SZURCSIK_JOZSEF_CSZS_2.JPG

Feljöttek a lélekképek a Balatonról a Bristolba

Természeti környezet ihletésében született kortárs alkotások inspirálták a LéleKzet 2.0 címmel rendezett csoportos kiállítást, amelyet a nyolcadik kerületi Hotel Bristol két terme fogad be novemberben.

A Standby Projekt olyan kortárs műveket keresett, amelyek sajátos módon érzékeltetik a természetben való átlényegülést. A művek közös vonása a vitalitás, és az örök újrakezdés lehetőségének felmutatása. A kiállítás címét inspiráló lélegzet szó a lélek szóból eredeztethető, tehát a tárlat egy közös átszellemülésként is értelmezhető, ez maga a LéleKzet. A válogatás nagyobb része nyáron a Balaton-felvidéki Lovason már bemutatkozott, a Bristol Hotelben annak némileg újragondolt változatával találkozhat a közönség. A tárlaton festőművészek és grafikusok, valamint egy fotóművész, Dobos Tamás munkája lesz látható november végéig.

Kurátorok: Szilléry Éva, Fábián Anikó. Alkotók: Szurcsik József, Cseke Szilárd, Naomi Devil, Csala Sándor, Verebics Kati, Bucskó Mihály,  Szerényi Gábor, Kő Boldizsár, Péterfy Ábel, Szikra Ági,  Dobos Tamás.

A kiállítást Szerényi Gábor, Munkácsy-díjas grafikusművész nyitja meg november 4-én, Schreiber András szaxofonon játszik.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – október 6.

Ferenc pápa naplófeljegyzései a Frankfurti Könyvvásáron, az MMA tárlata az Art Market Budapesten, Dance the District – Köztánc a Millenáris Parkban, új alkotással bővült a szegedi Móra-múzeum „Drága barátom, Picasso” című kiállítása.

Háy János, Kováts Adél és Hajdu Szabolcs is szerepel a Prima Primissima díj idei jelöltjei között

Bejelentették a Prima Primissima díj idei jelöltjeit tíz kategóriában – közölte a Prima Primissima Alapítvány és a díjat finanszírozó OTP Bank. Megmutatjuk a jelöltek listáját kategóriánként.

Hírmozaik – május 8.

Honfoglalás kori leletegyüttes a Kecskeméti Katona József Múzeumban, a Műegyetemé az Év emlékhelye díj, Intermezzo Fesztivál, Lampion Mesefesztivál és Könyvvásár, Szőnyi István-kiállítás a Vigadóban, bővült a Fonó vinylsorozata.

„Magyar és magyar között nem lehet szakadék” – hangsúlyozta Sulyok Tamás a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán

Átadták a magyar művészeti élet legnagyobb állami kitüntetéseit március 14-én, szombat délelőtt az Országházban. Idén Kurtág György zeneszerző és Melocco Miklós szobrászművész kapott Kossuth-nagydíjat.