Egyéb

Az építészet közösségi művészet

Török Ferenc 80 – Építészet és hitvallás címmel nyílt a neves építész életművét áttekintő kiállítás szeptember 1-jén a Pesti Vigadóban. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke a tárlat megnyitóján Török Ferencet az MMA büszkeségének nevezte, akinek pályafutásából „lélegzetelállító” tárlatot mutat be a Vigadó Galéria.

Turné és új darabok

Négy új darabot tervez az új évadra a Szegedi Kortárs Balett, többek között a Henryk Górecki lengyel zeneszerző utolsó művére, a IV. Szimfóniára készült eARTh című produkciót, valamint az Igor Sztravinszkij egyik legizgalmasabb zenéjére készült Menyegző című darabot. A társulat emellett szeptemberben Kanadában, októberben pedig Bulgáriában turnézik.

Zrínyi Miklós az Operában

Az Eszéki Horvát Nemzeti Színház előadásában láthatja a Zrínyi Miklós című, horvát nemzeti operát szeptember 18-án a magyar közönség a Magyar Állapi Operaház színpadán. Az Ivan Zajc szerezte, háromfelvonásos előadás a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév keretében valósul meg csaknem 250 vendégművész közreműködésével.

Gallery Weekend

Tizenhat galéria várja kortárs művészek kiállításaival, ingyenes tárlatvezetésekkel, múzeumpedagógia programokkal és beszélgetésekkel a közönséget a Gallery Weekend Budapest idei rendezvényén szeptember 10. és 11. között. A szezonnyitó fesztivál kiállításain minden műfaj képviselteti magát a figurális alkotásoktól az absztrakt műveken át az installációkig.