Életműdíjat kapott Salman Rushdie a béke megzavarásáért

Egyéb

Salman Rushdie indiai születésű brit író kedden megkapta a New York-i Vacláv Havel Könyvtár Alapítvány „a béke megzavarásáért” járó életműdíját.

A Lifetime Disturbing the Peace Award átadásán mintegy száz meghívott vendég, köztük számos író és diplomata vett részt, de az utolsó pillanatig titokban tartották Rushdie megjelenését, mivel tavaly egy New York-i irodalmi rendezvényen merényletet követtek el ellene, amelyben súlyosan megsérült.

A 2012-ben alapított manhattani Vacláv Havel-központot a néhai cseh drámaíróról nevezték el, aki a 1980-as évek végén Csehszlovákia utolsó elnöke lett. A központ az emberi jogok és a szabad véleménynyilvánítás védelmezőjeként ismert, a 2011-ben elhunyt Havel örökségének továbbvitelét tűzte ki célul.

Akkor derült ki, hogy a kedd esti rendezvényen a 76 éves Rushdie is jelen van, amikor felállt, hogy átvegye a kitüntetést Azar Nafiszi iráni írótól, a Reading Lolita in Tehran című nagysikerű mű szerzőjétől. Beszédében megjegyezte, mivel októberben megkapta a német könyvszakma Békedíját, ezúttal pedig a béke megzavarásáért kap díjat, elgondolkodtatta, hogy vajon a kerítés melyik oldalán áll.

Visszaemlékezett néhai barátjára, Havelre. Felidézte: az elnök elsők között vette védelmébe, amikor bujkálnia kellett a Khomeini ajatollah által 1989-ben ellene kiadott fatva miatt, miután istenkáromlónak bélyegezték Sátáni versek című művét.

Vacláv Havel egyszerre volt művész és aktivista. „Inspiráló volt számomra, és még sok író számára, és nagy megtiszteltetés, hogy az ő nevében kaptam díjat” – tette hozzá Rushdie.

Az alapítvány ezen az eseményen egy másik díjat, a Disturbing the Peace Award to a Courageous Writer at Risk elismerését is átadja olyan, a nyugalmat megzavaró és ezért veszélyben lévő bátor és tehetséges íróknak, akiket igazságtalanul üldöznek azért, amiben hisznek, és osztják Havel elkötelezett kiállását az emberi jogok mellett. Ezt a díjat idén Alaa Abdel-Fattáh bebörtönzött egyiptomi aktivistának adományozták. Képviseletében nagynénje, Ahdaf Soueif, a Szerelmem, Egyiptom című regény írója vette át az elismerést. A 42 éves Abdel-Fattáh a 2011-es egyiptomi kormányellenes felkelés egyik kulcsfigurája volt. Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök hatalomra kerülése óta többször is börtönbe került, és az egyiptomi önkényuralom elleni küzdelem szimbólumává vált.

Nyitóképen Salman Rushdie indiai származású brit író beszédet mond, miután átvette a Václav Havel Könyvtár Alapítvány első alkalommal odaítélt életműdíját New Yorkban 2023. november 14-én. Fotó: MTI / AP / Invision / Evan Agostini