Egyéb
Petőfi erdélyi kötődéseiről készített folklórelőadást a Háromszék Táncegyüttes
Petőfi Sándor erdélyi kötődéseiről készített folklórelőadást a Háromszék Táncegyüttes a költő születésének 200. évfordulója alkalmából. A produkciót több székelyföldi városban is bemutatják.
Shakespeare-drámák és József Attila vitatott műve is megjelenik zsebkönyv formában
József Attilától a Szabad-ötletek jegyzéke, William Shakespeare-től a Hamlet és a Rómeó és Júlia, valamint a világbajnok francia csatár, Kylian Mbappé életrajza is olvasható lesz zsebkönyv formában áprilistól.
TÁNCszínTÉR Fesztivál lesz a Hagyományok Házában
Szlovákiai magyar, spanyol és török táncegyüttesek mellett a Magyar Állami Népi Együttes társulatának előadása mutatkozik be a TÁNCszínTÉR Fesztiválon április 20–23. között Budapesten, a Hagyományok Házában.
A budapesti városegyesítés 150. évfordulóját ünnepli idén a Budapest100
A Budapest100 közzétette az idén megnyitó 50 ház listáját. A városegyesítés 150. évfordulóját közösségi művészeti projekttel is ünneplik, amelyre a pályázatokat április 16-i határidővel várják.
Április végén nyitják meg a felújított temesvári dómot
A három éven keresztül folyt munkálatok után április végén nyitja meg kapuit a hívek és a látogatók előtt a felújított temesvári dóm.
Takács Katalin kapta a legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat
Takács Katalin április 6-án a legjobb Shakespeare-alakításért járó díjat a Kőszegi Várszínház Szentivánéji álom előadásában nyújtott teljesítményéért kapta, Pukk megformálásáért. Ez a harmadik alkalom, hogy színésznőnek ítélték oda a díjat.
Április 7-én történt
Ezen a napon született Gábor Miklós színművész 1919-ben, Billie Holiday jazzénekes 1915-ben, Francis Ford Coppola filmrendező pedig 1939-ben.
Megvannak a Versünnep döntősei
A hivatásos előadóművészek nyilvános döntőjét április 11-én tartják a Nemzeti Színházban. Tizenegyen jutottak a döntőbe: öten versmondással, négyen versmegzenésítéssel, ketten képzőművészeti alkotással lépnek színpadra a magyar költészet napján rendezett rangos seregszemlén.
Huszadik születésnapját ünnepli az A38 Hajó
Az áprilisban húszéves A38 Hajó húsz estényi programmal pecsételi meg húszéves helyét a budapesti kulturális térben. Elektronikus bulik, külföldi feltörekvők és saját szülinapjukat is ünneplő, megkerülhetetlen magyar zenekarok a két hónapos jubileumi programsorozatban.
Hajógyár x A38: Hogyan készült? – Myra Monoka és Bedzsula Ádám
Április 11-én Hegyi Dóra (OHNODY) Myra Monokával és Bedzsula Ádámmal beszélget, ezt követően Myra Monoka live setje lesz hallható.
Hatalmas sikert értek el Bécsben a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei
Tíz arany-, hat ezüst- és két bronzérmet nyertek a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei a bécsi VIBE 2023 nemzetközi balettversenyen. A fiatalok eredményes szereplése mellett Chernakova Olga a legjobb balettmester, a Magyar Nemzeti Balettintézet pedig a legjobb iskola díját kapta.
Olasz balettelőadás érkezik Szegedre
A Szegedi Kortárs Balett meghívására május 18-án a Szegedi Nemzeti Színház ad otthont az MM Contemporary Dance Company előadásának a 10. Színházi Olimpia keretében. Mauro Bigonzetti és Enrico Morelli BALLAD, illetve ELEGIA_care landscapes című koreográfiáit a Nagyszínházban láthatja a közönség.
Norvég győzelemmel zárult a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny
A norvég Trondhjems Kvinnelige Studentersangforening nevű női kar nyerte el a nagydíjat a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen, amelyet április 2. és 5. között rendeztek a fővárosban.
Falcsik Mari nyerte az Alföld folyóirat Petőfi-költőversenyét
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából az Alföld folyóirat szerkesztősége meghívásos költőversenyt hirdetett, amelynek ünnepélyes díjátadóját az idén húszesztendős Debreceni Költészeti Fesztivál keretében tartják április 12-én.
Tíz plusz egy családi program húsvétra
Az ország minden táján különleges családi programokkal várják az érdeklődőket a húsvéti hétvégén. Válogatásunkban az ország minden tájáról ajánlunk izgalmas időtöltést.
Megvan az Örvényesvölgy Fesztivál teljes programja
Nemzetközi sztárvendégek, Candy Dulfer, a Gipsy Kings, Kevin Davy White és a Deladap mellett magyar előadók, jazzkülönlegességek, irodalmi programok, e-bike túrák is várják a látogatókat. Egyedülálló program a zalacsányi nyílt régészeti ásatás, ahol a közönség is bekapcsolódhat a feltárási munkákba.