Szent Borbálát (december 4.) pogány apja, Dioscurus is azért záratta toronyba, hogy kérők ne férkőzhessenek hozzá. A toronynak volt ugyan két ablaka, de Borbála apja távollétében rávette az építőket, hogy vágjanak a falba egy harmadikat is, apjának adott későbbi magyarázata szerint azért, mert a Szentháromság világosította meg a lelkét (attribútuma a három ablakos torony vagy annak makettje). Ezen át becsempészett magához egy papot, aki megkeresztelte. Amikor ezt apja megtudta, a pappal együtt megszökött. Egy sziklahasadékban rejtőztek el, Dioscurus azonban rájuk talált, mert egy pásztor elárulta őket. (Ezért később úgy bűnhődött, hogy juhai sáskákká váltak.) Az apa megkorbácsolta a leányát, majd átadta a római hatóságoknak. Azok megkínozták, orcáját tüzes fáklyával verték, de nem tudták hitét megtörni. Végül is az elvetemült apa fejezte le saját kezűleg (†306). Az ő büntetése sem maradt el, szörnytette színhelyén villám sújtotta halálra.
TOMCSÁNYI ÁDÁM (Kamánfalva, 1755. december 4. – Pest, 1831. július 24.) hazánkban elsőként ismerte fel az elektromosság jelentőségét és alkalmazási lehetőségét az orvostudományban. Bölcsészdoktori, majd mérnöki oklevelének megszerzése után 1790-től a budai egyetem fizikai és mechanikai tanszékének tanársegédje volt, majd néhány éves nagyváradi illetve pozsonyi tanárkodás után visszatért Budára és ott oktatott haláláig. Magyarországon úttörő monográfiát adott közre az elektromosságtanról, mely az elektrokémiára és az elektromosság orvosi alkalmazásaira is kiterjedt. Másik jelentős művét Kitaibel Pállal együtt írta az 1814. évi móri földrengésről.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon)
December 4-én történt
1946-ban ezen a napon született Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas magyar színművész, érdemes művész, a nemzet színésze, aki fiatalon lett a Jancsó Miklós-filmek állandó szereplője.
Bányásznap Magyarországon – Szent Borbála napja – Szent Borbála keresztény vértanú, a tizennégy segítőszent egyike, a bányászok, kohászok, tüzérek, építészek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők védőszentje.
December 4-én történt
1873 Bejegyezték Láng László gépgyáros budapesti gőzgépgyárát, amelyből kifejlődött a későbbi Láng Gépgyár.
1893 Megnyílt Budapesten a Madártani Intézet Magyar Ornithológiai Központ néven, amelynek kezdeményezője Herman Ottó volt.
1947 Az Országgyűlés elfogadta a vallásfelekezetek közötti megkülönböztetés megszüntetéséről, a teljes egyenjogúsításukról szóló törvénycikket.
1948 Berki Mihályné, Magyarország első női főispánja letette a fogadalmat Zemplén vármegyében.
1956 Az októberi forradalom leverését követően nőtüntetés zajlott Budapesten.
1961 Budapesten először a Fogaskerekű Vasúton vezették be a kalauz nélküli közlekedést.
1999 Berlinben Szabó István kapta a legjobb forgatókönyvírónak járó díjat az általa rendezett A napfény íze című filmért, míg a legjobb operatőri munkáért járó díjat Koltai Lajosnak ítélték oda A napfény íze és Az óceánjáró zongorista legendája című filmekért.
2012 Megkezdte munkáját a honvédség első Különleges Műveleti Kontingense (KMK) Afganisztánban.
2013 Sikeresen Föld körüli pályára állította első távközlési műholdját a Space Exploration Technologies (SpaceX) amerikai magánvállalat.
2018 A hollandiai Breda nyerte el az Európai Unió Access City-díját annak elismeréséül, hogy a fogyatékossággal élő polgárok számára hozzáférhetőbbé tette a várost.
2018 Az Európa legjobb középülete díj után a világ legjobb középülete díjat is elnyerte a 2022-ben megnyílt budapesti új Néprajzi Múzeum.
December 4-én született
1866 Vaszilij Kandinszkij orosz absztrakt festő
1875 Rainer Maria Rilke osztrák költő
1888 Simonyi Mária színésznő, Móricz Zsigmond özvegye
1892 Francisco Franco spanyol katonatiszt, 1939–1975 között Spanyolország diktátora
1895 Gombos Sándor olimpiai bajnok kardvívó
1908 Alfred Hershey Nobel-díjas amerikai mikrobiológus, genetikus
1913 Claude Renoir francia filmoperatőr, a festőművész Auguste Renoir unokája, a filmrendező Jean Renoir unokaöccse
1915 Diószegi Sándor magyar zeneszerző, karnagy, református orgonista-kántortanító
1918 Joó László magyar színész, rendező, színházigazgató, dramaturg, lektor
1918 Körösztös István magyar színész
1922 Gerard Philipe francia színész
1927 Bach Iván Széchenyi-díjas villamosmérnök, számítástechnikus
1929 Németh Lajos Széchenyi-díjas művészettörténész, akadémikus
1931 Herhoff György géplakatos, az 1956-os forradalom békásmegyeri hősi halottja
1932 Makai Péter Erkel Ferenc-díjas színházi rendező, díszlet- és jelmeztervező, érdemes művész
1932 Gerencsér Miklós József Attila-díjas magyar író
1936 Beluszky Pál Széchenyi-díjas magyar geográfus, regionalista, egyetemi tanár
1941 Dárday Nikolett magyar üvegművész
1944 François Migault francia autóversenyző
1946 Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas magyar színművész, érdemes művész, a nemzet színésze
1949 Jeff Bridges Oscar-díjas amerikai filmszínész
1950 Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas író, költő, műfordító
1963 Szerhij (Szergej) Bubka olimpiai és hatszoros világbajnok ukrán rúdugró (60 éves)
1964 Marisa Tomei Oscar-díjas amerikai színésznő
1990 Ács Eszter magyar színésznő
December 4-én halt meg
1848 Joseph Mohr osztrák katolikus pap, a Stille Nacht (Csendes éj) című karácsonyi dal szövegírója
1925 Ferenczy József festőművész
1955 Galamb József feltaláló, gépészmérnök, a Ford Motor Company főmérnöke, a T-Model megalkotója
1976 Benjamin Britten angol zeneszerző
1980 Brandi Jenő olimpiai bajnok vízilabdázó, edző
1993 Frank Zappa Grammy-díjas amerikai rockzenész, gitáros, énekes, zeneszerző (30 éve)
1997 Kameniczky József gépészmérnök, fegyvertervező
2003 Angyal János magyar humorista, újságíró
2003 Lemhény Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó, edző
2005 Hintsch György magyar filmrendező
2016 Dévényi Ádám magyar dalszerző-előadó
2017 Csontos János József Attila-díjas magyar író, költő, Kós Károly-díjas filmrendező