Egyéb

Ünnepi délutánt tart az Anyanyelvápolók Szövetsége március 13-án

Nemzedékek Petőfije címmel rendezi meg ünnepi délutánját az Anyanyelvápolók Szövetsége március 13-án a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében. Az eseményen a szervezet által kiírt esszépályázat eredményhirdetése mellett ünnepi kiadványokat is bemutatnak majd.

Genezis Guatemalából – Juan Brenner kiállítása Budapesten

Juan Brenner első egyéni kiállítása, a Genesis a Tobe Galleryben látható március 8-tól. A fotós az elmúlt öt évben a Guatemalai Felföld fiataljainak felnőtté válását dokumentálta.

Március 3-án történt

1881-ben ezen a napon kezdte meg működését az MTI, 1883-ben megszületett Csortos Gyula, 1911-ben az Andrássy úton megnyílt a Párisi Nagy Áruház, az ország első modern áruháza, és ma van a hallás világnapja is.

Vasárnap lesz a Néprajzi Múzeum napja

Az érdeklődők csaknem harminc programon keresztül tekinthetnek be a múzeumi munka eredményeibe és kulisszatitkaiba az intézmény Dózsa György úti, új épületében, valamint a Szabolcs utcai Néprajzi Múzeum Gyűjteményi Központban.

Elhunyt Kapronczay Károly történész, orvostörténész, levéltáros, múzeum- és könyvtárigazgató

Életének 83. évében, március 1-jén elhunyt Kapronczay Károly történész, orvostörténész, levéltáros, múzeum- és könyvtárigazgató, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora – tudatta a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, valamint a Magyar Orvostörténeti Társaság.

Idén is szervez Mozart-napot a Concerto Budapest a Zeneakadémián

A Concerto Budapest hatodik alkalommal szervezi meg a klasszikus zene örök kedvencének szentelt egynapos koncertsorozatot a Zeneakadémián március 5-én.

A főváros egyesítésének 150. évfordulóját ünnepli a Budapesti Tavaszi Fesztivál

A 43. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) április 20. és május 2. között ünnepli harminc helyszínen, több mint ötven, műfajokon átívelő programmal Budapest egyesítésének 150. évfordulóját.

Nagyszabású koncertsorozatot indít a Budapesti Fesztiválzenekar

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) tavaszi koncertsorozatán olyan sztárokkal találkozhat a nagyközönség, mint Rudolf Buchbinder világhírű zongoraművész vagy Perényi Miklós Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész.

Törölték Anna Netrebko tajvani koncertjét

Lemondták Anna Netrebko tajvani koncertjét, vélhetően az ukrajnai háborúval összefüggésben.

Egy eddig ismeretlen folyosóra bukkantak a gízai nagy piramis bejáratánál

Egy eddig rejtett, kilenc méter hosszú folyosóra bukkantak régészek a gízai nagy piramis főbejárata mögött – jelentették be csütörtökön az egyiptomi műkincsvédelmi hatóságok.

EKF – Kórustalálkozót tartanak júniusban Veszprémben

Június elején rendezik meg a Dalvölgy – Az éneklő Magyarország ünnepe kórustalálkozót Veszprémben, a rendezvényre március 15-éig jelentkezhetnek a résztvevők. A Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa támogatásával megvalósuló találkozót koncertek, szakmai programok és ősbemutatók színesítik.

Rekordáron kelt el Vaszilij Kandinszkij egy remekműve egy londoni árverésen

Rekordáron kelt el egy szerda esti londoni árverésen Vaszilij Kandinszkij orosz absztrakt festő egy remekműve, amelyet nemrég szereztek vissza a nácik által megölt egykori tulajdonos örökösei.

Eddig ismeretlen, hatalmas kőszobrot fedeztek fel a Húsvét-sziget egyik vulkánjának kráterében

Eddig ismeretlen, hatalmas kőszobrot, a helyiek által moainak nevezett monolitot fedeztek fel a Húsvét-sziget Rano Raraku nevű vulkánjának kráterében.

A zene showja – A MÁV Szimfonikus Zenekar és a ZeneMűvek rendhagyó talkshow-koncertje

A MÁV Szimfonikus Zenekar, a ZeneMűvek és az Akvárium Klub közös szervezésében március 8-án A zene showja sorozat vendége Kovács András Péter humorista lesz.

Rippl-Rónai Fesztivál júniusban Kaposváron

Koncertekkel, képző- és táncművészeti programokkal várja a közönséget a Kaposvár világhírű szülöttének, Rippl-Rónai József (1861–1927) festőművésznek emléket állító, róla elnevezett összművészeti fesztivál, amelyet június 8. és 10. között tartanak a somogyi megyeszékhelyen.

Képzelt riport 50 – Presser-est a Vígszínházban

Ötven éve mutatták be a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt, Presser Gábor első színházi munkáját a Vígszínházban.