December 13-án történt

Ezen a napon történt

Saját bevallása szerint nem versenyző alkat, hanem csapatjátékos Balsai Móni (képünkön), aki színházi szerepei mellett olyan soroaztokban játszott, mint az Alvilág, a Mellékhatás vagy a Tündérkert, és olyan filmek épültek rá, mint a Liza, a rókatündér vagy az X – A rendszerből törölve.

December 13-án történt

1308 A Szentszék engedélyezte az Első Remete Szent Pálról elnevezett rend számára az ágostonos regulát, és pápai jogú renddé nyilvánította az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendet.
1642 Abel Janszoon Tasman holland tengerész felfedezte a mai Új-Zélandot, amelyet szülőföldjére utalva Nieuw Zeeland-nak nevezett el.
1848 A magyar szabadságharc megdöntésére induló császári herceg, Windischgrätz hadseregének előőrsei Bécsből elindulva átlépték a magyar határt.
1904 Just Sándor és Hanaman Ferenc, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. mérnökei Budapesten szabadalmaztatták volfrám izzószál gyártási eljárásukat.
1928 New Yorkban bemutatták George Gershwin Egy amerikai Párizsban című szimfonikus darabját.
1928 Megkezdődött Budapest utcai telefonhálózatának kiépítése. Az első nyilvános telefonfülke a Váci út 6. számú ház előtt létesült.
1937 A kelet-kínai Nankingot (ma: Nancsing) megszállta a japán hadsereg, és mintegy háromszázezer kínai katonát és polgári lakost gyilkolt le.
1943 A náci hadsereg katonái a görögországi Kalavritában kivégeztek minden 15 évnél idősebb férfit. A mészárlásnak 676 lakos esett áldozatul.
1974 Máltán kikiáltották a köztársaságot. (Nemzeti ünnep)
1977 Az Egyesült Államokban bemutatták a Saturday night fever (Szombat esti láz) című zenés filmet John Travolta főszereplésével.
1991 Magyarország csatlakozott az Európai Szociális Chartához.
2001 A Fertő tó és környéke felkerült az UNESCO kulturális világörökségek listájára.
2001 George W. Bush amerikai elnök felmondta a SALT–I szovjet-amerikai megállapodás keretében kötött rakétaelhárító védelmi rakétarendszerek korlátozásáról szóló ABM-szerződést.
2016 Hivatalosan is megnyitották az Egészségügyi Világszervezet (WHO) budapesti központját.

 
December 13-án született

1553 IV. Henrik francia király, 1589–1610 között uralkodott
1858 Major J. Gyula zeneszerző, zongoraművész, karnagy
1863 Kolbányi Géza mérnök, a repülés egyik magyar úttörője
1868 Londesz Elek költő, újságíró, műfordító és ifjúsági író
1873 Valerij Jakovlevics Brujszov orosz író, költő, esztéta
1898 Hevesi Erzsébet az első magyar golfbajnok
1903 Jevgenyij Petrovics Petrov szovjet-orosz író, a Tizenkét szék szerzőpárosának egyik fele
1903 Carlos Montoya spanyol származású amerikai gitárművész
1908 Gárdonyi László színész, érdemes művész
1908 Van Heflin Oscar-díjas amerikai színész
1923 Philip Warren Anderson Nobel-díjas amerikai elméleti fizikus
1923 Antoni Tápies Wolf-díjas katalán szobrász és festőművész
1923 Robert Austerlitz romániai születésű amerikai nyelvész, az MTA tiszteleti tagja
1928 Jack Tramiel lengyel születésű amerikai vállalkozó, feltaláló, a Commodore cég megalapítója
1928 Majoros János kétszeres Munkácsy Mihály-díjas keramikus, érdemes művész
1928 Tiefbrunner László Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr
1948 Henk Tamás Széchenyi-díjas villamosmérnök
1948 Ted Nugent amerikai rockzenész, gitáros
1953 Bogdándy Zoltán Szultán Munkácsy Mihály-díjas szobrász, grafikusművész
1953 Magyar Zoltán kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok tornász, sportvezető, Prima Primissima díjas, a Nemzet Sportolója
1953 Stépán Gábor Széchenyi- és Bolyai-díjas gépészmérnök, akadémikus
1953 Ben Bernanke Nobel-díjas amerikai közgazdász
1957 Steve Buscemi, amerikai színész, rendező
1977 Balsai Mónika színész, a Liza, a rókatündér sztárja
1989 Taylor Swift tizenkétszeres Grammy-díjas amerikai énekesnő

December 13-án haltak meg

1250 II. Frigyes német-római császár
1466 Donatello olasz szobrász
1858 Szentpétery Zsigmond író, műfordító, színész, rendező
1863 Christian Friedrich Hebbel német költő, író
1903 Kühne Ede mezőgazdász, a magyar mezőgazdasági gépgyártás megteremtője
1953 Feld Mátyás színész, színigazgató, színpadi szerző
1963 Rösler Endre Kossuth-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész
1998 Rácz István magyar származású író, fotóművész, műfordító
2008 Horst Tappert német színész, a Derrick című krimisorozat címszereplője
2009 Paul Samuelson Nobel-díjas amerikai közgazdász
2014 R. Várkonyi Ágnes Széchenyi-díjas történész, író, akadémikus
2016 Thomas Schelling Nobel-díjas amerikai közgazdász
2017 H. Szabó Sándor fotóriporter, légi fotós
2021 Buváry Lívia magyar színésznő, énekművész

Nyitókép: Balsai Móni Willy Russell Shirley Valentine című színdarabjában. Fotó: MTI / Bruzák Noémi

#eztörténtma