves fennállását ünnepelte a teátrum, és akkor - történetében először - közalkalmazotti státuszban dolgozó társulattal kezdte a szezont.

Mekkora a merítés? Miként válogatják ki az előadásokat a fesztiválra?

Alapvetően a színházak jelentkezését várjuk a különböző produkciókkal, és míg az elején alig tudtak a lehetőségről, az idei fesztiválra már hetven nevezés érkezett. Ezekből választottuk ki a tíz produkciót, melyek közül egy versenyprogramon kívül megy majd. Fontosnak tartottuk azt is, hogy egy nívós szakmai zsűri díjazza a legjobb előadásokat, alakításokat - idén Molnár Piroska színművész, Gyarmati Kata dramaturg és Török Ákos újságíró döntenek az elismerésekről, de a közönségzsűri is díjat oszt majd.

A MOST FESZT helyet ad meglepő, formabontó előadásoknak is. Hogy bírja a közönségük?

A jegyek nagy része szinte azonnal elkelt, mára inkább az jelenti a nehézséget, hogy a műfaj korlátokat szab a további terjeszkedésnek. A fesztivál megtalálta a közönségét, vagy a közönség találta meg a fesztiválját. Ezt erősíti az is, hogy minden előadás után beszélgetünk az alkotókkal.

Amikor 2011-ben átvette a teátrum vezetését, népszínházi programot hirdetett, de közben mintha sokasodnának a kortárs darabok, kísérletező produkciók.

Számomra a népszínház azt jelenti, hogy nincsenek műfaji korlátok. Arra törekszünk, hogy az előadásaink többrétegűek legyenek. Fontos, hogy az is megtalálja a számítását, akinek egy bonyolultabb esztétikájú produkció felfejtése szerez örömöt, de az is találjon élményt az előadásainkban, aki kevésbé járatos a színházban. Azt szeretném elérni, hogy minél többen szeressenek színházba járni. Valóban van változás, ha a 2011/12-es évad programját összevetjük a mostanival, látható a hangsúlyeltolódás. Nem szeretem azt a kifejezést, hogy közönséget nevelünk, talán helyesebb, ha úgy fogalmazok, hogy igyekszünk őket megismertetni azzal a sokszínűséggel, amit egy színházi előadás kínálhat. Az az ideális, ha mindig egy lépéssel a nézői igények előtt járunk. Túlságosan nem szaladhatunk előre, mert félő, hogy elhagyjuk a közönséget, viszont érdemes mindig kicsit többet, újat mutatni. Ennek fontos eleme a bátor, kísérletező előadásokat felvonultató MOST FESZT is.

Miben mérhető a siker? A nézőszám csak az egyik mutató.

De mégis nagyon fontos. Egyrészt, mert nekünk - viszonylag alacsony állami és önkormányzati támogatással rendelkező színházként - muszáj bevételt termelnünk. 2011 óta megdupláztuk a bérletházaink számát, tizenkét sorozatot hirdettünk az évadra.

Zömében tatabányaiak, környékbeliek járnak a Jászai Mari Színházba?

Nagyobb részt igen, elsősorban a megyéből érkeznek a látogatóink, de jönnek persze messzebbről is. Visszatérve a siker kérdésére: nagyon jólesik, amikor a"zuhanyhíradóban" az terjed a szakmabeliek közt, hogy ez egy izgalmas műhely.

Mennyire lett közösséggé a társulat az évek alatt?

Igazgatóként nehéz erre felelnem, mert úgy tűnhet, hazabeszélek, de szerintem ez most egy kiváló alkotóközösség. Olyan művészek gyűltek össze, akik tudnak és szeretnek együtt dolgozni. Ez nem azt jelenti, hogy a munka mindig konfliktusmentes, de jól tudjuk kezelni a nehéz helyzeteket is. Színész vagyok, játszom, tehát belelátok ebbe.

Sokat játszik. Miért?

Hol többet, hol kevesebbet; ez évadonként változik. De én nagyon szeretek játszani, a próbaidőszakok, előadások nélkül egyszerűen nem érezném jól magam, semmi értelme nem lenne.

Guelmino Sándor sokat dolgozik a társulattal, de vannak visszatérő rendezők is.

Guelmino Sándor művészeti tanácsadóként dolgozik mellettem, általában évadonként két bemutatót rendez, ő ismeri legjobban a társulatot. Szikszai Rémusszal is rendszeresen dolgozunk együtt, az első közös munkánk, Moliere Tartuffe-je nagy sikert aratott, Az imposztor és a Kutyaharapás után pedig nemrég a Macbethet állította színpadra. Mindig keresünk új alkotókat is, akik még nem dolgoztak nálunk, hogy friss látásmódot hozzanak a társulatba. Ilyen volt most a Švejk Tapasztó Ernővel.

Tízfős az állandó társulat. Ez mire elég?

Ez kevés, de mindössze ennyi státuszom van. Emellett vannak művészek, akik rendszeresen játszanak nálunk. Idén két új tag szerződött hozzánk: Szakács Hajnalka és Figeczky Bence. A társulat derékhada így 30 és 45 év között van, éppen ezért lehetne bővíteni pályakezdő színészekkel és idősebb alkotókkal, de erre egyelőre nincs mód.

Átlagosan hány előadást tudnak játszani egy-egy darabból?

Ez nagyon változó, de vidéki színházként a 12 bérletes előadás már jónak számít. Ugyanakkor a Kamaraszínházban több mint öt éve megy Az öldöklés istene, most lesz a 60. előadás. A zenés produkciók általában népszerűbbek, de átlagosan 2-3 hónap alatt kijátszunk egy darabot.

A gyerekelőadások zömében befogadott produkciók?

Igen, mert nehéz megoldani, hogy párhuzamosan próbáljunk. De azért legalább kétévente igyekszünk saját gyerekprodukciót is színpadra állítani. Évadonként általában hat bemutatót tartunk, de jövőre nyolc premierünk lesz.

Miért?

Valahogy egymásra épülnek, vagy összekapcsolódnak ezek a darabok. Erről még nem beszélhetek részletesen, hiszen most lesznek a szerződtetések, de annyit elárulhatok, hogy kortárs darabokkal készülünk. Sok szempontot kell figyelembe venni: legyen zenés produkció, vígjáték, drámai alkotás, kísérletező, bátor produkció, és közben minden színész számára akadjon kihívás. Szerintem a következő évadban ezt mind sikerült megtalálni.

A fotók forrása: Jászai Mari Színház, Prokl Violetta