Egyéb
Vendégalkotók Miskolcon
A hagyományokhoz híven idén is sok neves alkotót lát vendégül a 13. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A négy versenyszekción kívül – Nagyjátékfilm, Kisjáték- és kísérleti film, Animáció, CineNewWave – a Kitekintő, a CineClassics és a MusicDocs egyes vetítésein is köszönthetünk alkotókat.
Mit jelent ma férfinak lenni?
„Egyfajta szeretetet érzek az apró részletek iránt, békét találok bennük” – fogalmazott David Szalay magyar származású, Kanadában született brit író, akinek legutóbb megjelent, All That Man Is című kötete felkerült a Man Booker-díj 2016-os szűkített listájára. A könyve kilenc különálló történetet mesél el, amelyek témája, hogy mit jelent férfinak lenni a mai Európában.
Múzeumi séták Székesfehérváron
Az újratervezett Mozaik Múzeumtúra idei egyik újítása az országjáró roadshow, melynek első sikeres rendezvénye után, szeptember 23-án Székesfehérvárra érkezik a túra. A Szent István Király Múzeum intézményeiben, kilenc helyszínen várják az ingyenes programok egész nap az érdeklődőket tárlatvezetésekkel, játékokkal és vasútépítéssel.
Parázsló dokumentumfilmek
Négy helyszínen kilenc nap alatt több tucatnyi díjnyertes alkotást vetítenek a 3. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF). A szeptember 24-ei nyilvános megnyitón meglepetés is várja a közönséget – hangzott el a fesztivál szeptember 19-ei sajtótájékoztatóján. A fesztivál programját több száz film közül válogatták ki.
Széchenyi-szobrot avattak
A Velencei-tavi Kistérségért Alapítványnak köszönhetően a kápolnásnyéki Halász-kastély parkja újabb műtárggyal gazdagodott. Széchenyi István szobrának ünnepélyes avatásán L. Simon László országgyűlési képviselő köszönetet mondott Pogány Gábor Benő szobrászművésznek, hiszen, mint mondta: alkotásai lehetővé teszik, hogy az emberek elmerengjenek, kiknek az élete lehet példa számukra.
Textilek mesélnek a távoli Keletről
Délkelet-Ázsia meghatározó művészi kifejezésformája a textilművességben követhető nyomon. Ez a művészet anyanyelve, egyik legfontosabb megnyilatkozási formája. Így Délkelet-Ázsia textiljeinek bemutatásával, típusaik, használatuk és szerteágazó jelképrendszerük megismertetésével kulcsot kap az érdeklődő egy távoli világ működésének és gondolkodásának megfejtéséhez.
Visszatértek az alkotások
Egykor ki kellett csempészni azon képzőművészeti alkotások egy részét a kommunista Romániából, amelyek most visszatértek. A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködésével Németh Géza református lelkész és felesége, Kriza Judit gyűjteményéből összeállított Transzcendencia című kiállítás szeptember 16-án érkezett a felújított Nagyváradi Város- és Vártörténeti Múzeumba.