dankó.jpg

Visszatér a hegedűszó a pesti kávéházakba

Élő cigány muzsika fogadja a vendégeket a Dankó Pista Emléknapon, június 15-én több fővárosi étteremben, kávézóban és cukrászdában. A kezdeményezés célja, hogy felélessze a kávéházi és éttermi cigányzene hagyományát és felhívja a figyelmet a műfaj kulturális és turisztikai jelentőségére.

Dankó Pista 1858. június 14-én született, és 1903. március 29-én halt meg. A cigány származású nótaszerző, prímás a kávéházi cigányzene ikonikus alakja. Dalai a magyar zenei örökség szerves részét képezik, emlékét szobor, rádiócsatorna, utcák, intézmények nevei őrzik. Születésnapja a magyar nóta ünnepnapja.

Az idei Dankó Pista Emléknapon az ország minden szegletéből érkeznek a kávéházi cigányzenét játszó zenekarok, hogy a főváros közönsége előtt felelevenítsék azt a kort, amikor az éttermek és kávézók zömében a vendéglátást cigány muzsika kísérte. A 4–6 fős, hegedűsből, brácsásból, bőgősből álló, cimbalmossal és klarinétossal is kiegészülő zenekarok előadásában felhangzanak majd klasszikuszenei átiratok csakúgy, mint opera- vagy operettrészletek. Előadnak híres filmzenéket, musical dallamokat és klasszikus slágereket. Mindezek mellett a szakmai zsűri által kiválogatott zenészek adnak ízelítőt Dankó Pista örökségéből is, megidézve egy-egy híres nótáját.

Az együttesek a nap folyamán háromszor 45 perces időtartamban muzsikálnak, az egyes blokkok között 15 perces szüneteket tartva.

 A 19. század második felében világhírűvé vált prímás születésnapjához igazított rendezvény egyben a Muzsikáló Magyarország 2024 program nagyszabású nyitórendezvénye is.

Magyarországon jelenleg 120–130 zenekar 550–600 zenésszel ápolja az éttermi, kávéházi cigányzene hagyományát. Pályán maradásuk támogatása és a vendéglátóhelyi muzsikaszó megőrzése érdekében folytatódik a Muzsikáló Magyarország program, amelyet Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnöke jelentett be április végén a komplex, 15 milliárd forint keretösszegű ágazati támogatási program egyik pilléreként.

Ennek köszönhetően idén összesen 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhat mintegy 500 cigány muzsikus, így a program négy hónapon keresztül biztosítja a zenészek vendéglátóhelyi foglalkoztatását.

Ez is érdekelheti

A magyarországi világzenéről rendeznek konferenciát

A magyarországi világzene címmel rendez konferenciát november 14-én és 15-én az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) a Hagyományok Házában. A rendezvény az MTA A magyar tudomány ünnepe programsorozatának részeként valósul meg.

A magyar nótának nincsen se apja, se anyja

A Hungarikum Kavalkád megálmodója, Maneszes Márton énekes megszállottan járja az országot-világot, hogy a magyar nóták és az operettek hírét vigye.

Száznegyven cigányzenekar húzta a Dankó Pista Emléknapon

Június 14-én a fővárosi helyszíneken túl további 58 hazai településen, 68 étterem, kávéház és csárda több tízezer vendégének országszerte összesen 417 órán keresztül zenélt csaknem 140 cigányzenekar.

Közel hétszázan muzsikálnak ma Dankó Pista emlékére

Szombaton a muzsikaszó elnyomja a települések zaját, az éttermek, kávéházak, csárdák közönségének figyelmét pedig újra a cigányzenére irányítja. A Muzsikáló Magyarország programba illeszkedő, idei Dankó Pista emléknapon a hamisítatlan kávéházi cigánymuzsikát népszerűsíti a fővárosban és számos vidéki helyszínen összesen 417 órában, csaknem hétszáz cigányzenész.