Elképzelhető, hogy mindenki került már olyan kellemetlen helyzetbe, hogy egy idegen szót nem értett, sőt szégyenkezett emiatt (milyen buta vagyok!), azonban visszakérdezni nem mert. A kommunikáció zátonyra fut ilyenkor. Korántsem biztos, hogy a Szómagyarító honlap teljességgel és egy csapásra megoldja ezt a gondot, legföljebb enyhíthet rajta. Mert a javasolt magyarítás elterjedésére semmiféle garancia nincs.
Ha valaki nagyon komolyan venné a honlapot, kérjük, ne tegye. Tekinthető játéknak is. Megmosolyoghatunk egy-egy érdekes, netán setesuta magyarítást, csak egyet ne tegyünk: ne gúnyoljuk ki a próbálkozót, a szó kitalálóját! Hiszen ha mégis valamelyik elterjedne, a szó szülőatyja nem fog viszonzást várni érte. A Kosztolányi Dezső Esti Kornél című művéből vett részlet viszont azt mutatja be, hogy milyen jutalom járhat mégis a szavakért.
„‒ Te vagy az első török leány ‒ mondtam, mert már tegeztem is ‒, a legelső török leány, akivel találkoztam. Kücsük, Kicsi, Kicsikém, szeretlek. Hajdan, az iskolában a mohácsi vészről tanultam. Tudom, hogy őseid az én őseim vérét ontották, s másfél évszázadig tartottak bennünket szégyenletes rabságban. Mégis, újabb százötven évig lennék a rabod, a cseléded, az adófizetőd, édes kis ellenségem, édes napkeleti rokonom. Tudod mit? Kössünk békét! Én sohase haragudtam a te népedre, mert tőle kaptuk legszebb szavainkat, azokat a szavakat, melyek nélkül boldogtalan volnék. Költő vagyok, a szavak szerelmese, bolondja. Ti adtátok nekünk ezt a szót: gyöngy, és ezt a szót: tükör, és ezt a szót: koporsó. Te gyöngy, mely lelkem tükrében tündökölsz, koporsóm zártáig. Érted-e, ha ezt mondom: gyűrű, gyűszű, búza, bor? Már hogyne értenéd, hiszen ezek a ti szavaitok, s a betű is, az írás is, amelyből élek. Gyűrűm te, gyűszűm te, tápláló búzám, részegítő borom te. Háromszázharminc legékesebb szavunkat nektek köszönhetem. Régóta kerestem már valakit, egy törököt, akinek kifejezhetném érte el nem múló hálámat, s legalább részben visszafizethetném ezt a szókölcsönt, letörleszthetném ezt a nyelvtörténeti adósságot, mely azóta annyit, de annyit kamatozott nekem… Így lobogtam, rajongtam, amikor hirtelen egy sötét alagútba fúródott bele vonatunk. Kücsük lágyan felém alélt. Én pedig ‒ gyorsan és szilajul ‒ csókolni kezdtem a száját. Ha jól emlékszem, pont háromszázharminc csókot adtam neki.”
Egy jó szóval nyerni lehet. Egy szócsatát, de akár egy állást is. Ez lehet jövevény, de lehet honosítás is. Mindenféle magyarítás sikeressége, azaz elterjedése a körülmények szerencsés egybejátszásán múlik. Ez a honlap a körülményeken kíván javítani. S még egy célt megfogalmazhatunk: felszabadítani a szóalkotó kedvet azon félelem alól, amelyet mindenki érezhet, ha új magyar szót alkotni kíván kedve.
Rögtön adódik a kérdés: vajon melyik kifejezésre érkezett a legtöbb javaslat? A győztes a pendrive/pendrájv szó, amely nem kevesebb mint 174 (!) magyarítást kapott. Nézzünk egy válogatást az óriási választékból! Szóösszetétellel jöttek létre a következők: adattoll, adatbot, adatkulcs, zsebmeghajtó, eszemtokja, dugagy, zsebelme, pennahajtány, tolltár, memóriakulcs, tárkulcs, adatrudi, zsebtár, bittarisznya, bitbatár, digitok, USB-kulcs, e-téka, dugitár, elektroszatyor, ceruzatár, hasábmemória, tollmeghajtó. Szóképzéssel: adaték, dugacs, hurcika, szipacs. Szórövidítéssel és szóképzéssel: pöndi, memóka, dugiluki. Jelentésbővüléssel: penderítő, cumi. A felsorolt magyarítások többsége természetesen egyszeri, alkalmi és „csupán” hangulatjavító, bár bizonyos szövegkörnyezetben idézőjelbe téve akár egy nagyszerű szinonimának is megfelel.
Lehetséges természetesen a fonetikus átírás is: pendrájv. Ezzel a módszerrel az idegen szavak kiejtésének és leírásának a problémáját oldjuk meg. Nincs szabály vagy útmutatás arra, hogy mikortól lehet egy idegen helyesírás szerinti szót magyaros formában, azaz fonetikusan átírni. Ez egy folyamat, és a kérdésben az íráshasználat „dönt”. Ilyenkor érdemes megnézni az internetes keresőben, hogy hány találat van az ejtés szerinti átíratra. Például az eredeti pendrive 2 750 000-szer fordul elő, a pendrájvra 7520 találat van. A selfie/szelfi szó ugyancsak megmozgatta a web2-es internetes közösség fantáziáját. Erre is érkeztek ajánlatok, például az önfénykép, önfotó, tükörfotó, magamkép, énkép, fotön, portrén, magamuti, önarcképfelköltemény. Ez utóbbi példa azt mutatja, hogy csupán játékból alkották meg, mivel egy ilyen hosszú kifejezés soha nem fog elterjedni. Egyébként hajaz a nyelvújításkori szavakat ironizáló szócsinálmányokra, mint például a haladászati nyálkatermelenc (csiga).
A honlap kiemelve bemutatja a legújabb magyarításokat, ezek jelen pillanatban a lengedi a daktilusra és a védtorlasz a barikádra. A Legjobb magyarítások címszó alatt szerepel a márványszalonna a baconre és a pacsirtamise a rorátéra.
Végezetül konkrét példák segítségével nézzük meg, hogy a lehetőségek és a szükségesség miképpen befolyásolja a magyarítást! A piercing magyarítására egy összefoglaló magyar elnevezés született: testékszer. Ennek oka a tárgy sokfélesége. Valóban nevetséges volna a fülbevaló mintájára megalkotni a szájbavalót, az orrbavalót, a szemöldökbevalót, esetleg a nyelvbevalót stb. (Egyébként a testékszerek közül a köldökékszer Egyiptomban a királynék privilégiuma volt, az ókori Rómában pedig a férfiasságot jelképezte a mellbimbón átszúrt karika.)
A curling esetében egy másfajta tárgyelnevezési eljárással találkozhatunk. A csúszókorong létrejöttét befolyásoló tényezők a következők: a már régóta létező jégkorong összetételben az előtag utal a helyszín jellegére, az utótag pedig a sport egyik eszközét jelöli meg: korong. Így a curling magyarítása során a korong utótag elé egy más jellegű előtag szükségeltetett. A cselekvés, történés módjának a megnevezése folyamatos melléknévi igenévvel: csúszó. Valószínűleg ezen motivációk szerint született meg a csúszókorong szavunk. A sporttal kapcsolatosan egy másik cselekvési mód megnevezése, a söprés valószínűleg azért nem honosodott meg, mert maguk a sportolók a jégsöprés szót kissé pejoratívnak, nevetségesnek érzékelték.
Minya Károly
#nyelvműhely
Nyitókép: Shutterstock/Pheelings media
