Egyéb

Csomagban a magyar kultúra értékei

A Közénk tartozol! című projekt keretében a szórványvidéken élő mintegy 800 családnak juttat el alapvető magyar kulturális értékeket tartalmazó könyv- és hangzóanyagcsomagot a kulturális kormányzat. „Olyan kiadványok ezek, amelyeknek minden magyar család könyvespolcán ott kell lenniük” – mondta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

Elhunyt a legendás sportriporter

Kilencvenhat éves korában július 25-ére virradóra elhunyt Szepesi György legendás rádiós sportriporter. A hírt – amelyről a család tájékoztatására hivatkozva elsőként a nemzetisport.hu számolt be – Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke megerősítette az MTI-nek. Szepesi Györgyöt a Fővárosi Önkormányzat, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Magyar Sportújságírók Szövetsége is saját halottjának tekinti.

Kötetekben az író munkássága

Cs. Szabó László (1905–1984) író, esszéista munkásságát a Hazajáró lélek című kötetben, az íróról szóló tavalyi emlékkonferencia anyagát pedig egy kiadványban adta ki a Magyar Művészeti Akadémia. A köteteket július 23-án mutatták be a Pesti Vigadóban. Igazi polihisztor, „tanítva tanuló ember volt” – mondta Szakolczay Lajos irodalomtörténész az íróról.

Megújul a debreceni Zenede épülete

Megkezdődött az egykori debreceni Zenede, a mai Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola műemlék épületének felújítása. Papp László (Fidesz-KDNP), a város polgármestere július 23-án a munkálatok helyszínén tartott sajtótájékoztatón elmondta: az önkormányzat bruttó 360 millió forintot nyert a Zenede épületének energetikai korszerűsítésére.

Összművészeti fesztivál az Őrségben

A Lux et Umbra (Fény és árnyék) című lemezbemutató koncerttel augusztus 11-én kezdődik az Őrség legnagyobb kulturális rendezvénye, a Hétrétország „köztivál”. A tíz napon át tartó fesztiválon zenei, színházi programokkal, filmvetítéssel és nyitott portákkal várják a látogatókat.