1841-ben ezen a napon jelent meg a Pesti Hírlap első száma, az első modern magyar politikai újság. A Kossuth Lajos szerkesztette lap a magyar sajtótörténet legnagyobb hatású és az 1848-as forradalom előtti évtized liberális ellenzékének kiemelkedő orgánuma lett.

Ünnep

Az introvertáltak világnapja – 2011 óta rendezik meg.
Nagy Szent Vazul ünnepe – Kis-ázsiai keresztény egyháztanító, a görögkeleti egyház és Oroszország védőszentje.
Nazianszi Szent Gergely ünnepe – Kis-ázsiai katolikus püspök, egyháztanító.

Január 2-án történt

1492 Befejeződött a reconquista, azaz a mórok kiűzése Spanyolországból, miután megadta magát utolsó erősségük, Granada is.
1841 Kossuth Lajos szerkesztésében megjelent a Pesti Hírlap első száma.
1843 Bemutatták Drezdában Richard Wagner Bolygó hollandi című operáját.
1865 Megkezdte működését Pesten az első országos hazai színiiskola, a Színészeti Tanoda.
1956 Megkezdte működését a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete.
1959 A Szovjetunió felbocsátotta a Luna 1-et, a világ első mesterséges kisbolygóját.
1981 Letartóztatták a múlt század leghírhedtebb brit sorozatgyilkosát, a „yorkshire-i hasfelmetsző” néven ismertté vált Peter Sutcliffe-et, aki húsznál több nővel végzett brutális módon.

Január 2-án született

1837 Milij Balakirev orosz zeneszerző, az Ötök zenei csoport vezetője
1873 Lisieux-i Szent Teréz francia karmelita szerzetesnővér
1879 Bauer Rudolf olimpiai bajnok diszkoszvető, az első magyar atlétikai olimpiai bajnok
1892 Boldog Meszlényi Zoltán katolikus vértanú püspök, Magyarországon ő az első, akit boldoggá avattak
1893 Gaál Béla, a Meseautó című film rendezője
1893 Korbuly János Kossuth-díjas gépészmérnök
1904 Tórh Menyhért posztumusz Kossuth-díjas festő, érdemes művész
1919 Beatrice Hicks amerikai vegyészmérnök, a Mérnöknők Társaságának alapítója és első elnöke
1920 Isaac Asimov orosz születésű amerikai sci-fi író, biokémikus
1929 Lux Elvira klinikai pszichológus, szexuálpszichológus
1939 Schlett István Széchenyi-díjas történész, politológus
1941 Petr Pithart, 1990–92 között Csehország rendszerváltás utáni első miniszterelnöke
1944 Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, a Magyar Szent István Rend kitüntetettje
1944 Fazekas Lajos fazekas, a Népművészet Mestere
1945 Haraszti Miklós író, újságíró, politikus
1953 Szendrődi Ferenc népzenész, a Kossuth-díjas Vujicsics együttes tagja
1959 Bagyula István világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes atléta, rúdugró, minden idők legjobb magyar rúdugrója
1974  Majsai-Nyilas Tünde színésznő
1982 Gidró Katalin Jászai Mari-díjas színésznő

Január 2-án halt meg

1799 Szily János katolikus pap, a szombathelyi egyházmegye első püspöke
1915 Goldmark Károly zeneszerző, az első nemzetközileg sikeres magyar opera, a Sába királynője komponistája
1953 Guccio Gucci olasz üzletember, divattervező, divatház-alapító
1960 Friedrich Adler osztrák politikus, az ausztromarxizmus képviselője
1973 Boros Ádám botanikus, flórakutató
1973 Gaál Franciska színésznő
1973 Fazekas Anna ifjúsági író, műfordító
1973 Schnell János orvos, gyógypedagógus, a kísérleti lélektan egyik magyarországi úttörője
1974 Pless László Kossuth-díjas karnagy, érdemes művész
1977 Mátrai Gyula kétszeres Kossuth-díjas építész
1993 Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész
2001 Zámbó Jimmy énekes, zeneszerző, szövegíró
2003 Pásztor Vera balettművész, koreográfus, táncpedagógus
2009 Sákovics József, az első magyar párbajtőr világbajnok, edző
2013 Koroknay Géza színész
2018 Thomas S. Monson, a mormon egyház vezetője
2019 Hegedűs Péter, a magyar alternatív zene egyik legismertebb egyénisége, az első magyar punkzenekar, a Spions alapítója
2020 John Baldessari amerikai képzőművész, a konceptualista művészet egyik atyja
2022 Ágoston András Liszt Ferenc-díjas hegedűművész

A képen a Pesti Hírlap első száma. Fotó forrása: Wikipédia.

#eztörténtma