Elkezdődött a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten
Hangversenyek, kiállítások, könyvbemutató, térzene, előadás, koncertfilmvetítés is szerepel a Kodály Művészeti Fesztivál programjában. Az augusztus 2. és 8. között Kecskeméten zajló eseményen nemzetközi Kodály-szemináriumot és Kodály-szimpóziumot is tartanak.
Barta Dóra, a Kodály Művészeti Fesztivált szervező Hírös Agóra ügyvezető igazgatója elmondta: Kecskemét számára Kodály Zoltán életműve ma is elevenen élő örökség és iránytű. Az idén a város emblematikus kulturális helyszínein és közterein zajló Kodály Művészeti Fesztivál programkínálatában olyan előadók és alkotások kaptak helyet, amelyek méltóképpen tükrözik Kodály Zoltán szellemiségét, ugyanakkor friss, kortárs hangon is szólnak.
A program
A fesztivál nyitónapján, szombaton Rajk Judit, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének igazgatója nyitja meg A sokszínű Kodály - feketén-fehéren című tárlatot, amelyen harminc, Kodály Zoltánról készült eredeti fotográfiát láthatnak az érdeklődők Kertész Csaba gyűjteményéből.
Az est a 34. Nemzetközi Kodály Nyári Szeminárium résztvevőinek Deák téri koncertjével folytatódik, majd a Jorma Panula Nemzetközi Karmesterkurzus fiatal tehetségei mutatkoznak be a Hírös Agórában a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Az Ars Nova Énekegyüttes augusztus 3-i műsorát Kodály Zoltán és Susan Brumfield, az amerikai Kodály-mozgalom képviselőjének dalaiból, kórusműveiből állította össze. A Közös gyökerek című koncerten Kiss Katalin vezényel majd az evangélikus templomban.
Hangversennyel ünnepel a 75 éves kecskeméti Kodály Iskola a fesztiválon. Az intézmény Triola, Antanténusz, Miraculum gyermekkarai és az Aurin leánykar Kodály Zoltán és Bartók Béla műveiből válogatva augusztus 4-én este tartják jubileumi koncertjüket az iskolában. Kilencedik alkalommal rendezik meg a Creator Spiritus szakrális képzőművészeti triennálét, amely augusztus 27-éig a Hírös Agóra Kulturális Központ nyitvatartási idejében látogatható.
Az est Századforduló Kodállyal címmel a kecskeméti születésű Fülei Balázs zongoraestjével folytatódik, majd táncházzal zárul. A magyar pásztorok zenei hagyományairól Juhász Zoltán népzenész, kutatómérnök tart előadást a Katona József Könyvtárban augusztus 6-án, majd a Szilvay testvérek - Szilvay Géza és Csaba - 50 éves finnországi munkásságát ismerhetik meg az érdeklődők a Kodály Intézetben, ahol Olli Varonen Kulcs a csodákhoz - színes húrok Finnországban című könyvét mutatják be. A kötet a vonós hangszerek oktatásának különleges módszere, amely Kodály Zoltán zenei nevelési elveire épül.
Szokolay Dongó Balázs Fohász című nagytemplomi estjén szintén augusztus 6-án az egyes tételek az egyházi év különböző időszakaiból merítenek.
Mind a klasszikus, mind a jazz zene rajongóinak szól a kecskeméti Romkertben a Sárik Péter Trió koncertje augusztus 7-én este.
Az 50 éves Kodály Intézet, az 50 éves Hírös Agóra és az 50 éves Nemzetközi Kodály Társaság budapesti hangversenye, a Fölszállott a páva a Zeneakadémia Nagytermében csendül fel augusztus 7-én este felcsendülő koncert szólistái lesznek Lökösházi Mária (szoprán), Rajk Judit (alt), Körmendy Flórián (tenor), Cserményi Zsombor (basszus). Azt est során Erdei Péter és Hollókői Huba vezényel és a 27. Nemzetközi Kodály Szimpózium kórusa, illetve a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar közreműködik majd. A koncertet a kecskeméti közönség is meghallgathatja másnap, augusztus 8-án este a Hírös Agóra Kulturális Központban.
A szeminárium
Rajk Judit igazgató elmondta: a Kodály Intézet alapításának 50. évfordulója jegyében, a fesztivállal párhuzamosan zajlik a 34. Nemzetközi Kodály Nyári Szeminárium. A szakmai foglalkozásokra, tanártovábbképzésre mintegy 86-an jelentkeztek, a világ legkülönbözőbb országaiból, régi és új hallgatók. A kéthetes szeminárium során a jelenlévők egyebek között a Kodály-koncepción alapuló kórusénekléssel és tanításmódszertannal ismerkedhetnek meg, szolfézs, karvezetés és vokális, valamint zongora módszertani foglalkozásokon vehetnek részt. A szeminaristák bekapcsolódnak a Kecskeméti Kodály Intézetért Alapítvánnyal és a Nemzetközi Kodály Társasággal együttműködésben augusztus 4. és 8. között megrendezett 27. Nemzetközi Kodály Szimpóziumba is, látogathatják annak előadásait és workshopjait.
A találkozóra 37 országból közel 300 kutató, egyetemi oktató és zenetanár érkezik Kodály szülővárosába a világ minden tájáról. Előadások, workshopok, szakmai találkozók, könyvbemutatók sokasága zajlik az ötnapos tudományos rendezvényen.