shutterstock_1792899175.jpg

Egyetlen adatbázisba kerülnek a nemzeti emlékhelyek

Együttműködési megállapodást kötött a Teleki László Alapítvány (TLA) és a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI), melynek célja a NÖRI által kezelt Magyar Nemzeti Névtér Emlékhely Névterének határon túli magyar emlékhelyeket tartalmazó adatbázisának és a TLA által gondozott határainkon túli magyar vonatkozású műemlékek kataszterének bővítése.

A mai napon aláírt megállapodással a felek abban bíznak, hogy a két rendszer összekapcsolásával minél több felhasználóhoz eljutnak az azokban megtalálható információk és a határon túli magyar emlékhelyek és műemlékek összegyűjtésének és ismeretének nemzeti identitást erősítő üzenete. Fontos, hogy a nemzet történelmében jelentős történelmi helyszínek kiemelt figyelmet kapjanak, különösen a határon túl elhelyezkedők, annak érdekében, hogy az Alaptörvényben megfogalmazott ígéretünk, miszerint „megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét”, a fizikai és szellemi megőrzésben is megvalósuljon.

A magyar kormány stratégiai célként tűzte ki a határon túli magyar építészeti örökség számbavételét. Ennek feltérképezésére a Teleki László Alapítvány kapott megbízást. A TLA több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a határainkon túli magyar kulturális örökséghez kapcsolódó feladatok ellátásában, hiszen több mint negyed évszázada valósítja meg a határon túli magyar műemlékek kutatását, dokumentálását és felújítását célzó kormányzati programokat.

A Nemzeti Örökség Intézete 2023-ban az Emlékhely Névtér létrehozásával csatlakozott az Országos Széchényi Könyvtár által kezelt Magyar Nemzeti Névtér felülethez. Így jött létre a határon túli magyar emlékhelyek adatbázisa, melynek fontos célja, hogy lehetőséget biztosítson a határon túl élő magyar közösségeknek arra, hogy a megmaradásukat segítő, számukra fontos emlékezeti helyeket összegyűjtsék és egy nagy, közös nemzeti adatállományba feltöltsék összetartozás-tudatuk erősítése érdekében, emellett kiemelt szándék a magyar emlékhelyekre irányuló turizmus fellendítése is. Mától a két intézet együttműködésében a két adatbázis egymást támogatva bővül majd.

Ez is érdekelheti

Együttműködési megállapodást írt alá a NÖRI és a Charta XXI. Egyesület

Az együttműködés a határon túli emlékhelyek összeírásában való támogatásra terjed ki, amely a NÖRI kiemelt projektje 2024-ben is. Az összefogás célja összekötni és minél népszerűbbé tenni a kultúra és a nemzeti emlékezet kapcsolódási pontjait, ennek részeként a magyar kultúra múltjának felbecsülhetetlen kincseit megőrizni és megtartani a nemzeti emlékezetben.

Megújult Fraknói Vilmos püspök síremléke a Fiumei úti sírkertben

A száz éve elhunyt Fraknói Vilmos püspök, egyháztörténész, történetíró síremlékét teljeskörűen felújíttatta a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI). A centenárium alkalmából megemlékezést tartottak november 19-én a Fiumei úti sírkertben.

Öt résszel bővült a Sorsfordítók sorozat

A Nemzeti Örökség Intézete által készített Sorsfordítók című animációs sorozat új részei az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójához kapcsolódóan olyan személyeket mutatnak be, akik főszerepet játszottak nemzetünk történetének egyik legfontosabb korszakában.

Százhúsz év után először emelik le a Hősök tere arkangyalát

Teljes körűen restaurálják a millenniumi emlékmű ikonikus szobrát.