Egyéb
Elhunyt Balla Demeter fotóművész
Életének 87. évében november 5-én elhunyt Balla Demeter Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, a nemzet művésze – közölte pályatársa, Keleti Éva az MTI-vel. Balla Demeter műveit jelentős köz- és magángyűjtemények őrzik. Utolsó kiállítása az idei év elején volt látható a Balassi Intézet galériájában, ahol Töredékek címmel íróportréiból kínáltak válogatást.
Fotós az állatok szolgálatában
Budapesten járt Joel Sartore, a National Geographic fotósa, aki egy virtuális bárkán gyűjti a Föld állatait. Kezdeményezésének célja, hogy dokumentálja a jelenleg élő fajokat, és felhívja a figyelmet a kihalás szélére került állatok védelmére. Sartore felkeresi a világ különböző állatkertjeit, rezervátumait, vadasparkjait és mentőközpontjait, hogy portrét készítsen az ott élő állatokról.
Nemzeti Bélyegkiállítás
Megnyílt a HUNFILA 2017 Budapest – 150 év című Nemzeti Bélyegkiállítás és Szalon november 3-án Budapesten, a Stefánia Palotában. A november 5-éig tartó eseményt a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége (MABÉOSZ) a 90. Bélyegnap és az első magyar bélyeg megjelenésének 150. évfordulója alkalmából rendezte.
Mennyire ismerjük Michael Curtizt?
„This is the beginning of a beautiful friendship” – bizonyára sokunknak ismerős a Casablanca szállóigévé vált zárómondata. De vajon milyen volt minden idők legjobb amerikai filmjének rendezője, a magyar származású Michael Curtiz? És miért akart vele dolgozni a filmvilág krémje annak ellenére, hogy híresen rossz természete volt? E kérdésekre ad választ a Curtiz című tévéfilm, melynek forgatására mi is ellátogattunk.
Reformációs emlékmű Debrecenben
A debreceni református Nagytemplom és a Debreceni Református Kollégium közötti Emlékkertben október 31-én este felavatták a reformáció emlékművét, Györfi Sándor és Györfi Lajos szobrászművész alkotását. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere avatóbeszédében hangsúlyozta: „hatalmas vállalkozás emlékművet állítani a reformációnak azokban az időkben, amikor a világban egyre több helyen porba hullik a kereszt”.
Köszönet legkiválóbb művészeinknek
„Amikor írok, hiszek abban, hogy amit alkotok, az jó. De ugyanennyire fontos, hogy mások is higgyenek benne” – mondta el Csukás István író, költő. Ő, valamint Kiss Anna költő, drámaíró, író és Dévényi Sándor építész kapta idén a Nemzet Művésze-díjat. Az elismerés mutatja: nemcsak hiszünk művészi teljesítményükben, de szeretnénk megköszönni is mindazt, amit nekünk adtak eddigi pályájuk során.
Mesék álló- és mozgóképeken
Ezzel a címmel nyílt kiállítás a 80. születésnapját ünneplő Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész, rajzfilmrendező műveiből november 2-án a Pesti Vigadóban. A nemzet művészének, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjának kiállítása január 28-ig látogatható az MMA székházában.
Ünnepel a Szegedi Kortárs Balett
Az idén 30 éves Szegedi Kortárs Balett november 8-án, az alapító Imre Zoltán születésnapján ünnepli a Müpában a három évtized művészi útját. A Nemzeti Táncszínház szervezésében megrendezendő gálaesten két fiatal koreográfus mutatkozik be, Czár Gergely, a társulat vezető táncművésze, valamint egy Hollandiában élő román alkotó, Corneliu Ganea.