Jeles napok

Szeptember – Szent Mihály – Őszelő – Földanya hava

Jeles napok

Tolentinói Szent Miklós

Tolentinói Szent Miklós Szent Ágoston rendjének népszerű szentje († 1306)

Jámbor szülei sokáig hiába sóvárogtak gyermek után. Bánatukban Bari városába zarándokoltak, ahol Szent Miklós közbenjárásáért könyörögtek. Utána csakugyan gyermekük született, akit hálából Miklós névre kereszteltettek, és Isten szolgálatára ajánlották. Szerzetes lett belőle. Különös szeretetet és részvétet érzett a tisztítóhelyen szenvedő lelkek iránt.
Tisztelete nem vált az Egyházban egyetemessé, de a barokk időkben nálunk is mindenütt virágzott, ahol az augusztinus rendnek csak temploma volt. Ilyen volt Léka (Lockenhaus), ahol Nádasdy Ferenc alapított templomot és kolostort (1655). Ennek Myrai Szent Miklóssal együtt ő volt a patrónusa.
A jótékonyság szentje: alakja, kultusza, főleg a Szent Miklós kenyere emlékeztet nagy névrokonának, Myrai Szent Miklósnak (december 6.), továbbá Szent Antalnak (június 13.) nagylelkűen adakozó egyéniségére, a szegények szeretetére. A szent legendája elmondja, hogy amikor betegen feküdt, Szűz Mária látogatta meg, és meghagyta neki, hogy egy asszonytól kenyeret kérjen és egyék belőle. Ettől meg is gyógyult. Ennek nyomán a szentet is kenyérrel a kezében szokták ábrázolni. A betegeknek szánt Szent Miklós kenyere pedig rendi szentelmény lett. Ezt a névünnepén szentelték és gyógyító erőt tulajdonítottak neki.
A szó és a szentelmény korunkra már ismeretlen. Tudtunkra Bod Péternél, továbbá Somogyi Elek XVIII. századi minorita írónál fordul elő. Bod Péter ezt írja: A Régiek a nagy kenyereket Szent Miklós kenyerének mondották egy Damaskusban lakó Miklósnak tiszteletére, a ki Július Tsászárnak nagy kenyereket ajándékozott volt szükségében. A szegedi származású Somogyi a liturgiát kérdés-felelet alakjában népszerű előadásban dolgozza fel, és ezt írja: Miért a Régiek a nagy kenyereket Szent Miklós kenyerének nevezték? Felelet: Emlékezetére egy Damaskusban lakó Miklósnak, a ki Július Tsászárnak nagy kenyereket ajándékozott volt szükségében.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium (részlet)

Csek János születésnapja – 1916

CSEK JÁNOS (Gyula, 1916. szeptember 10. – Budapest, 1961. október 19.): állatorvos. A budapesti műegyetemi Mezőgazdasági és Állatorvosi Karán szerzett diplomát 1939-ben, 1942-ben doktorált. Ugyanott gyakornok, később az Állatorvosi Osztály belgyógyászati klinikáján tanársegéd. 1947-ben adjunktus, 1950-ben intézeti tanár, 1952-től docens. 1957-től az Állatorvostudományi Főiskola beldiagnosztikai tanszékének és rendelőintézetének vezetője, mint tanszékvezető egyetemi docens. Az állatorvosi belgyógyászat és beldiagnosztika előadó tanára volt. 1945-ben az Állatorvosok Szabad Szakszervezetének első főtitkárává választották. 1947–1961 között a Magyar Állatorvosok Lapja főszerkesztője.
Kutatásainak középpontjában diagnosztikai és terápiai problémák álltak: a ló terheléses EKG-jának, részleges szívblokkjának, továbbá a mirigykórnak, a savós patairha-gyulladásnak s a kólikus bélbántalmaknak a kutatása.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar életrajzi lexikon MEK; Évfordulóink 1991. MTESZ)

Korbély József születésnapja – 1864

KORBÉLY JÓZSEF (Hódoscsépány, 1864. szeptember 10. – Debrecen, 1939. április 22.) vízépítő mérnök. 1887-ben a budapesti műegyetemen szerzett mérnöki oklevelet. 1888-ban lépett a Berettyói Ármentesítő Társulat (Ivánfenék-Mezőtúr-Mesterszállás) szolgálatába, 1890-ben szakaszmérnök, 1891-ben a Berettyó-öblözet helyettes osztálymérnöke, 1895-től a Berettyó Vízszabályozó Társulat igazgató főmérnöke előbb Nagyváradon, majd Debrecenben. 1937-ben nyugalomba vonult. Nevéhez fűződik a Társulat árvédelmi rendszerének és belvízrendezésének kiépítése. 1901-től az Országos Vízügyi Nagytanács tagja.
Az Árvizekről című művének megállapításai ma is szerepelnek a műegyetemi előadásokban. Műszaki munkájában az alapos tudás mellé példamutató személyes magatartás is társult az árvízi problémák rendezése során. Szépirodalmi tevékenységet is folytatott.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar életrajzi lexikon MEK; Évfordulóink 1989. MTESZ)

Sikó Attila születésnapja – 1897

SIKÓ ATTILA (Tiszavárkony, 1897. szeptember 10. – Budapest, 1965. július 28.): mérnök, a műszaki tudományok kandidátusa (1961). Munkásságát a Budapesti Kikötőépítési Kormánybiztosságnál kezdte, majd a Vízrajzi Intézet tervezési osztályára került, 1938-tól az Országos Öntözésügyi Hivatal tervezési osztályának vezetője, azután a Vízrajzi Intézet, majd a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet munkatársa lett. Számos hazai vízépítési műtárgy építésében vett részt (nicki Rábagát stb.). Önálló munkái közül legjelentősebb a tiszaburai csőzsilip.
Statikai, talajmechanikai és hidraulikai kérdésekkel egyaránt foglalkozott. Fő eredményei a csővezetékek és csőzsilipek méretezésével és tervezésével, továbbá az inhomogén talajon folyamatosan felfekvő, egyenlőtlenül terhelt tartókkal kapcsolatosak, de más hidraulikai kutatásokat is végzett

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar életrajzi lexikon MEK; Évfordulóink 1997. MTESZ)

Telegdi-Róth Lajos születésnapja – 1841

TELEGDI-RÓTH LAJOS (Brassó, 1841. szeptember 10. – Budapest, 1928. április 16.): geológus, a földtani térképezés szakértője. A bányászati és kohászati akadémiát Freibergben és Leobenben végezte. Utána Witkovitzban a Rothschild Műveknél, Bécsben a Geologische Reichsanstaltnál és a kolozsvári bányaigazgatóságon dolgozott. 1867-ben a pénzügyminisztérium banyászati osztályának szolgálatába lépett. 1870-től a Földtani Intézet geológusa, 1883-tól főgeológusa. 1913-ban vonult nyugalomba. 1901-től 1904-ig a Földtani Társulat elnöke.
Tudományos munkásságának középpontjában a földtani térképezés állt. Kutatásai közül kiemelkednek a Krassószörényi Érchegységben, az Erdélyi Érchegységben és az Erdélyi-medencében végzett térképészeti munkái. Jelentős eredményeket ért el a magyarországi kőolaj- és kőszénkutatás terén: tagja volt a Böckh János által vezetett kőolajkutatásoknak. Behatóan tanulmányozta a kosdi, zsibói és recski kőolajterületeket, feltárásukban tevékenyen részt vett. Nevéhez fűződik a nagyalföldi és a dunántúli medencét kitöltő fiatalabb, újharmadkori földtani képződmények számos elemének „pannóniai” elnevezése 1879-ből. Tudományos dolgozatai jelentek meg a Földtani Közlönyben és a Földtani Intézet évi jelentéseiben.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar életrajzi lexikon MEK; Évfordulóink 1991. MTESZ)

Szeptember 10-én történt

Ma ünnepli születésnapját Pogány Judit Kossuth-díjas színésznő, Dragomán György József Attila-díjas író, műfordító (képünkön) és Kassai Viktor labdarúgó-játékvezető, akit 2011-ben a világ legjobb labdarúgó-bírójának választottak.

Ünnep:

Az öngyilkosság megelőzésének világnapja 2003 óta tartják a Nemzetközi Szövetség az Öngyilkosság Megelőzéséért (IASP) kezdeményezésére.
A magyar dal napja 2008 óta rendezik meg Presser Gábor zenész kezdeményezésére szeptember második vasárnapján.

Szeptember 10-én történt:

1509 Konstantinápolyt 7.2 erősségű földrengés rázta meg. A halálos áldozatok száma a becslések szerint 1000 és 13.000 között lehetett.
1898 Egy Luigi Lucheni nevű olasz anarchista Genfben meggyilkolta Erzsébet királynét (Sissi), I. Ferenc József osztrák császár és magyar király feleségét.
1919 Az első világháborúban győztes antant hatalmak és Ausztria aláírták a saint-germaini békét, amely negyedére csökkentette az egykori osztrák császárság területét, de Ausztriához csatolta Magyarországtól Burgenlandot.
1960 Irak, Irán, Kuvait, Szaúd-Arábia és Venezuela részvételével Bagdadban megalakult a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC).
1974 Portugália hivatalosan is elismerte volt gyarmata, Bissau-Guinea függetlenségét.
1977 Franciaországban utoljára hajtottak végre halálbüntetést nyaktilóval (guillotine).
1985 Aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében a következő évtől Forma-1-es autóverseny-futamokat rendezhettek Magyarországon.
1989 Horn Gyula külügyminiszter a televízióban bejelentette, hogy a magyar kormány másnap nulla órától ideiglenes jelleggel megnyitja nyugati határát a keletnémet menekültek előtt.
1996 Az ENSZ közgyűlése elfogadta az Átfogó Atomcsend Szerződést (CTBT).
2003 Egy stockholmi bevásárlóközpontban merényletet követtek el Anna Lindh svéd külügyminiszter ellen, aki másnap belehalt sérüléseibe.
2008 Megkezdte működését a genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) részecskegyorsítója.

Szeptember 10-én született:

1487 III. Gyula, a 221. római pápa
1659 Henry Purcell angol zeneszerző
1753 John Soane angol neoklasszicista építész, műgyűjtő, építészeti író, a Royal Academy tagja
1857 James Edward Keeler amerikai csillagász, aki elsőként fedezte fel a Szaturnusz gyűrűi közti rést
1903 Szádeczky-Kardoss Elemér kétszeres Kossuth-díjas geológus, akadémikus
1906 Somogyi Erzsi kétszeres Kossuth-díjas színésznő
1913 Vajda Júlia festő, grafikus
1933 Karl Lagerfeld német divattervező, a Chanel divatház művészeti igazgatója
1944 Pogány Judit Kossuth-díjas színésznő
1948 Charles Simonyi informatikus, a Word és az Excel számítógépes programok kifejlesztésének irányítója, a világ ötödik űrturistája
1954 Vécsei László Széchenyi-díjas orvos, neurológus, akadémikus
1960 Colin Firth Oscar-díjas angol színész
1968 Guy Ritchie angol filmrendező
1973 Dragomán György József Attila-díjas író, műfordító
1975 Kassai Viktor labdarúgó-játékvezető, 2011-ben a világ legjobb labdarúgó-bírója
1983 Mayer Éva Munkácsy Mihály-díjas képzőművész

Szeptember 10-én halt meg:

Kr. e. 210 Csin Si Huang-ti, az első kínai császár
1382 I. (Nagy) Lajos Anjou-házi magyar és lengyel király
1578 Pierre Lescot francia építész, a Louvre építője
1716 Pápai Páriz Ferenc orvos, tudós, szótáríró, az első magyar nyelvű orvosi könyv szerzője
1797 Mary Wollstonecraft angol írónő, pedagógus, az újkori feminista mozgalmak elindítója
1908 Falk Miksa publicista, politikus, akadémikus
1946 Halassy Olivér kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, úszó
1948 I. Ferdinánd, a független Bulgária első cárja
1953 Berényi Róbert Kossuth-díjas festő, grafikus, zenekritikus
1975 Hans Swarowsky magyar születésű osztrák karmester, zenepedagógus
1983 Felix Bloch Nobel-díjas amerikai fizikus
2001 Pach Zsigmond Pál Kossuth-díjas történész, akadémikus
2012 Enyedi György Széchenyi-díjas földrajztudós, geográfus, közgazdász, akadémikus
2014 Sándor Károly (Csikar) válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja
2018 Géczi István olimpiai ezüstérmes labdarúgókapus
2021 Török Ferenc Kossuth-díjas építész, a nemzet művésze
2022 Vadász Ágnes Kazinczy-díjas rádióbemondó, műsorvezető

Nyitókép: Dragomán György József Attila-díjas író, műfordító otthonában. Fotó: MTVA/Gyűjtemény / Keleti Éva

#eztörténtma