Balett_Szinhaz_nyilt_nap-0139.jpg

Színpadon és podcastban is találkozhatunk Székesfehérvár balettművészeivel

Nyílt nappal egybekötött sajtótájékoztatóval indult a 2024/2025-ös évad a Székesfehérvári Balett Színházban. A következő szezonra többek között mesebalettel, felnőtteknek szóló előadással, valamint újdonságként egy podcastsorozattal készül az intézmény.

Élményekben és értékekben gazdag műsorral készül a Székesfehérvári Balett Színház az új évadra. Szeptemberben mutatja be a Pinokkió című családi mesebalettet, novemberben pedig egy új, felnőtteknek szóló előadást. Emellett folytatódnak a Balett és az Ars Regia bérlet előadásai, illetve az időseknek szóló Táncterápia és a fiatalokat megszólító Táncnevelés program foglalkozásai.

Az intézmény augusztus 31-i, szombati nyílt napjára nagyon sokan voltak kíváncsiak. Az érdeklődőknek lehetősége nyílt arra is, hogy együtt táncoljanak, gyakoroljanak a művészekkel. Idén öt új taggal bővült a társulat, akiket hamarosan bemutatnak a színház közösségimédia-felületein.

„Vajon van-e létjogosultsága a táncnak napjainkban? Erre a kérdésre a mi működésünk választ adott! A tánc mélyről szól az emberekhez, nagyon erős közvetítő szerepet tölt be egy társadalom életében” – mondta Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója. Hozzátette, büszkék arra, hogy augusztus 10-én az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című országos programsorozat Székesfehérvárról indult el, és ennek keretében mutatták be a Tánc-tér című gálaműsort, amelynek zászlóshajója volt a Székesfehérvári Balett Színház.

Az intézmény idei újdonsága egy podcast, amelyet havonta egy alkalommal terveznek megjelentetni a kulturális élet szereplőinek, művészeinek bevonásával.

A Székesfehérvári Balett Színház teljes műsora elérhető itt.

Ez is érdekelheti

A táncos nem robot

Balázsi Gergő a tánc Oscarjával a zsebében A bajadér című klasszikus balett főszerepét is eltáncolja a következő évadban.

A 17-ek, akik történelmet írtak

Végh Krisztina balettmester és egyik tanítványa, Csató Málna a Magyar Táncművészeti Egyetem frissen végzett színházi tánc szakosairól mesélt.

Előfordulhat, hogy ki kell lépni olyan szituációkból, amelyekből szinte lehetetlen

Kerényi Miklós Dávid balesete jelentős változásokat indított el szakmai, családi és lelki értelemben is. Braun Anna kérdezte őt.