domonkos.jpg

Elhunyt Domonkos István József Attila-díjas vajdasági költő

A hírt ismerősei közölték a közösségi médiában kedden, és a hírt kiadója, a Forum Könyvkiadó is megerősítette.

Mezei Szilárd zeneszerző, hegedűművész a Facebookon azt írta, „most érkezett a szomorú hír, hogy 2024. november 7-én elhunyt Domonkos István – Domi”. A hírt később a Forum Könyvkiadó is megerősítette. Ennél a kiadónál jelent meg a költő utolsó kötete 2015-ben Allegro bajbajó címmel.

Domonkos István a vajdasági Ókéren született 1940. augusztus 7-én. Iskoláit Verbászon és Szabadkán végezte, majd az Újvidéki Egyetemen magyar nyelv és irodalom szakra járt, de tanulmányait félbehagyta. 1960-ban Tolnai Ottóval és másokkal együtt az Új Symposion nevű irodalmi műhelyhez csatlakozott. 1979 óta Svédországban élt, ahová svéd felesége miatt költözött.

Domonkos István itt elolvasható Kormányeltörésben című versét a huszadik századi magyar költészet egyik legfontosabb darabjának tartják. A vers a hazájukat elhagyók perspektívájából mutatja be a költészeti lehetőségeket.

Ez is érdekelheti

Indul a magyar–szerb kulturális évad

Szeptemberben indul és jövő júniusig tart a magyar–szerb kulturális évad. Erről egyeztetett Kiss-Hegyi Anita, Magyarország kulturális kapcsolatokért felelős államtitkára és Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szeptember 17-én Szabadkán – adta hírül a Pannon RTV.

Én nem akarok mesélni, engem nem érdekel a történet

Minden, amiről írunk, közel van. Közelebb, mint szeretnénk. Ez a fene nagy helyzet.

Szabadkai előfutamokkal indul a Nemzeti Vágta

A Vajdasági Vágtával elkezdődnek szombaton Szabadkán a 18. Nemzeti Vágta előfutamai, vasárnap pedig a Tolna vármegyei Őcsényben mérkőznek meg egymással az amatőr lovasok.

Újabb vajdasági dokumentumok a nemzeti könyvtár adatbázisaiban

Folytatódik a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) és az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár (MNMKK OSZK) közös munkája, amely a vajdasági magyar kulturális örökség megőrzését és hozzáférhetővé tételét szolgálja. Rózsa Dávid, a magyar nemzeti könyvtár főigazgatója május 8-án, a VMMI Hagyomány és megújulás – a könyvtárak szerepe a 21. században című konferenciáján jelentette be, hogy újabb harmincegy folyóirat és iskolai értesítő összesen 15 ezer füzetének több mint 86 ezer oldalát digitalizálták és publikálták.