Egyéb
Mijazaki Hajao utolsó animációs filmje először Japánban kerül a mozikba
Péntektől játsszák a japán mozikban Mijazaki Hajao nagy várakozás övezte Hogy éltek? című animációs filmjét, ami a Ghibli Stúdió 82 éves alapító mesterének közlése szerint az utolsó egész estés produkciója – írta meg a The Hollywood Reporter.
Várjon Dénes a világ egyik legmagasabban jegyzett zongoraversenyének zsűrijében
2024. május 30. és június 8. között rendezik meg Zürichben és Winterthurban a 16. Anda Géza Nemzetközi Zongoraversenyt, amelynek zsűrijébe Várjon Dénes zongoraművész is meghívást kapott.
Már több mint százhetvenezren látták a Szépművészeti Csontváry-kiállítását
A július 16-ig látható tárlat a nagy érdeklődésre való tekintettel már hétfőnként is nyitva áll a látogatók előtt, az utolsó hétvégén 9 órakor nyitja és este 9 órakor zárja kapuit az intézmény.
Elton John visszavonult a koncertezéstől
Több mint 50 év és 80 országban adott 4000 koncert után befejezte a turnézást Elton John. A brit popsztár utolsó fellépése a stockholmi Tele2 Arénában volt július 8-án.
Elárverezik a Rolling Stones dobosa, Charlie Watts ritka könyveit és jazzrelikviáit
Charlie Wattsnak, a Rolling Stones dobosának könyveit és jazzrelikviáit bocsátják árverésre szeptemberben Londonban – számolt be róla a BBC hírportálja hétfőn. Az aukció egyik fénypontja A nagy Gatsby árverése lesz.
Július 10-én történt
A második világháború idején az angol-amerikai csapatok ezen a napon szálltak partra Szicíliában 1943-ban. A mai napon született 1856-ban Nikola Tesla Amerikában élt szerb-horvát feltaláló, és ma ünnepli születésnapját Dresch Mihály Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas szaxofonos, előadóművész (képünkön).
Hybrid Art Camp – Fenntartható művészeti alkotótábor várja a fiatalokat Köveskálon
Idén is várja a művészet iránt érdeklődő fiatalokat a Hybrid Art Camp ingyenes művészeti alkotótábor a fenntarthatóság és az újrahasznosítás jegyében augusztus 10. és 19. között Köveskálon.
Benczúr Gyula emlékkiállítás nyílt a kecskeméti Cifrapalotában
November 19-ig várja a látogatókat a kecskeméti Cifrapalota Kiállítóhely új időszaki kiállítása, mely a magyar történelmi festészet kiemelkedő alakja, Benczúr Gyula művészetét mutatja be.
Idén is lesz Cervinus Művészeti Fesztivál a Szarvasi Vízi Színházban
Idén is megrendezik a Cervinus Művészeti Fesztivált július 13. és 26. között a Szarvasi Vízi Színházban, amelyre a Cervinus Teátrum saját népszerű darabjait hozza el.
Végvári Vigasságokat tartanak Egerben
A Dobó István Vármúzeum 2023. július 22-én és 23-án rendezi meg az egri nyár egyik legnagyobb történelmi fesztiválját. A Végvári Vigasságok két napja alatt több mint száz hagyományőrző ver tábort a történelmi falak között.
Vége a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválnak, bolgár rendezőé a legjobb film
Sztefan Komandarev bolgár rendező Blaga leckéi című filmjének ítélték oda szombaton az 57. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a legjobb filmnek járó Kristályglóbuszt. A zárógálán díjazták Robin Wright amerikai színésznőt és Daniela Kolárová cseh színésznőt.
Július 9-én történt
1877-ben ezen a napon kezdődött el az első wimbledoni teniszbajnokság, de ma ünnepli születésnapját Pető Hunor Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, Jack White amerikai énekes, gitáros, zeneszerző és Tom Hanks kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, rendező (képünkön).
Veszélybe került a Londonhoz közeli legendás Elstree filmstúdió
Nincs meg a pénzügyi kerete a helyreállítási munkálatok elvégzéséhez a Londonhoz közeli Elstree filmstúdió üzemeltetőjének. A felújítás közel 200 millió fontba (90 milliárd forint) kerülne – írta a Variety magazinra hivatkozva a Filmtett.
2,3 millió eurós támogatást nyert a Nyelvtudományi Kutatóközpont kutatójának projektje
2,3 millió eurós támogatást nyert az Európai Kutatási Tanács pályázatán a latin nyelv változatainak jellemzőit újszerű kutatás keretében feltáró projekt, amely Adamik Béla, az ELTE Ókortudományi Intézet Latin Tanszékének docense vezetésével, nemzetközi kutatók részvételével zajlik majd.
Tárgyaláson döntenek Aretha Franklin végakaratától
Július 10-re írták ki azt a rendhagyó tárgyalást a michigani Pontiacban, amely dönt arról, hogy az öt éve elhunyt Aretha Franklin két, kézzel írott végakaratából melyik alapján oszthatják fel örökségét.
Július 8-án történt
Ma olyan Kossuth-díjas művészek ünneplik születésnapjukat, mint Kassai Ilona és Koncz Gábor színművészek és Péreli Zsuzsa képzőművész, kárpitművész (képünkön).