Egyéb
Bábok varázsolják el a gyerekeket
Hét bemutatója lesz a jövő évadban a veszprémi Kabóca Bábszínháznak, a klasszikus mesék mellett többek között egy históriás játék és egy bábkoncert is szerepel a kínálatban – közölte szeptember 2-án sajtótájékoztatón a bábszínház igazgatója. Székely Andrea elmondta, hogy műfaji sokszínűségre törekedtek az évad programjának összeállításakor.
Együtt izgulhatunk a virtuózért
Eddig két próbán van túl Jakab Roland Attila hegedűművész, a Virtuózok különdíjasa, aki Magyarországot képviseli a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén szeptember 3-án Kölnben. A fiatal felfedezett úgy gondolja, ha önmagát adja, jobban fog teljesíteni, és akár még győzhet is. A versenyt élőben közvetíti szeptember 3-án a Duna televízió, így minden lelkes néző szurkolhat a virtuóznak.
Hatalom és szerelem a színpadon
Húsz év után újra színpadra állítják az angol drámaíró, költő és műfordító Christopher Marlowe II. Edward című művét Magyarországon. Alföldi Róbert az elmúlt egy év külföldi tartózkodása és számos rendezése után ezt a művet választotta 2016. évi magyarországi bemutatójául. Forgách András fordításával igazán különleges helyszínen láthatják a nézők a darabot.
Lengyelország lesz a díszvendégünk
Lengyelország és Magdalena Abakanowicz szobrász lesznek az idei Art Market Budapest (AMB) díszvendégei. A kortárs képzőművészeti vásáron mintegy száz hazai és külföldi galéria, intézmény, művészeti projekt állít ki október 13. és 16. között a Millenáris parkban. Az elmúlt évek alatt összesen 99 ezres közönséget ért el „a magasművészet Sziget fesztiváljaként” is emlegetett vásár.
Vándorkiállítás nyílt a gulágról
Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944–1956 címmel mutatták be a gulágra hurcoltak életét bemutató vándorkiállítást szeptember 1-jén a budapesti Magyarság Házában, a Veritas Történetkutató Intézet rendezésében. Az emlékezés fontos, hiszen több százezer magyar embert hurcoltak el szovjet hadifogságra és a gulágra.