shutterstock_1840397218.jpg

Felújítják a római Ludus Magnus gladiátoriskolát

Hamarosan elkezdődik a római Colosseum melletti Ludus Magnus, a négy ismert gladiátoriskola legnagyobbikának a felújítása.

A Colosseum közelében található gladiátoriskolát a római műemlékvédelmi hatóság a Caput Mundi (Róma, a világ fővárosa) program részeként rekonstruálja. A munkálatok hamarosan megkezdődnek, és 2026 márciusára fejeződnek be. A geológiai és régészeti vizsgálatok mellett új ásatásokat is terveznek.

A gladiátoriskolát Domitianus császár (Kr. u. 81–96) idején kezdték építeni az Esquilinus- és a Caelius-hegyek közötti völgyben. Ma látható maradványai a későbbi, Traianus császár alatti építési szakaszból származnak. Az épületegyüttes maradványait eddig csak bizonyos napokon, előzetes bejelentkezés alapján lehetett megtekinteni.

A több mint 3,5 millió euróba (1,4 milliárd forintba) kerülő átfogó felújítási és korszerűsítési munkálatok végeztével azonban ez is megváltozik. A műemlékvédelmi hatóság szerint a cél az, hogy a látogatók minél élethűbb képet kapjanak a korabeli életről. A helyszínt akadálymentesen bejárhatóvá teszik. Új világítási rendszer emeli majd ki az ókori épületek jellegzetességeit, és a helyszín történelmi értékét hangsúlyozó hangulatot teremt.

Ez is érdekelheti

Különleges világítást kapott Traianus császár piaca

A Traianus császár által építtetett és az ókori Róma egyik történelmi és építészeti jelképének számító piac új díszkivilágítást kapott, amelynek fényeit Roberto Gualtieri főpolgármester kapcsolta fel csütörtök este.

Pasolini külvárosi garzonjából múzeum lesz

A római lakást november 2-án, Pasolini halálának 50. évfordulója alkalmából adják át a közönségnek.

Több a turista Olaszországban, mint amennyien az országot lakják

Először haladta meg tavaly Olaszország lakosságának a számát az ország jelentősebb turisztikai látnivalóit felkereső fizető turisták száma.

Bacchánsnők, vadászok és szatírok mulatoznak az újonnan felfedezett pompeji freskókon

A Bacchus-kultusz titkait feltáró festmények egy különös rituálét örökítenek meg, amely új megvilágításba helyezi az ókori vallási gyakorlatokat.