Klebersberg Kuno.jpg

Egyetemi tanár nyert a szegedi Klebelsberg Kuno drámapályázaton

Csíkos Csaba Magyarul álmodni című drámájának ősbemutatójával emlékeznek Klebelsberg Kuno születésének 150. évfordulójára Szegeden, a darabot felolvasószínházi előadáson láthatja a közönség a Reök-palotában november 13-án.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Kulturális Irodája a Klebelsberg-évforduló alkalmából drámapályázatot hirdetett, amelynek győztes pályaművét Csíkos Csaba, az SZTE Neveléstudományi Intézetének egyetemi tanára írta; a bemutatóban dramaturgként Varsányi Anna működött közre. A díjnyertes dráma cselekményének idején Klebelsberg Kuno már vallás- és oktatásügyi miniszter volt. Meghatározó szerepet játszott a kolozsvári egyetem Szegedre kerülésében, a Dóm tér, valamint az egyetemi és klinikai épületek létrehozásában, a város tudományos és kulturális életének fellendítésében. Kiemelten fontos volt számára az analfabetizmus felszámolása, a helyi tudásbázis kiépítése. Tevékenysége, öröksége révén tudott a magyar oktatás, tudomány nemzetközi szintre fejlődni a 20. században.

A Szegedi Nemzeti Színház drámatagozatának színészeivel színre vitt produkciót Barnák László főigazgató rendezi. A készülő előadás lényege nem a teljes korhűségre törekvés, sokkal inkább a politikusra jellemző gondolatiság megragadása: Klebelsberg Kuno meggyőződése volt, hogy az oktatás, a tudomány akkor emelhető méltó rangra, ha olyan nemzetközileg elismert tudósok vezetik az új egyetemet, akik emelik színvonalát, odavonzzák a diákokat, irányt mutatnak. Így esett a választás Szent-Györgyi Albertre, akit Cambridge-ből hívtak haza az orvos-vegytani tanszék élére. Ennek előkészületeiről, a két nagy formátumú alak szellemi találkozásáról, a sport és a színház szeretetéről is jól ismert Szent-Györgyi nevével is fémjelzett szegedi virágkor kezdeteiről szól az előadás.

Ez is érdekelheti

Klebelsberg Kuno sorsdöntő kultúrpolitikai reformokat hajtott végre

Százötven éve, 1875. november 13-án született Klebelsberg Kuno gróf, a két világháború közötti időszak legnevesebb kultúrpolitikusa. Az évforduló alkalmából az Országgyűlés 2025-öt Klebelsberg Kuno-emlékévvé nyilvánította.

November 13-án történt

Ma ünnepli hatvanhetedik születésnapját Tony Lakatos magyar jazz-szaxofonos. Az 1982 óta Németországban élő zenész az egyik legtöbbet foglalkoztatott szaxofonos Európában és a világ szinte minden jelentős jazz fesztiválján fellépett már. Több mint kétszáz lemezen hallható játéka, de számtalan televíziós és rádiós felvételt is fűződik a nevéhez.

Október 11-én történt

2001. október 11-én adták át a forgalomnak az Esztergomot és a szlovákiai Párkányt összekötő, újjáépített Mária Valéria hidat. A Feketeházy János tervezte, Mária Valéria főhercegnőről elnevezett 517,6 méter hosszú és 12,3 méter széles Duna-hidat eredetileg 1895 szeptemberében avatták fel, majd az első és a második világháborúban is felrobbantották.

Kezdődik az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden

A Török János természetfotóiból rendezett kiállítás megnyitójával, koncertekkel és fényfestéssel elkezdődik október 1-jén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Őszi Kulturális Fesztiválja, melyen két hónapon át hetven helyszínen háromszáz, többségében ingyenes program várja az érdeklődőket.