Egyéb

Sepsiszentgyörgyön mutatják be az MTI 56 kép 56-ról című dokumentumfotó-válogatását

Erdélyben először Sepsiszentgyörgyön mutatják be a Magyar Távirati Iroda (MTI) 56 kép 56-ról című dokumentumfotó-válogatását az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emblematikus képanyagából.

Folytatódik a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programja

Játékos vetélkedők, kihelyezett, interaktív múzeumpedagógiai foglalkozások, élményalapú tanulás és a gyerekek belső motivációjának, kíváncsiságának felkeltése. Röviden ezekkel a hívószavakkal jellemezhető a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programja, amely 2021 őszén ismét útjára indult az országban.

Jubileumi programsorozat a 150 éves Magyar Képzőművészeti Egyetemen

MKE150 elnevezéssel, a Modellállítás − Az emberi test képi konstrukciói című kiállítással kezdődik meg november 6-án az idén 150 éves Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) jubileumi programsorozata, melynek során bemutatják az MKE főépületének frissen restaurált Lotz Károly-freskóit is.

A Jurányiban a Kurázsi és gyerekei

Október 26-án a Jurányi Produkciós Közösségi Házban lesz látható a Narratíva Társulat 2019-ben, elsőként bemutatott előadása, a Kovács D. Dániel rendezte Kurázsi és gyerekei.

A 80 éves Csikos Sándort köszöntik a Csokonai Színházban

A Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész, Csikos Sándor október 28-án Ráckevei Anna beszélgetéssorozata, a Kulisszák vendége lesz művészbarátaival és tanítványaival együtt a Csokonai Irodalmi Labor Szabó Magda Pódiumtermében.

Magyar Passió – Premier előtti vetítés Balatonfüreden

Eperjes Károly új filmjének, a kommunista diktatúra keresztényüldözéséről szóló Magyar Passiónak a premier előtti vetítését tartják október 27-én a füredi Balaton Moziban. Az egész estés film bemutatója után a film készítőivel találkozhat a közönség.

Versenygyőztes kamarazenei formációk az Óbudai Társaskörben

A koncertek október 20-án lesznek az Óbudai Társaskörben.

Cinemira KIDS Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál a Millenáris Parkban

Nyolcvan ország 4–12 éveseknek szóló mozi- és rövidfilmjeiből válogat a Cinemira KIDS nemzetközi gyerekfilm-fesztivál, amely a vetítések mellett filmes workshopokkal, neves magyar színészekkel és a Rutkai Bori Banda koncertjével várja a családokat szombaton és vasárnap a Nemzeti Táncszínházban.

Összművészeti kísérőprogramok a Határtalan Design kiállításon

A Határtalan Design kiállítás mára már nem csupán bútor-, textil-, forma- és ékszertervezők, képzőművészek munkáit mutatja be, de egyfajta összművészeti fesztiválként kortárs táncosok és zenészek számára is bemutatkozási lehetőséget kínál egy hónapon keresztül.

Október 23. − Az Esszencia Produkció lép fel a pécsi Kodály Központban

Hagyományos és progresszív zenei elemek váltják egymást, továbbá a népzene, a klasszikus zene és a jazz keveredik az Esszencia Produkció október 23-i pécsi koncertjén a pécsi Kodály Központban.

A forradalom falusi történései elevenednek meg a skanzenben

Az 1956-os forradalom időszakának falusi történései elevenednek meg a szentendrei skanzenben október 23-án és 24-én Történelem és mindennapok vidéken címmel.