Egyéb
Csányi Sándor krimivígjátékot rendez
Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Koltai Róbert, Tenki Réka, Bálint András, Kovács Zsolt, Pogány Judit és Lázár Kati főszereplésével rendezi első mozifilmjét Csányi Sándor, melynek gyártására megszavazta a támogatást a Nemzeti Filmintézet. Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet címmel forgat családi filmet egy holland sikerkönyvből.
Egy húsz éve várt találkozás: Nina Stemme a Müpában lép fel
A korunk egyik legjelentősebb Wagner-szopránja, Nina Stemme egyaránt otthonosan mozog Gluck, Mozart, Haydn, Richard Strauss, Sosztakovics és a kortárs zene világában, legsajátabb területe azonban Wagner. Az ő operáinak részleteiből álló programmal mutatkozik be december 7-én a Müpa hangversenytermében.
Kihirdették az Oláh János szerkesztői ösztöndíj nyerteseit
A harmadik alkalommal odaítélt Oláh János állami szerkesztői ösztöndíj havi bruttó 200 000 forint támogatást nyújt az ösztöndíjasoknak.
Érme készült a székesfehérvári Romkert nemzeti emlékhelyről
A székesfehérvári Romkertet ábrázoló érmével bővült a nemzeti emlékhelyeket bemutató emlékérme-sorozat.
Jánoki-Kis Viktória, Halmai Tamás és Czilli Aranka az év legsikeresebb szerzői
Három kiadó adta át Az év legsikeresebb szerzője díjat, amelyet Oláh János indított el.
Bob Dylan bocsánatot kért, mert könyvében gép alkotta a „kézírásos autogramot”
Bob Dylan amerikai zenész bocsánatot kért, amiért „kézírásos autogramot” tartalmazó könyvében gép készítette az aláírását – írta a The Guardian online kiadása hétfőn.
Két nagy nemzetközi névvel rukkolt elő a 2023-as Szegedi Ifjúsági Napok
A Szegedi Ifjúsági Napokat (SZIN) jövőre augusztus 23. és 26. között rendezik meg a megszokott helyszínen, az Újszegedi Partfürdőn. A 7 years előadója, Lukas Graham és a világ tíz legjobb DJ-je közé sorolt Timmy Trumpet is ott lesz a fesztiválon.
Nehéz sorsú zenészek támogatására szervez koncertet a Fábián Juli Alapítvány
Második alkalommal szervez adománygyűjtő gálát a Fábián Juli Emlékalapítvány, Fény ünnepe címmel.
A gázlángozást választotta az év szavának a Merriam–Webster szótár
A gázlángozást (gaslighting) választotta az év szavának idén a Merriam–Webster szótár. A definíció szerint a gázlángozás egy ember tartósan fennálló pszichológiai manipulációja.
Lebontják London ikonikus múzeumépületét
A város történetét bemutató Museum of London december 4-én bezár, ezt követően lebontják az épületet, hogy a helyén irodaházakat húzzanak fel.
Mediterrán világnap a Fény utcai piacon
November 28. a mediterrán térség világnapja, ennek alkalmából 25 országban egyidejűleg 36 koncertet rendeznek.
Kuriózumnak számító Radnóti Miklós- és Szendrey Júlia-fotókat árvereznek el
Közel száz évet felölelő, majdnem négyszáz tételt számláló gazdag aukciós anyaggal jelentkezik a Múzeum Antikvárium 41. árverése. Babits Móricz Zsigmondnénak dedikált verses kötetétől József Attila Medvetáncának első kiadásán át egészen Weöres Sándor dedikált példányáig számos 20. század eleji írónk, költőnk jelentős művére licitálhatnak az érdeklődők a december 1-jei aukción.
Egy máig népszerű magyar desszert, amit a véletlen ihletett
A pesti cukrászmester, Dobos C. József találmánya, a ma már hungarikumnak számító dobostorta 1885-ben debütált a nagyközönség előtt. Első kóstolói között volt Erzsébet királyné és I. Ferenc József. Vajon milyen véletlennek köszönhetően született meg a legendás desszert? Podcast ajánló.
Első alkalommal adták át a nemzet betlehemét a Kossuth téren
Az alkotás 17 szobra és építménye a Kárpát-medence 34 települése fafaragóinak önkéntes munkájával és 64 népművészeti egyesület összefogásával készült el.
Albán állampolgár lett Dua Lipa
Albán állampolgárságot kapott vasárnap Dua Lipa koszovói származású brit énekesnő Albánia elnökétől, aki azzal indokolta a döntést, hogy Lipa zenéjén keresztül világszerte híressé tette az albánokat.
Szántai Jánost választották az Erdélyi Magyar Írók Ligája elnökévé
Szántai János költőt, írót, újságírót választották az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) elnökévé a liga szombaton tartott közgyűlésén.