Egyéb

Az Örök tél a legjobb tévéfilm

Szász Attila Örök tél című alkotása nyerte a legjobb európai tévéfilmnek járó díjat a Prix Europa filmes és tévés seregszemlén Berlinben – írta október 20-án a hirado.hu Köbli Norbert forgatókönyvíró Facebook-posztjára hivatkozva. Az Örök tél címú történelmi dráma az 1944-ben a Szovjetunióba deportált sváb magyarok történetét dolgozza fel.

Fair Play Nap a zenefogyasztásért

A második Fair Play Napot november 16-án rendezik, az ország több koncerthelyszínén lesznek események. A ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért kezdeményezésére létrejövő kampány célja bemutatni, hogy a fair zenefogyasztás a közös érdekünk. Több zenekar is az idei kampány mellé állt, köztük a Wellhello, a Colorstar és a Leander Kills.

Megkapó komédia a Radnótiban

Osztrovszkij-darabot mutat be A művésznő és rajongói címmel a Radnóti Színház október 20-án. A színházi világban játszódó művet Valló Péter rendezésében láthatja a közönség. Az orosz mű a fiatalok vágyai és a boldoguláshoz szükséges kompromisszumok ellentétét járja körül, középpontjában egy színésznő kiárusításával.

Megnyílt a Csabai Kolbászfesztivál!

Kezdetét vette október 19-én a Csabai Kolbászfesztivál, amelynek keretében gasztronómiai és kulturális programokkal várják az érdeklődőket. A megnyitón Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: a fesztivál mostanra már nemzetközi hírnévre tett szert. A Guardian című brit napilap Európa tíz legjobb őszi fesztiválja közé sorolta.

Csernus és a Montmartre

Csernus Tibor festői világába, alkotói módszereibe vezeti be a látogatót a Csernus és a Montmartre – Egy műterem titkai című kiállítás, amely október 19-től a Várkert Bazár Testőrpalotájában látható. A tárlat számos dokumentumot, fotót, makettet, újságkivágást is felvonultat a hagyatékból, továbbá betekintést nyújt a festő műtermébe is.

Klasszikusok a Nemzeti Színházban

Az ember tragédiáját mutatja be a Nemzeti Színház október 19-én. A Madách Imre műve alapján készült, arénaszerű térben megvalósuló látványos előadást Vidnyánszky Attila rendezte, akit a jó és a rossz közötti szabad választás lehetősége foglalkoztatott. Az előadásban az Úr Sinkovits Imre hangján szólal meg.

Woody Allen-történet a színpadon

Színpadi életre kel a Férjek és feleségek című Woody Allen-történet. Az amerikai színész-rendező azonos című, 1992-ben bemutatott filmjéből készült színdarabot november 15-én állítják színpadra a Belvárosi Színházban. Az előadásban mások mellett Ötvös Andrást, Járó Zsuzsát, Nagy Dániel Viktort, Ullmann Mónikát láthatjuk. A színdarabot Szabó Máté rendezte, akit a darab hátteréről kérdeztünk.