Fentről jövő segítség a művésznek

Az alkotóművészek társasága

Az évezredes ötvöstradíciók és a modern képzőművészet határvidékén alkotó Tűzzománcművészek Magyar Társasága (TMT) évtizedek óta a hazai ipar- és képzőművészet egyik legmeghatározóbb, összetartó szakmai közössége. A szervezet elsődleges küldetése a műfaj hazai képviselőinek összefogása, a klasszikus ötvösi hagyományok ápolása, valamint a kortárs kísérletezés és a nemzetközi jelenlét biztosítása.

A szakmai munkát és a művészeti irányvonalat ifj. Gyergyádesz László Móra Ferenc-díjas művészettörténész-elnök, valamint Balanyi Károly Ferenczy Noémi-díjas képzőművész-alelnök határozza meg, miközben a közösséget olyan elismert alkotók gazdagítják, mint Bessenyei Valéria, Elekes Gyula, Hollósy Katalin, Rácz Gábor, Turi Endre vagy Vdovkina Anasztaszija, akik a klasszikus eljárásoktól az absztrakt és monumentális törekvésekig jelenítik meg a műfaj sokrétűségét.

Mivel a hazai ipari égetőkapacitások leállásával a magas technológiai felszereltségű stúdiók száma drasztikusan lecsökkent, a TMT kiemelt figyelmet fordít a közös műhelymunkára és a tudásátadásra: legfontosabb szakmai bázisuk a kecskeméti nyári workshop, ahol évről évre együtt kísérleteznek új zománcolási eljárásokkal, és ahol lehetőség nyílik a nagy méretű autonóm képek és plasztikák égetésére is. A közös munka gyümölcseit rendszeres kiállításokon tárják a publikum elé. Az elmúlt esztendőkben átfogó országjáró kiállítássorozatot valósítottak meg, tudniillik Budapest és Kecskemét mellett Szolnokon, Nyíregyházán, Nagykanizsán, valamint határon túl, Nagybányán egyaránt bemutatkoztak, a tematikus tárlatokon pedig a kortárs munkák mellett a néhai örökös tagok életművének emlékezetes darabjai szintén helyet kapnak, felvonultatva a tűzzománc útját a hagyományos ékszertől az építészeti méretű vizuális alkotásokig.

Élet a művésztelepen

Tizenkét művész alkotott az alkotótelepen, azaz telt házzal dicsekedhetünk. Az alkotóház minden műtermét lefoglaltuk. Elsősorban az egyesület tagjai jöttek, de azért hívunk külföldi vendégeket is

– árulta el Balanyi Károly.

Egyikük a nagybányai művésztelep vezetője, Laura Ghinea, aki évek óta visszajár tűzzománcozni Kecskemétre; ott szerette meg, illetve sajátította el a mesterség fortélyait. Nagybánya és a hírös város között szoros szakmai köteléket épített ki a TMT alelnöke, így 2009 óta minden esztendőben közös programokat szerveznek. Ehhez érdemes tudni, hogy Erdélyben kevésbé elterjedt ez a műfaj.

„Valójában nem nagyon ismerik. Én Erdélyben még nem találkoztam igazából zománcművészettel” – pontosít Balanyi Károly, hozzáfűzve: „Sokáig, részben ma is az iparművészethez sorolják a tűzzománcot, de valójában ez a workshop, tehát a mi rendezvényünket kifejezetten a zománcművészet képzőművészeti alkalmazására hegyeztük ki.”

A műfaj megítélésén túl a művészutánpótlás kérdése is fejtörést okoz, mivel hiányzik a szakirányú felsőoktatás.

„A legnagyobb probléma az, hogy felsőfokú képzésben nincs zománcművészeti oktatás, mint kerámia vagy textil” – világosított fel az alelnök. Mint mondta, ezt a hiányt úgy próbálják áthidalni, hogy minden évben meghívnak frissen végzett vagy még egyetemista fiatalokat. Ők ugyan festőként, grafikusként vagy szobrászként diplomáznak, de nyitottak a zománcművészet felé.

„A körülmények kiválóak: étkezés, szállás, munka, nyersanyag, minden egy helyen. Az alkotóház mind a 12 műtermét elfoglaltuk. Valaki otthon a konyhában pici méretben tud zománcozni, vagy éppen sehogy, itt elmélyült alkotást biztosító teret kap. Ráadásul, ha nincs kemencéje, mert sokaknak nincs, akkor csak ilyenkor tud nagyobb léptékű munkát megvalósítani.”

A titkok művészete

A Ferenczy Noémi-díjas művész beavatott az alkotás izgalmas titkaiba: „A műfajhoz elengedhetetlen a tapasztalat. Amikor megfestünk egy kompozíciót, a felhordott színek köszönőviszonyban sincsenek azzal, ahogy a kiégetés után kinéznek majd. Például, ha mély kobaltkéket szeretnénk elérni, ahhoz egy rózsaszínes iszapot kell felvinnünk. Aztán ahogy megszárad, majd a tűzben megtisztul, kiadja a maga igazi minőségét, és valóban mély kobaltkék lesz. A színkeverés közel sem olyan, mint a klasszikus festészetben. Itt csak azért tudsz kikeverni valamit, mert tapasztalatból sejted, mi sül ki belőle a végén. De a meglepetés így is garantált.

Odabent, a 820 fokos kemencében sosem lehet száz százalékig tudni, mi történik pontosan. Másodpercek vagy egy-két fokos hőingadozások is gyökeresen befolyásolják a végeredményt. Rengeteg a titok ebben a mesterségben, és valószínűleg azért szerettünk bele annyira, mert mindig marad valami megfejtendő rejtély.

Soha nem fogunk mindent előre látni. Néha viszont születnek olyan gyönyörű meglepetések, amiket az ember elhűlve néz. Ilyenkor érezni azt, hogy erre magunktól képtelenek lennénk, nyilván kapunk némi segítséget fentről, ha kellő alázattal és alapossággal végezzük a munkánkat.

Címlapkép: Balanyi Károly Ferenczy Noémi-díjas képzőművész. Fotók: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu