Egyéb

Jövő héten kezdődik a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál

A Miranda Liu hegedűművésznő által alapított New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Mesterkurzusok ismét élő koncertekkel, kiváló művészekkel várja visszatérő nézőit augusztus utolsó hétvégéjén, 26-a és 31-e között.

Kultúrvízió – A Savaria Barokk Együttes koncertje

Kultúrvízió címmel vette kezdetét idén az Örökség Kultúrpolitikai Intézet új sorozata, melynek egyik kiemelt célja a magyar kultúra sokszínűségének bemutatása, a gazdag magyar kultúrkincs megőrzése, megismertetése.

Szent István-napot tartanak a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban

Szent István-napot tartanak augusztus 21-én, szombaton a simonpusztai Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban, ahol egyebek mellett lovasbemutató, koncert és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.

Holnap nyit a Bujtor István Filmfesztivál

Veteránautós felvonulással, akciófilmes kaszkadőr show-val, vörös szőnyeges közönségtalálkozóval és A Pogány Madonna vetítésével indul csütörtökön a XII. Bujtor István Filmfesztivál Balatonszemesen.

Három nap a Nehru parton

A Szent István-napok szuper elemének ígérkezik az a háromnapos programsorozat, ahol a magyar irodalom és a zene találkozik össze nyolc alkalommal, hatvan perces performanszok keretében. A helyszín Budapest egyik talán kevésbé ismert, de nagyon is látogatásra érdemes része, a Petőfi híd pesti hídfőjénél öt évvel ezelőtt kialakított zöldterület, a Nehru part.

Hat koncerttel várja a közönséget a JazzTime a Müpában

Nyár eleji nagy sikerű koncertjeit követően augusztus végén a Müpa ismét megnyitja kapuit a zenei különlegességekre és felejthetetlen koncertpillanatokra vágyó közönség előtt. Az intézmény a New Orleans Swingfesztivál örökébe lépő új koncertfolyammal, az augusztus 27-én kezdődő, három napon át tartó JazzTime fesztivállal búcsúztatja a nyarat és köszönti az őszt.

ZenePark – A Zenélő Budapest záróeseménye

Augusztus 29-én búcsúznak a 2021-es évadtól egy egész napos záróeseményen, melynek a Millenáris ad otthont.

Kezdődik a 10 Nap Strand Fesztivál Balatonvilágoson

Kétszer öt napon át több mint száz koncerttel, művészeti programokkal, beszélgetésekkel és előadásokkal, strandos játékokkal és kalandokkal várja a közönséget a ma kezdődő 10 Nap Strand Fesztivál Balatonvilágoson a Club Aliga területén.

Nagyszabású rendezvénysorozat várja Budapesten az ünneplőket augusztus 20-án

Nagyszabású Szent István-napi rendezvénysorozattal készülnek idén az augusztus 20-i hosszú hétvégére: a hagyományos ünnepi programok mellett komoly- és könnyűzenei koncertek, fesztiválok, történelmi bemutatók, látványos felvonulás, kiállítások, sportesemények, művészeti programok, valamint gasztronómiai élmények is várják a látogatókat csütörtöktől vasárnapig.

Samu-nap lesz a Magyar Nemzeti Múzeum vértesszőlősi kiállítóhelyén

A Samu néven ismert, Magyarországon feltárt legidősebb emberi maradvány lelőhelyén is programokkal várják a látogatókat szombaton a Magyar Nemzeti Múzeum vértesszőlősi kiállítóhelyén.

Bánk bán a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

Erkel Ferenc Bánk bán című operájának előadásával ünnepli a Margitszigeti Szabadtéri Színpad augusztus 20-án a nemzeti ünnepet.

A Carmina Buranával készül az Opera Beregszászra

Carl Orff Carmina Burana című művét adja elő vasárnap Kárpátalján a Magyar Állami Operaház. Az előadáson való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Nemzetközi fúvós napok Pakson és környékén

Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivált rendeznek Pakson és hat környékbeli településen augusztus 21-től 29-ig.