Újragondoljuk a cirkuszművészetet - interjú Fekete Péterrel

Nyáron vette kezdetét az ARTista Café névre hallgató beszélgetés-sorozat a Fővárosi Nagycirkuszban. Miért indította el a cirkusz ezeket az esteket?

Mert újragondoljuk a cirkuszművészetet! Társadalmi vitát, beszélgetéseket kezdeményezünk arról, hogy, a XXI. században miről szól a cirkuszművészet. Ez az ARTista Café, amelyre művészetkedvelőket, a társművészetek képviselőit hívjuk meg. Az ARTista Caféban felcsendül egy könnyű- vagy komolyzenei dal, képzőművészeti alkotásokat állítunk ki, filmbetéteket nézünk, elhangzik vers és próza. A rokonművészeti ágakat szándékosan a cirkuszművészettel vegyítve elevenítjük meg. Merítkezni szeretnénk a társművészetek forrásaiból, ötleteiből, gondolataiból, s bízunk abban, hogy a cirkusz is tud impulzusokkal szolgálni a művésztársak felé. Egy-egy ilyen találkozás kapukat nyit a diskurzusra, találkozási lehetőséget ad, gondolatokat és kapcsolatokat teremt.

Korábban elhangzott az is, hogy a sorozat egyfajta imázskampány. Mi a cél, milyen kép alakuljon ki a cirkuszról az emberek fejében?

Szeretnénk megtartani mindent, ami a cirkuszművészet hagyományaiban szép, ami az emberek lelkében, agyában jó érzéseket hordoz. Ugyanakkor jó lenne megszabadítani a cirkuszművészetet mindenféle máztól, ami az elmúlt évek során ráragadt, és nyakon önteni friss gondolatokkal. A cirkuszművészetnek lehetősége van rá, hogy egy új intézményt hozzon létre, megépítsen egy új épületet. Ehhez újra kell gondolnunk önmagunkat, meg kell találnunk a helyünket a magyar kulturális életben. Amikorra készen lesz az új épületünk, addigra az emberek lelkében is új helyünk kell, hogy legyen. Most, az előkészítés szakaszában kell elemeznünk, vitatkoznunk, hiszen már a tervezésnél tudnunk kell, hogy miként fog működni a kutatóintézet, a múzeum, az adattár, hol lesz a helye az alternatív cirkuszi csoportoknak és a kortárs cirkuszművészetnek. Természetesen vannak erős elképzeléseink, de sokat kell ezekről beszélgetni, és hagyni, hogy sok gondolat, ötlet pontosítsa, erősítse, tegye közössé ezeket az elképzeléseket.

Hol kap majd helyet a cirkusz új épülete? Hogy áll a keresés?

Keressük a legmegfelelőbb lehetőséget. Szeretnénk a Liget környezetében tartani a cirkuszt, egy olyan helyen, ahol elfér mindaz, amit az előbb felsoroltam: klasszikus és modern cirkusz, műhelyek, kibővített artistaképző. A jelenlegi épületet egyébként is fel kellene újítani, de ki is nőttük már, ezért itt nem tudnánk megteremteni a megfelelő technikai színvonalú központot. Az egyik célpont ? egy évtizedekkel ezelőtt oktatási és kulturális célokra létrehozott épület ? jelenleg magánkézben van. Ha az ingatlant az állam vissza tudná vásárolni, akkor el tudnám képzelni ott a cirkuszművészeti központot. Amennyiben ez az út nem járható, arra az esetre is vannak elképzeléseim. Sok szempontot kell egybegyúrni: építési előírások, a közművek és a közlekedési útvonalak helye, városépítészeti szempontok, zöldterület megtartási szándékok.

Októberben jön az új műsor, a Balance. Mennyire jelenik meg benne a szemléletváltás, az új imázs keresése?

Óvatosak vagyunk, finom lépésekben haladunk, nehogy véletlenül megsértsünk valamit, ami jól működik. A Balance című műsorban sok egyensúlyozó szám lesz, nem véletlenül kapta ezt a nevet, de klasszikus cirkusz lesz, nagyon hasonló ahhoz, amit eddig megszoktunk. Apránként kezdjük el az új irányt keresgélni, ennek első lépése, hogy szeretnénk arcot adni a művészeknek. Kipróbáljuk, el tudunk-e árulni a meghívott művészekről egy kicsit többet a nézőinknek: megvizsgáljuk, érdekli-e a közönséget, ki van a trükk mögött, hogyan készül a produkció, milyen technikákkal működik. Elmeséljük, és biztos vagyok benne, hogy a közönséget ez érdekelni fogja: ez az első lépés a megújulás során.

Sok kritika éri az állatszámokat. Ezek a produkciók mennyire kapnak majd helyet a Fővárosi Nagycirkusz műsorában?

Minden erős hagyományt őrizni és védeni kell, az állatokkal való együttműködés, az emberek és az állatok viszonyának megmutatása pedig a cirkusz egyik legősibb tradíciója. Természetesen meg kell értenünk azokat a nézőket is, akik azért fordultak el a cirkusztól, mert úgy érezték, egyes állatoknál előfordulhat, hogy nem érzik jól magukat ebben a közegben. Ezért kell nagyon odafigyelnünk, hogy csakis olyan műsorszámot hívjunk meg, ahol a fellépő állatok gondozása minden előírásnak megfelel, a produkció pedig az ember és az állat harmóniáját fejezi ki. Óvakodunk azoktól a produkcióktól, amelyek az ember felsőbbrendűségét hirdetik az állatok felett, és ahol olyan dolgok történnek, amelyeket az állat nem szívesen csinál. Meg kell találni, hol van a határ, ahol az állat boldogan és örömmel teljesít a sikerért, amit a társa, az ember elvár tőle vagy megtanít neki. A Balance-ban látható macskák, oroszlánok, kutyák mind ezt példázzák majd.

Mi lesz a sorsa a közelmúltban elindult kezdeményezéseknek, folytatódnak például a vidéki turnék?

Nagy szükség van rá, hogy a vidéki városokban népszerűsítsük a cirkuszművészetet és folytassuk a cirkuszmissziót, de ennek pontos formája még alakul. Színházból jött emberként, a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének volt elnökeként természetesen erősen támaszkodom a vidéki színidirektor kollégákra, akiket majd meg is fogok kérni, hogy fogadjanak be egy-egy cirkuszi produkciót a színházukba. A színházba látogató közönségen keresztül fogjuk eljuttatni a megújuló cirkuszművészet üzenetét.

Ezek szerint hasznosítja a korábbi színházi hátterét?

Igen, de nem akarom megijeszteni a nézőket: semmiképpen sem szeretnénk leváltani a klasszikus cirkuszművészetet, és nem szeretnénk színházat csinálni helyette. A színházban megtanult szabály- és működési rendszert elemezzük, és ami ott jól működik, azt a cirkuszba is átemeljük. De még egyszer mondom, hogy mindezt óvatos lépésekkel, nem lecserélve vagy kidobva bármit is, ami eddig jól működött.

Mi volt az első cirkuszi élménye?

Az első élményem az volt, amikor 9 éves koromban, Szombathelyen, egy utazó cirkuszban a porondmester megkérdezte a közönséget, ki vállalkozna rá, hogy 100 ezer forintért állva megtesz egy kört a ló hátán a manézsban. Hazamentem és egész éjjel nem tudtam aludni, a következő előadásra visszamentem és amikor újra keresték a vállakozókat, föltettem a kezem.

Meglett a százezer forint?

Nem tudtam állva körbe lovagolni. Mire fölálltam volna, addigra meghúzták a loncsot, és repültem, fölhúztak a kupolába, jó poén volt, élveztem.

A cirkusz ezután is fontos szerepet töltött be az életében. Németországban bűvésziskolába járt. Milyen volt ez az időszak?

Már a gimnázium alatt jóformán abból éltem, hogy végighakniztam a világot, mert a fejembe vettem, hogy bűvész leszek. Szombathelyen könnyű dolgom volt, rajtam kívül csak két ember foglalkozott ezzel, nem volt nagy a konkurencia. Szép zsebpénzt szereztem abból, hogy táborokba, üdülőkbe, nyugdíjas otthonokba és kultúrházakba jártam fellépni. Aztán rájöttem arra, hogy a saját magamtól összeszedett tudás nagyon alapszintű, így körülnéztem a világban, hol tudnék komolyabban tanulni. Magyarországon nem volt illuzionista képzés, de Münchenben találtam egy bűvésziskolát. Másfél évig kilincseltem az akkori Művelődési Minisztériumban, hogy kiutazási engedélyt kapjak, hiszen akkor még vasfüggöny volt. Először turista útlevéllel utaztam ki, felvételiztem, fel is vettek, és amikor hazajöttem, kérvényeztem a minisztériumtól, hogy hivatalos kiutazási engedélyt kaphassak. Végül megkaptam, és elutazhattam Németországba, hogy elvégezzem az iskolát. 19-20 évesen, az érettségi után mélyvízbe ugrás volt, de onnantól kezdődött az a tízéves életperiódusom, amikor egyrészt tanultam, másrészt meg kellett élnem a fellépéseimből. Dolgoztam cirkuszban, rengeteg street magic-et csináltam, és fesztiválokon szerepeltem. 8-10 év elteltével kezdtem el keresni, hogy van-e több a bűvészetben, mint szórakoztatás, lehet-e érzelmeket, gondolatokat közvetíteni vele, és egyáltalán művészet-e, vagy csupán entertaiment, szórakoztató ipar. Aztán eljutottam a színházhoz, és ott kaptam választ ezekre a kérdésekre. Az életemnek egy olyan periódusa következett, amikor aktívan színházcsinálást tanultam, elvégeztem a színházrendezői szakot Nagy-Britanniában. De a színházi időszakom során is folyamatosan hasznosítottam azokat a tapasztalatokat, amiket a cirkuszban megtanultam.

Mi volt az első trükk, amit megtanult?

A kínai karikák, ahol a bűvész összehegesztett karikákat fűz látványosan egymásba. A fémen az egyik karika áthatol, aztán egymásba akadnak, majd szétakadnak. Ez volt az első trükk, amit még amatőr koromban elsajátítottam.

A színházi előadásokhoz is készített trükköket?

Igen, először más rendezők hívtak, hogy állítsak be egy-egy bűvésztrükköt a rendezésükbe: az volt a feladatom, hogy a csodát tervezzem bele az előadásba. Később a saját darabjaimban is használtam ilyen hatásokat. Minden rendezésemben benne van a cirkusz világa, szimbolikusan megjelenik a cirkuszművészet és a csoda. Aki követi a rendezői pályámat és munkásságomat, az láthatja, hol metszi egymást a színház világa és a cirkuszművészet gondolatisága.

Az új pozíció és a Fővárosi Nagycirkusz mellett jut majd idő a rendezésre is?

Az első időszakban egy új intézmény átszervezése, egy új épület megtervezése sok időmbe fog kerülni, de művészember alkotó munka nélkül nem létezhet. Úgy alakítom majd, hogy legyen lehetőségem arra, hogy az egyik előadást én rendezzem a Fővárosi Nagycirkuszban. Békéscsabára is visszavárnak rendezni, külföldről is hívnak, bízom benne, hogy előbb-utóbb megint próbálhatok majd és osztozhatok művésztársaimmal a premiertapsban.

Fotó: Nagy Mihály