Félelmetes és lenyűgöző világszenzációt teremtett a Recirquel

A világon egyedülálló immerzív színházi produkció indul 2025. november 5-én Budapesten. A Recirquel újcirkuszi társulat alapítója, Vági Bence rendezte Walk My World című show nézői hatezer négyzetméteren bolyonghatnak egy mitikus világban istenek, hősök és mesebeli lények között. Vergilius Aeneisa, Dido, a tragikus véget ér karthágói királynő, és a görög-római mitológia elevenedik meg a az újcirkusz és a tánc nyelvén.

Először egy hatalmas teremben találom magam, vörös neoncsövek ragyognak a gigászi fém trónuson, körben óriási képek istenekkel és mitikus hősökkel. Elöl egy furcsa büfé, steampunk sörcsapokkal és egyéb kiegészítőkkel amik a Szárnyas fejvadász hangulatát idézik. Aztán maszkot öltök és útra kelek.

Szürke labirintusban vándorlok kalauzom mögött. A szűk, kanyargós folyosó néha nagyobb terekbe fut be. Némelyik olyan, mint egy első világháborús tábori szabóműhely, a másik egy lázálomból életre keltett frontkórház konténerműtőjét idézi.

Vezetőnket követve egy jókora barlangba jutok, ahol egy izmos fiatalember – kiderül, hogy ő a trójai Hektór – megmutatja, milyen érzés hősként harcba szállni, aki tudja, hogy bár eddig nem talált legyőzőre, ezúttal kevés a remény a diadalra. A hős egy súlyos, kötélen függő fém traverz darabon száll az égbe, amit akár egy toronydaruból is kivághattak volna.

Gyönyörű és hátborzongató dolgokat művel, hiszen művész és artista. Én meg ott állok mellette, és figyelem testközelből. Betolakodó vagyok, de nem dobnak ki, mert a vándorláshoz kapott álarc láthatatlanná tesz ebben a mesében. Közben körülöttünk hipnotikus zene zúg, dübörög – Szirtes Edina Mókus mesterműve. Hallom, hogy a labirintus többi zugaiban is szól valami egészen más, ami valahogy mégis összeolvad, egy akusztikus élménnyé válik azzal, amit közelről zeng.

Aztán megyek tovább, kanyargok a labirintus szilárd kőzetnek tűnő vászonfalai között. Eljutok egy hatalmas térbe, kiderült, hogy a többiek is ott gyülekeznek. Rozsdás konténerek, traverzek vesznek körül, a fémdobozok között egy gigászi hinta várakozik.  Hirtelen előbukkan egy csapat gladiátor. Körbevesznek, rád üvöltenek, rázzák a kezükben szorongatott fémcsöveket. Úgy ugrálnak fel a háromméteres konténerek tetejére, mintha csak pár lépcsőfokra szökkennének.

Megelevenednek a Spartacus sorozat hősei. Félelmetes érzés, amikor körbevesz Karthágó fellázadt csőcseléke. Ha nem lenne rajtam az időutazó maszk, ha az ő világuk részese lennék, nem csak szemlélő, esélyem se lenne.

Dübörög a zene, a gladiátorok felugrálnak az acélhintára, hajtani kezdik négyen-öten, egyre feljebb, nézem, átbillennek-e, aztán az egyik kiugrik, repül, mint egy kőhajító ostromgépből kilőtt élő lövedék. Lent két társa vele szemben rohanva kifeszít egy hálót, és amikor már azt hiszem, hogy ezt nem lehet megúszni, hat-nyolc méter magasban a feszülő szövetben landol az repülő karthágói.

Nem számolom, hányszor ismétlődik meg az őrült jelenet. Félmeztelen férfiak szaltózva, vagy hossztengelyük mentén pörögve repülnek látszólag a semmibe, szinte a fejed felett. 

Aztán megjelenik Dido, a karthágói királynő és Aeneistól vesz gyötrelmesen szép búcsút.  A bolyongó trójai királyfival végzetes szerelembe eső mitológiai uralkodónő  karakterét Horváth Zita eleveníti meg, aki régóta Vági Bence alkotótársa, és fontos közreműködője a gigaprodukció lebonyolításának is.  Partnere Jindřich Pansky, a cseh színész-artista, aki idén csatlakozott a társulathoz.

A két művész a kortárs táncot a legnehezebb kötélmutatvánnyal egyesítve nyűgöz le, és borzolja fel az idegeim. Hiába tudom, hogy a világ legjobb artistáit látom, idegrendszerem, hétköznapi korrelációkhoz szokott agyam nem hiszi el, hogy ezt a halálos gyönyörűséget élve megússzák.

Mindez csak az újságírók számára szánt ízelítő volt mindabból, amit Vági Bence és alkotótársai kínálnak a Recirquel új produkciójában. A Walk My World az ókori Róma koszorús költője, Vergilius eposzának történetétében elmesélt Aeneas és Dido szerelmi tragédiáját, kelti életre modern formában.

Vági  Bence  elmondta, hogy az eposzt minden résztvevő számára kötelező olvasmánnyá tette, és abban bízik, hogy a nézők – ha eddig nem is olvasták – az előadás után kezükbe veszik az antik mesterművet. Vagy egy picit elmélyednek a görög-római mitológiában, hiszen az máig kultúránk szerves része.

A kulturális élményekkel szinte befogadhatatlan mennyiségben ellátott produkció, amelyet öt éve tervezget a Recirquel agytrösztje, több mint fél éves szüntelen gyakorlás után november 5-től a Millenáris Nagycsarnokában kerül a közönség elé. Tekintettel a speciális körülményekre, ezúttal a nagykorú közönségre számítanak, még a tizenhat éves fiatalok is csak felnőtt kísérettel élvezhetik a produkciót.  

A sajtótájékoztatón Vági Bence, a társulat alapító vezetője elmesélte, hogy a Recirquel új műsorán 150 fős stáb dolgozott: „Több ezer órányi próba van mögöttünk május óta, októberben pedig tíz próba- és előbemutató-előadás során, háromezer nézővel teszteltük le és csiszoltuk tovább a produkciót.” 

Közben mérnöki csúcsteljesítmények születtek. Ahhoz, hogy lenyűgöző legyen a látvány, elsődleges szempont volt, hogy a művészektől karnyújtásnyira álló nézők is sérülés nélkül megússzák az előadást. A Walk My World művészeti koncepcióját kidolgozó Recirquel Társulat művészeti vezetője állítja, hogy ehhez hasonló immerzív színházi produkciót eddig csak a világ vezető művészeti központjaiban, Londonban vagy New Yorkban látott. De a Recirquel koncepciójához foghatót, melyben a kortárs tánc, a cirkuszművészet, a zene és a színészi játék ilyen színvonalon egyesül, jelenleg sehol másutt nem kínálnak.

A fél évtizede megfogant koncepció megvalósításában magyar és külföldi kreatív szakemberek – látvány- és díszlettervezők, építészek, filmes és színházi berendezők, képző- és iparművészek, zeneszerzők – színe-java részt vett. Olyan nemzetközi kiválóságok segítették a 32 előadóművész felkészülését, mint a világhírű brazil táncegyüttes, a Grupo Corpo munkatársai vagy az amerikai táncművész, koreográfus Bill Shannon.

Walk My World nézője egyszerre élheti át a színház, kiállítás, koncert és a cirkuszművészet ingereit, miközben úgy érzi, hogy egy kalandfilm szereplőjévé válik. A Millenáris B- épületében létrehozott térben nincs nézőtér és színpad, a közönség szabadon járhatja be a monumentális labirintust a két és félórás előadás során. Bolyonghat egyedül is, vagy eldöntheti, hogy a huszonöt mitikus szereplő – istenek, halandók és fantázialények – közül egyet követve titkos helyekre jut el.

De nincs szabály, csak rajta áll, merre indul el, mit fedez fel, kit követ, kinek a titkos szobájába les be a kulcslyukon át, kihúz-e egy fiókot, megfog-e egy különös tárgyat, belekóstol-e egy bájitalba. A produkció egyedül azt kéri a nézőktől, hogy mindent oda tegyenek vissza, ahol találták, hiszen a tárgyak egy része játszókellék is.

Miközben a nézők szobáról szobára, helyiségről helyiségre kalandoznak, újabb titkokra, fura teremtményekre vagy újabb jelenetekre lelhetnek. A hatezer négyzetméteres előadótérben negyven különálló, díszletekkel és tízezernél is több kellékkel berendezett terem várja a felfedezőket.

Köztük tizenöt méteres belmagasságú csatatér, huszonöt piaci kocsit és katonai lakóautóból átalakított bódét felvonultató nyüzsgő piactér, misztikus labirintus, istenek szentélyei és halandók otthonai, valamint a többi között katonai bunker, felcserszoba, kémiai labor, illatszeres kordé és egy steampunk bár is megjelenik a produkcióban. 

A bolyongás közben olyan tárgyak, képek és terek veszik körül a nézőt, melyek  önmagukban is hasonlíthatatlan élményt jelentenek. A produkcióban szereplő mintegy tízezer kellék mindegyikét személyesen választották ki az alkotók. Több száz éves tárgy éppúgy van közöttük, mint néhány évtizeddel ezelőtti időket idéző retro alkotások.

Az előadóterek falait kortárs képzőművészek grafikái és falrajzai teszik elevenné, a produkció bevezető terében pedig harminc szénrajzon elevenednek meg a mitológiai történet főbb pontjai. Az előadás szereplőit több hónapos nemzetközi casting során választották ki több ezer jelentkezőből. Négy kontinensről érkeztek előadóművészek, összesen 32 világszínvonalú artista- és táncművész alkotja a szereplőgárdát.

A két és fél órás bolyongás során összesen kétszázhúsz jelenet várja a nézőket. Természetesen esélyük sincs arra, hogy minden titkos helyszínt megtaláljanak. Maga Vági Bence sem látta még egyben a produkciót. A különféle helyszíneken több mint húsz különféle cirkuszi zsáner látható, köztük több világszám. Az artistákat tízméteres magasságban repítő orosz hinta, hajlógás, szóló- és duó gurtni, kötél, kínai rúd, rhönrad, cyr, létra és zsonglőrszámok, valamint számos, egyedi fejlesztésű cirkuszi rekvizitre épülő zsáner is szerepet kap a produkcióban. A Walk My Worldben a cirkuszművészet, a kortárs tánc és a balett mellett az improvizáció is fontos szerepet kap, hiszen gyakori a nézőkkel való interakció.

A 2012 óta működő Recirquel Társulatot Vági Bence rendező-koreográfus vezényletével nem véletlenül tartják számon  a világ kortárs előadóművészetét meghatározó társulatai között. Évente több száz előadást mutatnak be a legnevesebb színházakban és művészeti fesztiválokon világszerte – New Yorktól Edinburgh-on át Dél-Koreáig. A társulat különleges, az újcirkuszt, a modern és klasszikus táncot ötvöző formanyelvét, a cirque danse-t a többi között olyan nemzetközi sikerű produkciók fémjelzik, mint a My Land (2018), a Solus Amor (2020), az IMA (2022) és a Paradisum (2024). Vági Bence mégis úgy érzi, hogy ez az előadás az eddigi pályafutásának a csúcsa.

Walk My World a 2025. november 5-i premiert követően heti öt alkalommal, állandó előadásként látogatható Budapesten, a Millenáris Nagycsarnokban.

Fotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu

Ez is érdekelheti

Mi jön a világ pusztulása után?

A Recirquel kortárs táncot és cirkuszművészetet ötvöző bemutatója, a Paradisum az újjászületés mítoszát kutatja. Képes beszámolónk.

Kultfesztiválon debütál a Recirquel új műsora

Ismét részt vesz a világ legnagyobb kulturális fesztiválján, és az évi kétmillió érdeklődőt vonzó Edinburgh Fringe-en mutatja be új produkcióját a Recirquel. A Vági Bence rendezte, Paradisum című előadás a világ pusztulását követő újjászületés, az új emberi létforma mítoszát kutatja.

„Mindent szívhangra kell eldönteni” – Vági Bence a hit kereséséről

A Recirquel legújabb produkciója közös imára hívja a publikumot. Vági Bence olyan teret és mozgásvilágot álmodott a Müpa Sátorba, ami a nézőt is „az univerzumba repíti”. A milliónyi fényponttal megvilágított táncos-artista szóló egyedülálló produkciónak számít, és világszerte máris nagy érdeklődést váltott ki.

A Recirquel Latin-Amerika legrangosabb cirkuszfesztiválján lép fel

A Recirquel Latin-Amerika első számú cirkuszfesztiválján, a CIRCOS-on lép fel június 21. és 23. között São Paulóban, ahol telt ház előtt mutatja be a Solus Amor című produkciót.