Az év pálinkás bonbonja verseny.jpg

Kié lesz az év pálinkás bonbonja?

Tavaly 104, idén már 133 nevezés érkezett Az év pálinkás bonbonja versenyre, amelyen négy kategóriában keresik a legfinomabb alkoholos édességeket. A verseny eredményeit május 18-án hirdetik ki.

Fabulya Attila, a verseny ötletgazdája emlékeztetett, a versenyt tavaly hirdették meg először azzal a céllal, hogy a hungarikum magyar pálinka és a minőségi csokoládék közös kulináris élvezeti értékeit népszerűsítsék; emellett előmozdítsák a hazai kézműves csokoládéműhelyek, cukrászüzemek és a minőségi gyümölcspálinkákat gyártó cégek szakmai együttműködését. Ez sikeresnek bizonyult: tudnak olyan kapcsolatról, ahol a pálinkás és a bonbonos cég 400 kilométer távolságból dolgozott együtt.

A versenyigazgató elmondta, négy kategóriában hirdették meg a versenyt. A felhívásra 68 krémtöltelékkel készült, kézműves pálinkás bonbon érkezett. Mivel a Gyulai Pálinkafesztiválon az év gyümölcse idén a birs, így külön bírálják a harminc birspálinka felhasználásával készült édességet. Új kategória a mindenmentes bonbon, ebben a kategóriában nyolc nevezést bírál a zsűri. Külön versenyeznek az oktatási intézményben készült bonbonok: 11 iskolából 27 nevezés érkezett, amelyek a hallgatók vizsgamunkái. Idén két nevezés érkezett Szlovákiából, de azok a bonbonok is magyar pálinkával készültek.

Négy szakmai zsűri értékeli a bonbonokat, amelyek tagjai között mindig van pálinkaszakértő, cukrászmester és cukrászdatulajdonos. A pontozásban számít a tételek megjelenése, szerkezeti felépítése, a krémesség, a fűszerezés, a kreativitás és az összbenyomás, ez alapján osztják ki a bronz, az ezüst és az arany minősítéseket, utóbbiak közül választják ki az év pálinkás bonbonját – mondta Veszely Attila zsűrielnök. Az aranyérmes tételek közül társadalmi zsűri választja ki a május 17. és 19. között megrendezendő Gyulai Pálinkafesztivál közönségdíjas pálinkás bonbonját. 

Ez is érdekelheti

Így is lehet bor a vízből

Csaba Tibor, azaz Tibes mindent csinált már, amit csak nem szégyellt, illetve olyat is, amit igen. Megtérése óta viszont a keresztény könnyűzene népszerű képviselője és hamarosan háromgyermekes apuka. Küzdelmekkel és áldással teli életútjáról mesélt.

Egy egyiptomi királyné sírjából több ezer éves bor került elő

Korsók százaiban azonosították az ókori bort egy egyiptomi királyné sírjában. A sírban olyan feliratos táblákat is találtak, amelyek szerint a királyné a központi kormányzati hivatalokért volt felelős, ez is igazolhatja azt a feltételezést, hogy Meritneith fáraói ranggal uralkodott.

Barlanglakás, bor- és légópince, borászati tangazdaság – budafoki képriport

Tudta, hogy a nemrég elhunyt Máthé Erzsi színésznő egy budafoki pincelakásban nőtt fel? A Szőlő és bor városa címet is birtokló Budafok meglepően sok ehhez hasonló kuriózumot rejt. A májusi Pincejáraton mi is bebóklásztuk.