Tűzzománc és közösségépítés a muravidéki magyar hagyományok szellemében

Mikor és milyen szándékkal jött létre a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület?

Ruda Gábor: Pilisvörösváron, 1997. december 30-án alakult meg egyesületünk 11 alapítótaggal, a 2026. májusi nyilvántartás szerint a tagok száma már 228 fő. Célunk elsősorban a szlovéniai Muravidék magyar közösségének kultúrájával való foglalkozás, de hasonlóan fontosnak tartjuk a törődést a többi, Magyarország jelenlegi határain kívül maradt magyar közösséggel és a magyarországi nemzetiségekkel, leginkább a németekkel, akiknek szerveztünk már képzőművészeti kiállítássorozatot, illetve fotóművészeti kiállításokat. Tucatnyi kötet tartozik a német és német–magyar kétnyelvű Közép-Európa kulturális kiadványsorozatunkba.

Mi mozgatta az egyesület létrehozásakor?

Ruda Gábor: Dr. Győri-Nagy Sándor nyelvész, kétnyelvűség-kutató által a Gödöllői Egyetemen 1995-ben szervezett konferencián találkoztam muravidéki magyar írókkal, költőkkel, pedagógusokkal, és még abban az évben ellátogattam Lendvára. A szerzett tapasztalatok, ismeretségek, kezdődő barátságok hatására a következő évben ismét elmentem a Muravidékre, és alaposabban kezdtem foglalkozni az ottani kultúrát érintő kérdésekkel. A legkritikusabb pontnak az úgynevezett kétnyelvű – de tulajdonképpen az asszimilációt siettető – oktatás helyzete bizonyult. Tanulmányt írtam Gondolatok a szlovéniai Muravidéken alkalmazott kétnyelvű oktatási modellről címmel, amely két folyóiratban is megjelent, majd az egyik konferenciakötetünkben és az Adalékok a muravidéki magyarok kultúrájához című könyvemben. A tudományos nyelvészeti-pedagógiai tevékenység mellett bevontunk muravidéki résztvevőket a sokkal közvetlenebb eredményeket felmutató kortárs művészeti kiállításainkba és irodalmi programjainkba.

Mely művészeti ágakban fejt ki tevékenységet az egyesület?

Ruda Gábor: 1998-tól rendezünk kortárs képzőművészeti kiállításokat szerte a Kárpát-medencében, de Ausztriában és Németországban is, amelyeken sok esetben a fotóművészet és az iparművészet, ezen belül a zománcművészet játszott főszerepet. 2008-ban Lendván rendeztük meg az első, kimondottan zománcművészeti kiállításunkat, Balanyi Károly, Hernádi Paula és Morelli Edit részvételével, programszerű fotóművészeti kiállításaink pedig 2020-ban kezdődtek.

Mindhárom ágazatban külön-külön megjelennek magyar–német nyelvű katalógusok az általában 1-2 évig tartó kiállítássorozatokról. Most, a zománcművészetre koncentrálva, 2015-ben adtuk ki a 13 kiállítást összefoglaló Kortárs magyar tűzzománcművészet – A Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület kiállítássorozata 2008–2015 című katalógust, amelyet rendszeresen továbbiak követtek. Legutóbb az Üveg a fémen 2024-ben, illetve készül már a 2025–2026. évi zománcművészeti kiállításokról a következő katalógus. Tudományos-ismeretterjesztő és szépirodalmi könyveink jelentős része, több mint negyven kötet muravidéki szerző műve, akik rendszeresen fellelhetők gyűjteményes köteteinkben és a 2001-ben indult Muravidék című folyóiratunkban, de az általunk 2013 óta negyedéves folyóiratként és internetes újságként kiadott Esztergom és Vidékében szintén.

Az egyesület része a tűzzománc tagozat?

Rácz Gábor: Igen, ami egy nagy közösség. Tulajdonképpen lefedi a Kárpát-medence teljes területét. Legutóbb Dél-Bánátban rendeztünk kisebb kiállítást, Resicabányán. Most, a Kecskeméti Művésztelepen velünk volt Székelyudvarhelyről Elekes Gyula művész úr, aki Székelyudvarhelyen, Soltvadkerten, Kiskőrösön, Keszthelyen, Hildesheimban, La Corunában egyaránt tanítja a tűzzománcot. Nemrégen tartott társulatunk Felvidéken kiállítást.

Muravidék kultúrájából indultunk ki, de azóta Kárpátalja, Erdély, Délvidék, Horvátország mind-mind bekapcsolódott. Én is rendszeresen részt vettem ottani kiállításokon, alkottam művésztelepeken.

A határainkon túl élő magyar művészeket is bevonják a munkájukba?

Rácz Gábor: Természetesen. Minden kiállításra meghívjuk őket. Mi pedig megyünk hozzájuk. Székelyudvarhelyen például többször megfordultunk a munkáinkkal.

Milyen eredményekkel dicsekedhet az egyesület?

Ruda Gábor: Kárpát-medencei kiállításainkkal már hosszú évek óta a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége tagjaként próbálunk megfelelni az elvárásoknak. Különösen a zománcművészet területén vitathatatlanok az eredményeink, a szűkebb értelemben 15-20, tágabban vett több mint harminc fős zománcművészeti csoportunk kiállításait és alkotóműhelyeit nagy szakértelemmel szervezi, vezeti Rácz Gábor iparművész. Fő célunk, a muravidéki asszimiláció megfékezése sajnos elérhetetlennek tűnik.

A köztudatban úgy él, hogy a képzőművészet egyéni alkotómunka, a műteremben  magányosan dolgozik a művész. Mi szükség hát az alkotótelepre, alkotóházra?

Rácz Gábor: Ez nálunk, zománcművészeknél másképp működik. A Kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepen már 1978-ban részt vettem egy hathetes programon, ahol külföldiek és magyar alkotók együtt dolgoztunk. Természetessé vált, hogy egymástól tanulunk, egymásnak segítünk, egymásnak ötletet adunk. Azután ez folytatódott. Következett a budapesti Lampart Budafoki Zománcgyár művésztelepe, ahonnan a főmérnök asszony szervezésében határon túlra, akár nyugati, akár keleti irányba megindultunk. Így jutottunk el a svéd Electrolux romániai gyárába, Szatmárnémetibe. Ott nagyon fejlett, nagyon komoly technológiával dolgozhattunk, ráadásul igazán támogatóan álltak hozzánk.

Milyen az élet egy művésztelepen?

Rácz Gábor: Adott egy csodálatosan szép régi épület Kecskeméten, ami már önmagában élmény. Őspark veszi körül, mellette az állatkert, így az oroszlán és a többiek időnként „beszólnak”. Ilyen tehát a miliő. Emellett van egy kiváló munkatársi gárda, akiktől biztatást kapunk, és akik mindig rendelkezésre állnak, ha bármi probléma adódik, segítenek. A munka egy része kint a kertben történik, mert szórópisztollyal nem illik belső térben elszívó nélkül dolgozni. Két kemence áll rendelkezésre a központi teremben, általában a nagyot használjuk.

Mindenki a saját műtermében dolgozik, majd az elkészült munkát lapokon, tálcákon hozza az égetésre. Ez gyakran közösen történik, ugyanis nem mindenki győzi emelgetni a kemence nehéz ajtaját. Nekem most épp a vállam fáj. Többen megtaláltak a kemence mellett, mondván, Gábor, ha már úgyis itt állsz, akkor segíts. Kecskemét az elejétől kezdve nagyon jó kiindulópont volt, ezért oda nagyon szívesen járunk vissza.

Ruda Gábor: Király Krisztina intézményvezetőnek és összes munkatársának köszönhetően nagyon jó a viszony, ezúton is hálásan köszönjük nekik áldozatos munkájukat. Évek óta rendezünk itt zománcművészeti alkotóműhelyt átlagosan tizenkét résztvevővel, a legutóbbi most, májusban valósult meg, de már tervezzük az őszi műhelyt.

Érdekes a tűzzománc esetében, hogy mind képző-, mind iparművészetként értékelhetők a műalkotások.

Rácz Gábor: Így van. Esetemben most éppen képzőművészet, mert egy Krisztus-korpuszon dolgozom, megsérült és kidöntötték a keresztet, amit újraállítunk. Mindig a feladattól függ, ipar- vagy képzőművészet. Szerencsénkre, nagyon kiváló az anyag, ami egy-kétezer évre visszamenőleg gyönyörűen megmarad.

Ha Krisztust szóba hozta, nem mehetünk el amellett, hogy életművének jelentős részét liturgikus alkotások adják.

Rácz Gábor: Mondjuk inkább, az egész életművemet, hiszen a kezdetektől főállásban ezzel foglalkoztam. Kétségtelenül akadtak beruházási munkák…

De az az iparművészeti rész…

Rácz Gábor: Igen. Ugyanakkor azáltal megtanultam a liturgikus tereket is, amihez sok irányból kaptam rengeteg segítséget. Az említett a kilencvenkilencedik Krisztus-ábrázolásom. Talán ez is jelzi, hogy mindenekelőtt egyházi témákkal foglalkozom. Legyen szó hágai vagy segesvári templomról, folyamatosan adódtak olyan időszakok, amikor egyszerre több templomon dolgoztam, sőt, bevontam a barátaimat a munkába, mert egyedül nem győztem volna.

A program a Nemzeti Együttműködési Alap, a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Zrt. és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.