Egyéb

Hetedik alkalommal adták át a Petőfi Zenei Díjakat

Hetedik alkalommal adták át a Petőfi zenei díjakat szombaton. Idén kilenc kategóriában ismerték el a hazai könnyűzenei élet kiemelkedő előadóművészeit és alkotásait, többet a Petőfi-bicentenárium jegyében.

Hatvanöt év után vitték vissza a könyvtárba Orwell 1984 című regényét

Hatvanöt év után juttatta vissza a könyvtárba George Orwell 1984 című disztópikus regényét egy most 86 éves amerikai férfi – jelentette pénteken a BBC hírportálja.

Mi lesz az Uruguayban elsüllyedt náci hajó bronz sasdíszéből?

Pénteken még azt jelentette be az uruguayi elnök, hogy beolvasztják azt a náci bronzsast, amelyet egy, a második világháború idején elsüllyedt német romboló roncsában találtak 17 évvel ezelőtt, és egy művész békegalambot készít belőle. Vasárnapra azonban elállt a szándéktól.

A Kojot négy lelke a zsűri díját, a 27 a fődíjat nyerte el a világ egyik legjelentősebb animációs fesztiválján

Gauder Áron Kojot négy lelke című animációs játékfilmje a nagyjátékfilmek versenyében elnyerte a zsűri díját, a Buda Flóra Anna rendezte 27 pedig a fődíjat, a Kristály-díjat érdemelte ki a rövidfilmek versenyében az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.

Június 18-án történt

Ezen a napon született Marton Éva Kossuth-díjas operaénekesnő 1943-ban és Tenki Réka Jászai Mari-díjas színésznő 1986-ban.

Ingyenes programokkal várja a családokat a Muzsikáló Bábok Háza

Június 30-án a hazai és a nemzetközi bábművészek legizgalmasabb produkcióit bemutató ingyenes bábos forgatag várja egész nap a családokat a Magyar Zene Házában Muzsikáló Bábok Háza címmel. A rendezvényt a 10. Színházi Olimpia keretében hívták életre, ez a Bábművészeti Világtalálkozó záróünnepe.

Magyarok nyerték a legjobb rövidfilmzene díját Annecy-ben

A 27 című, magyar-francia koprodukcióban készült animációs kisfilm nyerte el a legjobb rövidfilmzenének járó díjat pénteken a Annecy-i Nemzetközi Animációs Fesztiválon. A Buda Flóra Anna rendezésében készült alkotás zenéjét Mákó Rozi és Mákó Mári duója, a COMMITTEE komponálta.

Németország többszáz éves mágikus maszkokat adott vissza Kolumbiának

Németország pénteken visszaadott Kolumbiának két olyan maszkot, amelyet kolumbiai őslakosok készítettek. A maszkok egy berlini múzeum gyűjteményébe kerültek, és azóta ott őrizték őket.

Június 17-én történt

1848-ban Kossuth Lajos pénzügyminiszter ezen a napon kötött megállapodást a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal önálló magyar bankjegy kibocsátásáról. Az első Kossuth-bankók augusztusban kerültek forgalomba.

Új, ingyenes fesztiválok az ország több pontján

Telekomosok Fesztiválja néven különleges élménysorozatot indít a Magyar Telekom június 1. és augusztus 20. között az ország több pontján. Az egyedülálló programokra az ügyfelek a Telekom alkalmazáson keresztül kérhetik díjmentes jegyüket, amellyel további két vendéget is magukkal vihetnek.

Komolyzenei fesztivál Sepsiszentgyörgyön neves művészek részvételével

Neves művészek részvételével szerveznek klasszikuszenei fesztivált július 6–9. között Sepsiszentgyörgyön.

ARTjáró nyílik a Szolnoki Művésztelepen

Színház, képzőművészet és irodalom, komoly- és könnyűzene, klasszikus és modern tánc, performansz is lesz a Szolnoki Művésztelepen június 30-tól július 1-ig tartó ARTjáró összművészeti fesztiválon.

Országépítők – Bemutatják az Apák és fiaik-trilógia befejező részét

A Független Színház Magyarország punkoperája több generáció történetét mutatja be.

Július 1-től rendezik meg a Régi Zenei Napokat Vácott

A régizene magyarországi mesterei és világhírű szólisták, a német barokk remekei hallhatók a július 1-jén kezdődő 39. Régi Zenei Napokon Vácott; az egyhetes rendezvényen mesterkurzusokkal és koncertekkel várják a résztvevőket.

Több magyar film is szerepel az Izmiri filmfesztiválon

Több magyar filmet is vetítenek a pénteken kezdődő törökországi Izmiri Film és Zene Fesztiválon, ahol a zsűrielnök Goda Krisztina lesz, Szabó Istvánt pedig életműdíjjal tüntetik ki.

Térképen Petőfi összes verse, a róla elnevezett közterületek és intézmények

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) munkatársai mindent összeszedtek Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára és több interaktív térképen helyezték el.