039_AGE20090703115.jpg

Elhunyt az ír irodalom egyik legfontosabb alakja

Hosszú betegséget követően július 27-én elhunyt Edna O'Brien ír írónő – közölte vasárnap az ügynöke. A modern ír irodalom egyik meghatározó alakjaként számon tartott O'Brien 93 éves volt.

„Gondolatban családjával és barátaival vagyunk, különösen fiaival, Marcusszal és Carlóval. A család a magánszféra tiszteletben tartását kérte” – olvasható a Faber kiadó közleményében, amelyben úgy fogalmaztak, O'Brien „korunk egyik legnagyszerűbb írója volt”.

„Forradalmasította az ír irodalmat, ragyogó és takarékos prózájában megragadva a nők életét és az emberi lét összetettségét, amivel lényegi hatással volt az őt követő írókra” – emelte ki a Faber. Edna O'Brien sok műfajú alkotó volt, verseket, rövidprózát, regényeket, drámákat egyaránt írt. Az ír művészeti akadémia, az Aósdana tagja volt, megkapta a szervezet életműdíját, az ír PEN díját, II. Erzsébet lovagdámává avatta, kitüntették a francia Művészeti és Irodalmi Érdemrenddel is.

Michael D. Higgins ír elnök a modern idők egyik kimagasló írójaként jellemezte Edna O'Brient.

O'Brien több mint 20 kötetet írt, ezek közül magyarul is megjelent trilógiájának első kötete, a két serdülő kislányról szóló Vidéki lányok (1960) , amely Írországban elsőként tematizálta a második világháborút követő időszak társadalmi problémáit, a szegénységet, az alkoholizmust és a szexualitást, valamint a Kis piros székek (2015).

Ez is érdekelheti

Elhunyt John Mayall, a brit blueslegenda

Meghalt John Mayall, a Bluesbreakers alapítója. A kilencvenéves brit gitáros, billentyűs, szájharmonikás a hetvenes években visszavonult, majd 1982-ben újjászervezte legendás zenekarát, és nyolcvanévesen is koncertezett.

Elhunyt Szatmári Liza színésznő

A Vígszínház társulata mély fájdalommal tudatja, hogy 2024. július 20-án, életének 97. évében elhunyt Szatmári Liza színésznő, aki 1951 óta, azaz 73 éve volt tagja a Vígszínháznak – adta hírül az intézmény.

Elhunyt Bob Newhart, a legendás komikus

Csütörtökön elhunyt Bob Newhart amerikai színész és televíziós személyiség. A rezzenéstelen arcú és enyhén dadogó előadásmódjáról ismert humorista 94 évet élt. A nagyközönség leginkább az Agymenők Proton professzoraként ismerte őt.

Elhunyt Bill Viola, a videóművészet egyik úttörője

Bill Viola 73 éves korában, július 12-én hunyt el Long Beach-i otthonában, halálát Alzheimer-kórhoz kapcsolódó szövődmények okozták. A magyar közönség az Ernst Múzeum 2013-as Tükör által homályosan – Arcok tegnap és ma című kiállításán, illetve a Concerto Budapest – Ligeti Ensemble 2023-ban adott koncertjén találkozhatott munkáival.