Egyéb

Másképp gyógyulnak a KórházSuliban

A Deák17 Galéria a KórházSuli gyógyuló diákjainak, segítő önkénteseinek és támogatóinak munkáit mutatja be az Együtt című kiállításon.

Április 11-én történt

Április 11-én született József Attila, ennek emlékére ezen a napon ünnepeljük a magyar költészetet.

Április közepén kezdődnek a 10. Színházi Olimpia programjai Békés vármegyében

A megyeszékhely a Bábszínházi Világtalálkozónak is az egyik helyszíne lesz.

Tíz különleges program a magyar költészet napjára

Versünnep-döntő, új utcatáblák avatása, irodalmi séta, szabadulószoba, hangszórókból szóló versek – csak néhány esemény a színes április 11-i programkínálatból.

Április 10-én történt

Ma van húsvéthétfő, a húsvétvasárnapot követő nap, amikor népszokás volt a locsolkodás, ezért néhol vízbevető hétfőnek is nevezték. 1827-ben ezen a napon született Lewis Wallace amerikai író, diplomata, fő műve a filmen is hatalmas sikert arató Ben Hur című regény.

A benini bronzok egy része német sárgarézből készült

Az egykori afrikai Benini Királyságból származó, benini bronzoknak nevezett műkincsgyűjtemény számos darabja olyan sárgarézből készült, amelyet több ezer kilométerrel arrébb, a német Rajna-vidéken, Köln és Aachen között bányásztak – állapította meg egy most publikált tanulmány.

Közösségi összefogásból valósulhat meg a Deim-szobor Szentendrén

A szobor költségeinek előteremtése érdekében a Ferenczy Múzeumi Centrum tavaly decemberben indított és idén március végén záruló közösségi gyűjtése sikeres volt, így akár már a nyár folyamán megvalósulhat a szentendrei Deim Pál térre megálmodott köztéri Deim-szobor.

Az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye illusztrálja Berlinben a szocializmus designját

Március 24-én nyílt, és július 16-ig látogatható a berlini Kunstgewerbemuseumban a Retrotopia. A szocializmus tereinek designja című kiállítás, amelyet tizenegy ország közreműködésével rendeztek meg.

Köpeczi Sándor operaénekes az idei Herbert von Karajan-díjasok között

A Salzburgi Húsvéti Játékok keretében adták át a díjat három fiatal tehetségnek. Köpeczi Sándor operaénekes, Michael Loehr táncművész és Oscar Jockel karmester kapták a tizenhatezer euróval járó elismerést.

Április 9-én történt

Ma van húsvét vasárnapja, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe.

Erkel László Kentaur díszleteiből nyílik kiállítás Fehérváron

Art – Design – Rock&roll címmel nyílik Erkel László Kentaur Jászai Mari-díjas díszlet- és jelmeztervező alkotásaiból kiállítás április 14-én a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban.

Metallica-albumpremier magyar mozikban is

Magyarországi mozikban is meghallgathatják a rajongók a Metallica új lemezét, a hivatalos megjelenés előtt egy nappal. A 72 Seasons című anyag április 14-től érhető el, de április 13-án már lehetőség lesz megismerni a legendás amerikai csapat tizenkettedik albumát.

Április 8-án történt

1820-ban Mélosz szigetén egy görög földműves ezen a napon fedezte fel a világ egyik leghíresebb szobrát, a milói Vénuszt. Április 8-a a nemzetközi roma nap is: a romák kulturális értékeire, hagyományára és a társadalmi kohézió fontosságára hívja fel a figyelmet.

Zenei újjászületés a Budapest Ritmo fesztiválon

Április 12–15. között a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló eseménysorozat műfaji és földrajzi sokszínűséggel várja a világzene rajongóit.

Gyerekprogramokat tartanak húsvéthétfőn a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben

Április 10-én hétfőn egyebek mellett tojáskereső detektívjátékkal, koncertekkel, kézműves foglalkozásokkal és mesejátékkal várják a gyerekeket és szüleiket a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.

Michelle Yeoh veheti át a Women in Motion-díjat Cannes-ban

Az elmúlt kilenc évben olyan filmes személyiségek kapták a díjat, akik kulcsszerepet játszottak a nők kulturális és művészeti reprezentációjának megváltoztatásában. Idén az Oscar-díjas színésznő, a Minden, mindenhol, mindenkor főszereplője, Michelle Yeoh kapja a díjat.