Szerb_jpg_kép.jpg

Emléktáblát kap Szerb Antal Pasaréten

Szerb Antal 1933 és 1938 között lakott Pasaréten, a Torockó utcában. Civil kezdeményezésre és forrásból emléktáblát helyeznek el a háznál halálának 80. évfordulóján.

Január 27-én lesz 80 éve, hogy tragikusan elhunyt a máig egyik legnépszerűbb magyar író, Szerb Antal. Alig néhány héttel a háború vége előtt, az egyik utolsó Auschwitz felé indított munkaszolgálatos csoport tagjaként Balf mellett táboroztak, amikor nyilas keretlegények agyonverték az ekkor már végletekig legyengült művészt.

Halálának évfordulóján emléktáblát helyeznek el a pasaréti Torockó utca 6/B számon álló ház falán, ahol 1933 és 1938 között élt. Ebben az időszakban született meg számos komoly műfordítása, jelentek meg olyan jelentős munkái, mint a Pendragon legenda vagy a Budapesti kalauz marslakók számára, és itt írta meg a sokak által főművének tartott Utas és holdvilág című regényét is.

További megemlékezések

Január 27-én 17 órakor az Írók Boltjában Turai Barnabás és Urbán Dániel (Bermuda) beszélgetnek Szerb Antal életéről, közreműködik Olasz Renátó (Aranyélet, A Király) színművész és Mórocz Tamás (Bermuda). Január 29-én pedig a Müpában lesz Az Utas: Szerb Antal címmel megemlékező koncert a Bermuda zenekarral, közreműködik Schoblocher Barbara (Blahalouisiana), Vitáris Iván (Ivan and the Parazol), Poniklo Imre (Amber Smith) és Olasz Renátó.

Az avatás időpontja: 2025. január 27. hétfő 11 óra, helyszíne: Budapest, II. Kerület Torockó utca 6/B.

Ez is érdekelheti

Az Utas és holdvilág adaptációja a kolozsvári magyar színházban

Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének színpadi adaptációját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház – hangzott el az előadásról tartott keddi sajtótájékoztatón.

Közönségtalálkozók és vendégprodukciók, angolul feliratozott és audionarrált előadások a Radnóti Színházban

A magyar kultúra napján közönségtalálkozóval, rendhagyó irodalomórákkal, jubileumi Szerb Antal-esttel, vendégprodukciókkal és könyvbemutatóval várja a közönséget a Radnóti Színház január-februárban.