Egerházi Attila
A Djabe szabadsága három évtizede üdíti fel lelkünket
A fél évszázada alakult Panta Rhei és a harmincéves Djabe közös koncerttel ünnepli a jeles születésnapokat a debreceni Kölcsey Központban és a MOMkultban.
A Panta Rhei és a Djabe is Debrecenből hódította meg a világot, és most közös koncerttel jubilálnak
Együtt tart jubileumi koncertet két Debrecenből indult zenekar. Az ötvenéves Panta Rhei, a hazai progresszív rock és elektronikus zene úttörője, illetve a jazzt, a világzenét, a progrockot vegyítő harmincéves Djabe április 12-én a debreceni Kölcsey Központban, 14-én a fővárosi MOMkultban lép fel.
Az emberi testről készül balett Székesfehérváron
A Székesfehérvári Balett Színház Testbeszéd – Beszélő testek & Törés/vonalak címmel mutatja be március 23-án új produkcióját a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadán.
Színpadon és podcastban is találkozhatunk Székesfehérvár balettművészeivel
Nyílt nappal egybekötött sajtótájékoztatóval indult a 2024/2025-ös évad a Székesfehérvári Balett Színházban. A következő szezonra többek között mesebalettel, felnőtteknek szóló előadással, valamint újdonságként egy podcastsorozattal készül az intézmény.
A test nyelvén beszélnek a holokausztról a székesfehérvári táncművészek
A holokauszt áldozatai emléke előtt tisztelgő Kövek című táncelőadást május 19-én mutatták be a székesfehérvári Vörösmarty Színházban Födő Sándor zenéjére, Egerházi Attila rendezésében.
Különleges színházi élmények a Villa Romana Balácában
Két színház, három este, négy produkció – a nemesvámosi Villa Romana Baláca Régészeti Park nyári kulturális programjai között kiemelkedő helyet foglalnak el az augusztus eleji színházi esték.
Színházi előadásokkal vár a Villa Romana Baláca Régészeti Park
„Egy csepp Itália a Balaton mellett – Baláca élménypark” címmel indult útjára tavaly a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretén belül megvalósuló eseménysorozat. A kulturális programok közül kiemelkedő helyet foglalnak el a színházi produkciók.
Percről percre: az irodalom és a táncszínház találkozása
Az irodalom és a táncszínház találkozik Örkény István, L. Simon László művei és Egerházi Attila koreográfiái által a Székesfehérvári Balett Színház Percről percre című bemutatóján.
„Ahol a szavak véget érnek, ott kezdődik a tánc”
A Székesfehérvári Balett Színház az idei évet új bemutatóval kezdi február 27-én a Vörösmarty Színházban.
Fantomfájdalom: táncdráma Trianon évfordulójára
A táncdráma egy nagyváradi és egy fehérvári fiú barátságának történetén keresztül mutatja be a nagy háború és az igazságtalan béke következményeit.
Négy premiert tervez a Székesfehérvári Balett Színház
A koronavírus-járvány miatt félbeszakadt az előző évaduk, amelyből három produkciót a 2020/2021-es évadban fognak bemutatni.
Tánckrimi Franz Kafka életéről
A Balett Színház Franc című produkcióját február 4-én mutatják be a Vörösmarty Színházban.
Új balett-társulat Székesfehérváron
A korábbi két budapesti fellépést követően a fehérvári közönség előtt is bemutatkozik március 22-én a Székesfehérvári Balett Színház! Az egy éve alakult társulat bemutatkozó estjén négy, egymástól különböző világot mutat meg a tánc nyelvén. A címadó produkció (Blablabla) az emberi kommunikációról, illetve annak hiányáról tart elénk görbe tükröt.