Ezen a napon történt

Január 9-én történt

2018-ban Székelyhidi László matematikus ezen a napon nyerte el a német Nobel-díjnak is nevezett Leibniz-díjat. A fiatal tudós a differenciálegyenletek területébe tartozó kutatásaival érdemelte ki a jelentős pénzjutalommal járó elismerést.

Január 8-án történt

Ma ünnepli születésnapját Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, aki képünkön Cécile, a súgó szerepében látható Alexis Michalik Edmond című történelmi vígjátékában a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban.

Január 7-én történt

1610-ban Galileo Galilei először figyelte meg a Jupiter holdjait. A nap híres szülöttei között van Gerald Durrell brit zoológus, Szász Endre képzőművész és Szirtes Tamás rendező is.

Január 6-án történt

Vízkereszt ünnepe, avagy Háromkirályok napja van ma, a karácsonyi ünnepek vége, a farsang kezdete. Ezen a napon utoljára gyújtják meg a gyertyákat a karácsonyfán. E napon született Bacsó Péter filmrendező és Rowan Atkinson brit színész, komikus, Mr. Bean figurájának megszemélyesítője (képünkön) is.

Január 5-én történt

„A könyv olyan jelekből áll, amelyek további jelekről szólnak, azok a jelek pedig a dolgokról beszélnek. Ha szem nem olvassa, a könyv jeleiből nem lesznek fogalmak, vagyis a könyv néma” – vallotta Umberto Eco olasz író, szemiotikus, irodalomkritikus, aki 1932-ben ezen a napon született.

Január 4-én történt

Január 4-én van a Braille-írás világnapja annak emlékére, hogy 1809-ben ezen a napon született a francia Louis Braille, a vakok írásának megalkotója.

Január 3-án történt

„Mindenkit a gyümölcséről lehet felismerni, ahogy az írás mondja, és az én munkámból is ki lehet olvasni bizonyos dolgokat: az emberi jogoknak, az emberi méltóságnak és az emberi életnek a tiszteletét. Az életutamból kiderül, hogy az alapállásom idealista, egyben ökológiai.” Sólyom László jogász, az Alkotmánybíróság első elnöke, 2005 és 2010 között köztársasági elnök 1942-ben ezen a napon született.

Január 2-án történt

1841-ben ezen a napon jelent meg a Pesti Hírlap első száma, az első modern magyar politikai újság. A Kossuth Lajos szerkesztette lap a magyar sajtótörténet legnagyobb hatású és az 1848-as forradalom előtti évtized liberális ellenzékének kiemelkedő orgánuma lett.

Január 1-jén történt

E nap híres szülötte Bocskai István erdélyi fejedelem, Festetics György gróf, a keszthelyi Georgikon és Helikon alapítója, Petőfi Sándor és Polgár László Kossuth-díjas operaénekes (képünkön) is.

December 31-én történt

Ezen a napon született Henri Matisse francia festőművész, Greguss Pál botanikus és Ruttkai Éva színművész (képünkön) is.

December 30-án történt

1916: IV. Károlyt, az utolsó Habsburg uralkodót magyar királlyá koronázták. 1944: a II. világháborúban megkezdődött Budapest ostroma. E napon született Fellegi Ádám Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Zsámbéki Gábor Kossuth-díjas rendező és Csík János Kossuth-díjas zenész, a Csík zenekar prímása, énekese (képünkön).

December 29-én történt

2017-ben ezen a napon adták át a világ leghosszabb, közel 500 méter hosszú üveghídját Kína Hopej tartományában (képünkön).

December 28-án történt

Ma ünnepli születésnapját Tordai Teri Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. Szerepelt számos közelmúltban készült mozifilmben, így például a Cicaverzumban, a Magyar Passióban, de olyan klasszikusokban is feltűnt, mint az Egy magyar nábob, a Mephisto és a Jó estét nyár, jó estét szerelem.

December 27-én történt

2004. december 27-én hunyt el Bessenyei Ferenc színművész (képünkön), aki majd' fél évszázados pályáján 230 színpadi szerepet játszott el, 50 film őrzi alakját. „Valószínűleg szerepei között érezhette legjobban magát, az ő életüket élte és nekik adta boldogan az életét” – mondta róla Huszti Péter.

December 26-án történt

Ezen a napon született Róth Miksa iparművész, üvegfestő, mozaikkészítő, Kass János Kossuth-díjas grafikus és Gryllus Dorka színésznő, énekesnő (képünkön) is.

December 25-én történt

Keménykalap, sétapálca, furcsa, kacsázó járás – 1977-ben ezen a napon hunyt el a hollywoodi filmgyártás szimbóluma, Charlie Chaplin, akit többek között a Modern időkről, az Aranylázról, A diktátorról és A kölyökről ismerünk.