Fényvarázslókat képeznek a taliándörögdi Analóg Udvarban

Hogy kezdődött?

Hat éve vettem egy házat Taliándörögdön, és rögtön meg is kerestek a Művészetek Völgyétől, hogy – ahogy korábban is – szállásként béreljék ki a házat, de azt feleltem, hogy én inkább programhelyszínt („völgynyelven” udvart) csinálnék ott. Kérdezték, hogy mit, mondtam, hogy az Analóg Udvart, mert szeretem az analóg fotográfiát, és szeretném megismertetni másokkal is. Kicsit kételkedtek, mert ez március körül történt, tehát szürreálisan későn vágtunk bele, de megcsináltuk Orha Balázzsal, aki azóta is a társszervezőm.

Mi történt az első évben?

Az volt a terv, hogy megmutassuk, szó szerint tapinthatóvá tegyük a fotográfiát. Mivel hirtelen ötlet volt, még arra se jutott időnk, hogy rendes fotópapírt szerezzünk. Az egykori világhírű magyar Forte gyár harminc éve lejárt fotópapírjait használtuk.

Működött?

Meglepetésekkel. Megtörtént, hogy kihúztunk egy papírt a csomagolásból, leteszteltük, jó volt, majd a hárommal későbbi papíron kis penészvirágok bújtak elő. Mondjuk szép volt az is.

Aztán jött a lyukkamera – a camera obscura – ötlete. Mi sörösdobozból csináltunk ilyet, mert abból egy fesztiválon bőven akad. Már van saját sörünk is, az inni való részt nem mi csináljuk, de a doboz/címke dizájn saját, erre a célra készült.

Meg is tanítjátok a jelentkezőket, hogyan kell fényképezőmasinát készíteni belőle?

Persze, a két kezükkel csinálnak dobozból lyukkamerát, ők vágják le a tetejét, kimossák, kifújják feketével, hogy ne csillogjon, lyukat fúrnak, filmet (fotópapírt) töltenek, ők hívják elő, tehát mi csak asszisztálunk.

Hol tart most az Analóg Udvar?

Minden évben bővítettük a programot, és a látogatóink száma is jelentősen megnövekedett. Az első évben talán háromszáz körüli látogatónk volt, a másodikban 1500–2000 környékén volt, utána elérte a háromezret.

Mára több mint tízfős, szuper menő önkéntesi csapatunk van, jó része visszajáró, és az ő fantasztikus munkájuk, csodálatos emberi hozzáállásuk nélkül nem is létezhetne az Analóg Udvar. Rendkívül hálás vagyok nekik, és köszönöm, hogy velünk vannak.

Mit kínáltok a látogatóknak?

Amikor bejönnek, meginvitáljuk őket egy fényképezőgép belsejébe. Ez egy szó szerinti camera obscura, tehát egy szobaméretű kamera, amibe be tudnak sétálni. Becsukjuk az ajtót, és a lyukon keresztül a fehér falon vagy a vásznon létrejön a kép, miután megszokta a szemük a sötétet. Először nem is értik, hogy mit látnak, mert fejjel lefelé és megfordítva, balról jobbra jelenik meg a kép. Néha kell egy picit segíteni, mire rácsodálkoznak, hogy a szomszéd ház képét látják a falon. Aztán jön a nagy varázslat, beteszünk egy objektívet a lyukba, és az így kapott kép már éles, fényes és persze ugyanúgy valós időben mozog.

Ilyenkor már érteni kezdik, hogy az okostelefonjuk kamerájában is valami hasonló történik, csak ott nem film van, hanem egy szenzor, de az elv alapvetően ugyanaz. Ha már tudják, hogy mi az a lyukkamera, nekiállhatnak elkészíteni egyet sörösdobozból. Aztán fotóznak is vele, majd bemennek a laborba, ahol elmagyarázzuk nekik a vegyszerek használatát. Kis fotótörivel is „fárasztjuk” őket, valamint egy pici kémiával. Végigvisszük őket az egész folyamaton, miközben alkotnak és fotografálnak.

Fiatalabb technikákat is használhatnak?

Elkezdtünk például Polaroiddal is fotózni (ráadásul 3D-ben), illetve nagy formátumú gépekkel, ez utóbbihoz elindítottuk a Portrénaplót is.

Portrénapló?

A látogatókról készítünk egy nagy formátumú felvételt, ami bekerül egy kézzel kötött könyvbe. Sokan kérdezték, hogy ezeket a képeket elvihetnék-e. Az induláskor még nem voltunk erre felkészülve, de a második évben már gondoskodtunk róla, hogy legyen elég nyersanyagunk. Itt ugyanis közvetlenül a fotópapírra fotózunk, tehát nincs negatív. Ráadásul olyan trükkel, amihez nem kell sötét szoba, hanem szabad fénynél belemártják az előhívóba, és előjön a kép. Sokan meglepődnek, mert úgy gondolják, hogy nekik elég a másolat, csakhogy itt nincs olyan. Két képet készítek gyorsan egymás után, ami nem lesz egyforma, hiszen második már egy következő pillanat az életből.

Mit próbálhatnak még ki a látogatók?

Sok archaikus eljárással foglalkozunk, mint a különféle „típiák”, például a cianotípia (kéknyomat), argentotípia, van Dyke stb., amik papírra felkenve más-más színezettel hoznak létre képet egy negatívról. De sima, növényi levélre is készítettünk tavaly nyomatokat. Bejött a nedves kollódiumos eljárás is, ahol üveglemezre készülnek a színezüst képek.

Csak fotóról szól az udvar?

Régóta nem. Esténként nyitott összművészeti improvizációkat csinálunk, ahol helyet kap a festés, a zene, az irodalom is.

Meg is mozdulnak a képek?

Mivel Analóg Udvar vagyunk, működnek nálunk régi, képcsöves, dögnehéz tévék. Vannak tárcsás telefonjaink is, mert az is régi és analóg, de sokáig hiányzott a film. Tavaly szerveztük az ötödik udvart, és bizonyos véletlenek folytán rábukkantam egy 35 mm-es filmet vetítő mozigépre. Ezt kölcsönkaptuk, majd elindult a vadászat. A legtöbb kópia Magyarországon a Nemzeti Filmintézet archívumában van, tőlük kellett kérni.

Sikerült?

Igen, nagyon segítőkészek voltak, öt kópiát kölcsönadtak, hogy megünnepelhessük az ötödik Analóg Udvart. A kertben feszítettünk ki egy körülbelül 6 méter széles mozivásznat, amit persze mi varrtunk.

Nyilván kellett egy olyan hely, ahol nem ázik el.

Ezért hívjuk pajtamozinak, mert a mozigép ott van biztonságban, de a nézők a csillagos ég alatt élvezik a filmeket.

Idén is lesz mozi?

Igen, idén az Uránia Nemzeti Filmszínházzal vagyunk partneri, baráti viszonyban, ők hoznak öt filmet. Ebből most csak egy lesz 35 mm-es, viszont az a Nyócker! egy olyan kópiája, ami még nem látott mozigépet. Ez lesz az első vetítése.

Kiállítások?

Néhány éve hirdetünk mára rendszeres, közös fotópályázatot a Művészetek Völgyével, a kiválasztott munkákat pedig kiállítjuk az udvarban. Tavaly Kapolcson a Művészvölgy Kúriában további néhány hónapon keresztül láthatóak voltak a korábbi kiállítás képei.

Mivel foglalkozol „civilben”?

Távközlés, telekommunikációs területen dolgozom, illetve saját vállalkozásomban analóg fotózással kapcsolatos berendezéseket is javítok. Ezek nagyon öreg berendezések, és mindig van velük valami baj. Felújítom, esetenként modern technikával látom el őket. Emellett természetesen fotózok és zenélek is, ami a másik nagy szerelmem.

Mik a terveid az udvarral?

Mióta először a völgyben jártam, mocorog bennem egy olyan gondolat, szándék, vágyakozás – nem is tudom, minek nevezzem –, hogy a Művészetek Völgyére jellemző barátságos, közvetlen hangulatot valahogy hosszabb időre prolongáljuk. Szeretném odacsalogatni az embereket, jó lenne az év többi hónapjában is csinálni egy-egy irodalmi, zenei vagy fotós hétvégét a Balaton-felvidéken.