A somogyi Szenna alig több mint 700 főt számlál, a magyar népművészet és hagyományőrzés számára mégis kulcsfontosságú település. A faluban az épített örökség nemcsak a Szennai Skanzenben maradt fenn, de az utcákat járva is megcsodálhatók a tradicionális, tájegységre jellemző életterek. Ez az értékmegőrzés ugyanakkor nem pusztán látványosságként áll: a helyi közösség tagjai mindennapjaik részének tekintik a hagyományokat, legyen szó ételekről, táncról vagy betlehemezésről.
Novák Péter az adventi időszakban látogatott el a faluba, és jobbkor nem is érkezhetett volna: első kézből tapasztalhatta meg az ünnepre való izgatott készülődést, a juhászoknak öltözött fiatalokkal együtt házról házra járva. A paraszti kultúra szerteágazó karácsonyi szimbolikájába pedig Farkas Gergely, a Skanzen oktatásszervezője és múzeumpedagógusa vezette be őt.
„A parasztember egészen máshogyan viszonyult a világhoz, mint mi most, a 21. században. Szegény ember volt, amennyi kijutott neki a világ szegletéből, annyit látott, annyit ismert belőle. Neki az élet szeretete, tisztelete alapvető volt. Nem úgy mentek a dolgok, mint ma: az ünnep miatt tömegével termeljük ki a fenyőfákat, aztán kidobjuk vagy eltüzeljük őket. Régen nem vágtak ki fákat a karácsony miatt – épp abban az időszakban, mikor az életet ünnepelték, ez egyszerűen nem illett bele a készülődés szellemiségébe” – mesélte Farkas, akinek elmondása szerint a régieknek egy-két fenyőág volt karácsonyfa helyett a díszítőelem. Ennek okán nem a fa alkotta az ünnep középpontját, hanem a családi asztal.
De mik is voltak a karácsonyi asztal kötelező elemei, és milyen hiedelmek kötődtek hozzájuk? Hogyan kerülnek a Skanzenbe református házak, és mi történt a felnőttek betlehemezési szokásaival? És mit gondol Novák Péter az erdészek munkájáról? A falu bolondja ötödik epizódjából kiderül!
